Húsvét hétfőn hazai pályán, az elődöntőben folytatja menetelését a MÁV Előre Foxconn a férfi röplabda Extraligában. A fehérvári együttes feljutása óta sorozatban másodszor juthat a döntőbe az első osztályban.
Szoros küzdelemben maradt alul a MÁV Előre Foxconn a veretlen Vasas Óbuda ellen az elődöntő harmadik összecsapásán Budapesten. A párharcot a hazai csapat nyerte, azonban a székesfehérváriak továbbra is versenyben vannak a klubtörténelem első bajnoki érméért a női első osztályban. Vasas Óbuda - MÁV Előre Foxconn 0-0 (20,19, 22)
Hazai pályán biztosította be helyét a legjobb négy között a MÁV Előre Foxconn férfi röplabdacsapata, aki 3-0-ra legyőzte a Kecskeméti RC-t a negyeddöntő harmadik összecsapásán. MÁV Előre Foxconn – Kecskeméti RC 3-0 (17, 23, 23)
A Magyar Röplabda Szövetség döntésének értelmében március 21-én, csütörtökön este a MÁV Előre SC-Foxconn női röplabdacsapata nézők nélkül fogadja a Vasas Óbuda csapatát. A mérkőzést a HunVolleyTV élőben közvetíti.
A tavaly ezüstérmes MÁV Előre 3-2-re nyert a Kecskemét vendégeként a férfi röplabda Extraliga negyeddöntőjének keddi, második mérkőzésén, ezzel 2-0-ra vezet az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcban. A párharc harmadik összecsapása pénteken lesz Székesfehérváron. Kecskeméti RC-MÁV Előre Foxconn 2-3 (-22, -22, 21, 19, -14)
Hazai pályán aratott győzelmét követően kedden Kecskemétre látogat a MÁV Előre Foxconn a férfi röplabda Extraliga negyeddöntőjében. A mérkőzést az M4 Sport és az m4sport.hu kedden 19:30-tól élőben közvetíti.
Győzelemmel debütált a férfi röplabda Extraliga negyeddöntőjében a MÁV Előre Foxconn új argentin vezetőedzője. Omar Pelillo legénysége hazai pályán négy szettben nyert a Kecskeméti RC ellen a párharc első, szombati mérkőzésén. MÁV Előre Foxconn – Kecskeméti RC 3-1 (20, 20, -20, 20)
A Vasas Óbuda négy szettben legyőzte a MÁV Előre Foxconnt a női röplabda Extraliga elődöntőjének első mérkőzésén szombat délután Budapesten. A fehérvári együttes ígéretesen kezdett, majd nagyot küzdött, de nem tudta tartani a lépést a címvédővel. Vasas Óbuda – MÁV Előre Foxconn 3-1 (-19, 15, 23, 11)
A MÁV Előre SC férfi röplabdásai március 16-án, szombaton a Kecskemét ellen kezdik meg rájátszást. Az alapszakaszban a fehérváriak magabiztosan végeztek a második helyen, és esélyesként várhatják a negyeddöntőt.
Rendkívül fontos három pont megszerzésével indította a MÁV Előre SC férfi U19-es labdarúgócsapata a tavaszi szezont a Fejér Vármegyei I. osztályú bajnokságban. Sárosd U19 – MÁV Előre SC U19 2-4