Február 20-án, kedden 17 órakor a Magyar Széppróza Napja székesfehérvári rendezvénysorozatának eseményeként Száraz Pál, felvidéki író új könyveit mutatják be a Vörösmarty Teremben. A szerzővel Bobory Zoltán beszélget, közreműködik P. Maklári Éva. Szeretettel várják az érdeklődőket, a belépés díjtalan.
A Magyar Széppróza Napja székesfehérvári rendezvénysorozatának eseményeként a Vörösmarty Társaság szervezésében kedden este mutatták be Nehrer György 38 pillanat című könyvét az Öreghegyi Közösségi Házban. Az esemény házigazdái Bakonyi István, irodalomtörténész és Bobory Zoltán, Jósika Miklós-díjas költő voltak.
Hétfőn este a Királykút Emlékházban, a Magyar Széppróza Napja rendezvénysorozat keretében mutatták be Bauer Barbara „Porlik, mint a szikla” című, sorrendben hetedik regényét. Már a mű címe is asszociációt kelthet: történelmünk sok mítosszal övezett, nemzeti létkérdéseinket érintő világába vezet. Az est házigazdája Dr. Bakonyi István, irodalomtörténész volt.
Február 13-án, kedden a Magyar Széppróza Napja rendezvénysorozat keretében a Vörösmarty Társaság szervezésében bemutatják Nehrer György 38 pillanat című könyvét. Az Öreghegyi Közösségi Házban 18 órakor kezdődő esemény házigazdái Bakonyi István, irodalomtörténész és Bobory Zoltán, Jósika Miklós-díjas költő lesznek. A belépés díjtalan, minden érdeklődőt szeretettel várnak.
A Vörösmarty Mihály Könyvtár, a VADEX Mezőföldi Erdő,- és Vadgazdálkodási Zrt. és a Merán Vadászati és Múzeológiai Alapítvány közös programjaként pénteken mutatták be a magyar vadászat történetének emblematikus figurájáról, gróf Széchenyi Zsigmondról és sógoráról, Esterházy Lászlóról szóló, „Sógorok könyve" című kötetet a Könyvtár Olvasótermében.
Február 12-én, hétfőn 17 órakor Prax Levente „Tisztuló égbolt” című könyvét mutatják be a Vörösmarty Mihály Könyvtár Széna téri Tagkönyvtárában. A szerzővel Bobory Zoltán, a Vörösmarty Társaság elnöke beszélget. A belépés díjtalan, várják az érdeklődőket.
Február 9-én, pénteken 17 órakor a Vörösmarty Mihály Könyvtár, a VADEX Mezőföldi Erdő- és Vadgazdálkodási Zrt. és a Merán Vadászati és Múzeológiai Alapítvány közös programjaként mutatják be a „Sógorok könyve-ahogy folytatódott - Széchenyi Zsigmond Emlékkönyv - Esterházy László Vadászemlékek" című kötetét. Szeretettel várják az érdeklődőket a Központi Könyvtár Olvasótermébe.
A Vakler Lajos, Penna Regia-díjas és Príma Primissima-különdíjas újságíró, szerkesztő-műsorvezető interjúit tartalmazó, Fehérvári beszélgetések című könyvet mutatta be a szerzővel együtt Bobory Zoltán, kedden este, a Vörösmarty Társaság termében, az „Író-Asztalnál" sorozatban. A kötet válogatás a Székesfehérvár közösségében meghatározó személyekkel - illetőleg fehérvári események alkalmával - készült beszélgetésekből.
Hétfő este a Királykút Emlékházban mutatták be a Magyar Kultúra Lovagja-díjas Gáspár Ferenc, Janus című trubadúrregényét, amely a hagyományos történelmi regény műfaját írja újra, valós, korhű és szürreális elemekkel, könnyed, olvasmányos stílusban. Az est házigazdája Dr. Bakonyi István, irodalomtörténész volt.
A Szabadművelődés Háza és a Vörösmarty Társaság közös szervezésében, január 29-én, hétfőn, Gáspár Ferenc “Janus” című trubadúrregényét mutatják be a Királykút Emlékházban. A 18 órakor kezdődő esemény házigazdája dr. Bakonyi István, irodalomtörténész lesz, a belépés díjtalan, szeretettel várják az érdeklődőket.