A Mentők Napján indult újra a Hős Képzés a Székesfehérvári Mentőállomáson. A délután folyamán a mentősök két órán keresztül fogadták a bátor önkénteseket, akiket beavattak az életmentés alapvető mozdulataiba. A foglalkozások minden hónap harmadik hétfőjén lesznek ezentúl.
Ismét elindítja az életmentő készséget fejlesztő Hős Képzést az Országos Mentőszolgálat. Az első alkalom május 10-én, a Mentők Napján lesz, majd minden hónap harmadik hétfőjén várják az újraélesztést tanulókat, illetve gyakorlókat a megyeszékhelyi mentőállomásokon.
A Vasvári Pál Általános Iskolába érkezett a Hős benned van program, ami a cselekvésre tanítja a gyerekeket abban az esetben, ha valaki segítségre szorul vagy bajban van. Klupács Péter mentőtechnikus és Pavelcze László a Rescue 24 mentőparancsnoka tartott rendkívül izgalmas előadást a gyerekeknek és tanították meg nekik az újraélesztés alapjait.
Két speciális, az égési sérülések ellátására alkalmas kötszereket tartalmazó táskát és mentéstechnikai eszközöket: öt speciális ollót, valamint három újraélesztő készüléket, emellett pedig klímaberendezéseket kapott a Székesfehérvári Mentőállomás. A Polyax Alkatrészgyártó Kft., a Hungrana Kft., valamint Székesfehérvár Önkormányzata e nagyértékű adományokkal segíti a mentésben részvevők munkáját.
A hétvégén nagy károkat okozó szélvihar az OMSZ Fejér Megyei Szervezetének koronavírus-mintavételre szolgáló sátrát sem kímélte. A sátorban olyan károk keletkeztek, hogy a munkát biztonságosan lehetetlen lett volna folytatni. Az Önkormányzat és az Ikarus Global Zrt. összefogása azonban órákon belül megoldást hozott, hogy a járványidőszakban nagy terhelésnek kitett állomás zavartalanul működhessen tovább.
Vásárlás közben mentett életet egy polgárőr, Székesfehérváron. A csókakői fiatalember figyelmének és felkészültségének köszönhető, hogy nem történt tragédia a Budai úti nagyáruházban..
Idén eddig kétszázharminchat lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat, jellemzően a füst belélegzése miatt pedig tizenheten sérültek meg. Emberéletet követelő tűzeset pedig szerencsére nem történt Fejér megyében - mondta Magosi Lajos tűzoltó ezredes, a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója, a megyei a tűzmegelőzési bizottság elnöke.
A 81-es számú főút 9-es kilométerszelvényében közlekedési baleset történt. Egy személyautó közlekedett a főúton Sárkeresztes külterületén Mór felé, amikor ezidáig ismeretlen okból áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol összeütközött a vele szemben szabályosan haladó tehergépjárművel.
Közúti közlekedési baleset történt csütörtökön délután fél öt előtt nem sokkal a 7-es számú főút 69-es kilométerszelvényében, Székesfehérvár belterületén, ahol - eddig tisztázatlan körülmények között - öt személygépjármű ütközött össze. A baleset során egy személy életét vesztette.
Megszólaltak a szirénák a városban, hogy egy – szerencsére csak szimulált – veszélyhelyzetről tájékoztassák a lakosságot. Ez is része volt a külső védelmi terv gyakorlásának. Évente részlegesen, háromévente pedig teljeskörűen végzik ezt az érintett szakmai szervezetek, a Helyi Védelmi Bizottság és a Katasztrófavédelem koordinálásával, hogy szükség esetén a katasztrófahelyzeteket gyorsan és hatékonyan tudják megoldani.