Szeptember 29-én, a 171 évvel ezelőtti események tiszteletére ünnepséggel, koszorúzással, valamint a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség és az Ifjú Nemzetőrök közreműködésével, csata megelevenítésével emlékeznek a szervezők Pákozdon, a Katonai Emlékparkban. Minden érdeklődőt szeretettel várnak a programokon.
Az egész hétvégés program során a Pákozdi Nemzeti Emlékhelyre kilátogatók bepillantást nyerhetnek az egykori katonai életbe és a haditechnikai eszközök tárházába. Vasárnap délután pedig megelevenedik a Mészeg-hegyen 168 ifjú nemzetőr közreműködésével a 168 évvel ezelőtt zajlott pákozd-sukorói csata is.
A Magyar Királyi Szent István 3. Honvéd Gyalogezred Tábori Pótezredének 75 évvel ezelőtt elesett katonáira emlékeztek a Gyergyó Emlékparkban szerdán. A fehérvári honvédekről 1990-ig nem volt szabad megemlékezni, de mindig voltak bátor gyergyói emberek, akik gondoskodtak arról, hogy halottak napján gyertya égjen a hős katonák nyughelyén. 2014 óta Székesfehérváron a Gyergyó Emlékparkban tiszteleghetünk a hősök emléke előtt.
Borsits László nyugállományú vezérezredes, a Magyar Néphadsereg utolsó és a Magyar Honvédség első vezérkari főnöke tett látogatást a Magyar Honvédség Parancsnoksága székesfehérvári objektumában egy, a Honvéd Altiszti Folyóirat számára adott interjú kapcsán - írja a honvedelem.hu.
Augusztus 20-án, Szent István király ünnepén a város papságával együtt celebrált szentmisét a Szentkorona hiteles másolatának és első uralkodónk fejereklyéjének jelenlétében Spányi Antal, püspök a Szent Imre templomban. A szentmise után a főpásztor megáldotta az új kenyeret, mint a családi jólét és a jövő jelképét, majd Isten áldását kérte valamennyi magyar család kenyerére és életére.
A Fricsay Richárd Katonazenekari Fesztivál hetedik alkalommal töltötte meg jó hangulatú zenével, vidámsággal a Belvárost. Négy zenekar száz katonája szórakoztatta a közönséget: a Zrínyi-induló és a Pákozdi toborzó pattogós dallamai mellett Deep Purple, Depesche Mode, latin zene, kánkán, swing és még Carl Orff Carmina Buránája is megszólalt.
Július 26-án, pénteken 18 órakor a Stefánia Kulturális Központ Képzőművészeti alkotótáboraiban született legszebb alkotásokból nyílik kiállítás az Emlékparki Nyár keretében Pákozdon, a KEMPP-ben. 19 órától az MH Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar térzenéjét hallhatja a közönség.
A Magyar Királyi 17-es honvéd gyalogezred tiszteletére szerveznek megemlékezést július 18-án, csütörtökön délelőtt a Zichy ligetben. A katonai tiszteletadással zajló eseményen az emlékező beszédet követően koszorúzásra kerül sor. Tisztelettel várnak minden emlékezőt.
A Prohászka ligetben csütörtökön, emléknapján emlékeztek meg Szent László királyról. A történelmi zászlók bevonulása után megemlékező beszédek hangzottak el, majd katonai tiszteletadás mellett megkoszorúzták Schwalm László huszonkét esztendővel ezelőtt Székesfehérvárnak adományozott, a Lovagkirályt ábrázoló Prohászka ligeti mellszobrát.
Június 25-én, kedden 16 órakor a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház Díszudvarán emlékeznek meg Gyóni Géza, költő születésének 135., halálának 102. évfordulójáról. A megemlékezést követően Toldi Éva pedagógus, szerkesztő, újságíró előadására várják az érdeklődőket.