Szolgálatba állt az összes magyar tulajdonú, korszerű mentőhelikopter, kiváltva az eddig bérelt osztrák gépeket. a kilenc helikopter robotpilótával, éjjellátó képességgel, valamint időjárásradarral is rendelkezik, így új képességekkel gyarapítják a magyarországi légimentést.
Nem hagyományosan, de mindenképpen hasznosan zárták az évet a Varkocs György Box Club növendékei. Az egyesület 2019-es, utolsó edzésén, illetőleg pontosan helyette az újraélesztés technikáját sajátíthatták el és gyakorolhatták, valamint drogprevenciós előadáson vehettek részt a fiatal ökölvívók.
Összeütközött három személygépkocsi november 21-én reggel Székesfehérvár és az Úrhida-Sárszentmihály körforgalom között. A balesetben két autó a vízelvezető árokban, a harmadik az útpadkán állt meg. A műszaki mentés során a megyeszékhely hivatásos tűzoltói áramtalanították a járműveket.
A fűtési szezonnal összefüggő lakástüzek és a téli időszakra jellemző sérülések, veszélyhelyzetek megelőzése érdekében sajtótájékoztatót tartott a Fejér Megyei Tűzmegelőzési Bizottság november 15-én Székesfehérváron. A katasztrófavédelem és a mentőszolgálat vezetője a gépjárművek téli felkészítését és a szén-monoxid-mérgezések megelőzését hangsúlyozta.
Október 16-án, szerdán az Újraélesztés Nemzetközi Napján 136 mentőállomás nyitja meg kapuit, köztük a Székesfehérvári Mentőállomás is várja délelőtt az érdeklődőket. Néhány egyszerű mozdulattal bárki lehet életmentő. A tudás könnyen megszerezhető, bátorság, hiszen a legrosszabb az, ha nem teszünk semmit.
Utánfutós személygépkocsival ütközött egy másik autó kedden délelőtt Székesfehérváron. A Béla út és a Nagyszombati út kereszteződésében történt balesetben az egyik jármű az elejével az árokba hajtott, a másik az úton keresztbe fordulva állt meg, az utánfutója leszakadt.
A „TEVAgy a Hős!” program már hagyomány az I. Istvánban: az újraélesztés technikáját sajátíthatták el és gyakorolhatták a kilencedikesek. Klupács Péter mentős nemcsak a jó technikára hívta fel a figyelmet, hanem a segítségnyújtáshoz szükséges bátorságra is.
Jól megérdemelt pihenését töltötte Mallorcán az Országos Mentőszolgálat székesfehérvári mentőtiszt házaspárja, amikor tegnap valaki segítségért kiabált a vízből. Gyorsan odasiettek, ahol a fürdőzők egy 60 év körüli férfi testét tartották a víz tetején. A rutinos mentőtiszt pár partra húzta a beteget, akinél nem tapasztaltak légzést és azonnal megkezdték az újraélesztést.
Felvonulással és koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak hétvégén, a Tűzoltók napján Székesfehérváron. A rendezvény a tűzoltólaktanyában a II. világháborúban hősi halált halt tűzoltók és mentők emléktáblájának, valamint az épület homlokzatán elhelyezett Vida Pál-emléktábla koszorúzásával kezdődött, majd a tűzoltóautók felvonulásával folytatódott.
Egy kamion és személygépkocsi karamboljában két ember életét vesztette február 5-én, kedden délelőtt a 63-as főúton, Székesfehérvár határában. Az M7-es autópálya felüljáróján történt ütközésben az autó az árokpartra vágódott, motorja kiszakadt a járműből. A személygépkocsiban négyen ültek. Vezessenek egymásra jobban odafigyelve, hogy mindenki hazaérjen!