December 11-én, szerdán, 15 órakor a Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében lesz Lukács László Székesfehérvár néprajzi értékei című kötetének bemutatója. A könyvet Dr. Varró Ágnes, etnográfus mutatja be. Szeretettel várják az érdeklődőket.
Zárul a Városi Levéltár és Kutatóintézet, valamint a magyar királyi „Szent István" 3. honvéd gyalogezred Hagyományőrző Egyesület első világháborús megemlékezés-sorozata. December 9-én, hétfőn 17 órára várják az érdeklődőket az intézmény Szekfű Gyula termébe.
A Vörösmarty Társaság adventi könyvvásárt hirdet. November 19-e és december 5-e között 20-50 százalékos kedvezménnyel vásárolhatóak meg a társaság elmúlt egy évtizedben kiadott könyvei a Kossuth utca 14. szám alatt 11 és 16 óra között.
Kedden, a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban mutatták be a Csoóri Sándor életmű-sorozatot a fehérvári közönségnek. Ez az esemény volt a szeptember 12-én megalakult Csoóri Sándor Társaság első nagyszabású nyilvános programja. A sorozat eddig megjelent kilenc kötetét újabb kiadványok követik a jövőben. Az eseményen koncertet adott a Sebő együttes is.
December 4-én, szerdán 17 órakor lesz Bartal Klári Alkonyórán című kötetének bemutatója a Vörösmarty Teremben. A könyvet bemutatja P. Maklári Éva, közreműködik Seres Ildikó, Jászai Mari-díjas színművész, a Miskolci Nemzeti Színház tagja, kísér: Ráki András. Szeretettel várják az érdeklődőket.
Bory Jenő születésének 140. évfordulója alkalmából virágot helyeztek el a mester szobránál és - mint 2006 óta minden esztendőben - átadták a Bory Jenő és Bory Jenőné Emlékérmet, amit idén Mórocz Istvánné Márta, kézműves könyvkötő mester kapott. A megemlékezésen közreműködtek a Bory Jenő Általános Iskola diákjai.
November 11-én, hétfőn 14 órakor Karen Blixen: Babette lakomája című művéről beszélgetnek a Vörösmarty Mihály Könyvtár a Mészöly Géza utcai Tagkönyvtárában, az Északi Irodalom Hete keretében. Szeretettel várják az érdeklődőket.
Október 30-án, szerdán 18 órakor kezdődik Kukorelly Endre Cé Cé Cé Pé című új kötetének bemutatója az Új Magyar Képtárban, a moderátor Czinki Ferenc lesz.
Az Aegis Művészetért és Kultúráért Alapítvány október 28-án, hétfőn 18 órakor folytatja a Parnasszus kortárs apostolai irodalmi est sorozat első rendezvényét az Igézőben. Bartal Tamással kortárs íróval a Lámpavas és pillangó című könyvéről beszélget majd Takács Tamás, irodalmár. Minden kedves érdeklődőt szeretettel várnak.
Október 25-én, pénteken 18 órakor Sebők Melinda irodalomtörténész mutatja be Bakonyi István Petőcz Andrásról írt monográfiáját a Vörösmarty teremben. (Kossuth u. 14) Az est vendégei lesznek Petőcz András és Gáspár Ferenc, közreműködik Nagy Edit és Dóka Attila. Az eseményt megelőzően 16:30-tól a Vajda János könyvesboltban lesz dedikálják a kötetet.