Idén ünnepli lengyel testvérvárosunk, Opole, fennállásának 800. évfordulóját. Ebből az alkalomból volt ünnepségsorozat a hétvégén az Odera part menti városban, az egykori Felső-Szilézia fővárosában. Székesfehérvárt a város polgármestere Cser-Palkovics András és Róth Péter alpolgármester képviselte az ünnepségen és az óriásbábok mellett az Pulutyka fiatal táncosai is ott voltak.
A finn és német testvérvárosi delegációkat fogadta a Városházán Deák Lajosné tanácsnok. A Kemiből és a Schwäbisch Gmündből érkezett vendégek hagyományosan részt vesznek a város hétvégi kulturális és közösségi rendezvényein.
Az elmúlt évek nemzetközi művésztelepein készült alkotásokból rendezett válogatástárlattal nyílt meg pénteken este az Aranybulla Művészeti Napok. Az Öreghegyi Közösségi Házban Székesfehérvár olasz, bolgár, amerikai, német, angol, román, lengyel és finn testvérvárosaiból érkezett művészek munkáit állították ki, színes körképet adva kortárs alkotók műveiből. Szombaton Deák Bill Gyula koncertjét rendezik.
A Finn Köztársaság függetlenségének 100 éves évfordulója alkalmából jótékonysági bált rendeznek szeptember 9-én az iszkaszentgyörgyi Amadé-Bajzáth-Pappenheim kastélyban. A társasági rendezvényre szeptember 3-ig lehet jelentkezni.
A városi díjazottak munkásságának megismertetésére indított interjúsorozat első részében Jukka Vilénnel, Kemi Polgármesteri Hivatalának igazgatójával beszélgettünk, aki Tiszteletbeli Polgár címet vehetett át az augusztus 20-i ünnepi közgyűlésen. Több mint 20 éve vesz részt Kemi város közéletében, tettrekész, előremutató munkája jelentős mértékben elősegítették Székesfehérvár és Kemi együttműködését.
Emléktáblát avattak hétfőn a Csónakázó-tó partján Székesfehérvár és Kemi testvérvárosi kapcsolatának 60. évfordulója alkalmából, a finn várostól kapott hajóhorgonyra került fel újra az együttműködést megerősítő felirat. Ünnepi beszédében Róth Péter alpolgármester az élő kapcsolatban a figyelem és a rokonszenv fontosságáról, az erős kötelékekről beszélt. Az avatáson köszöntőt mondott Mari Mäkinen, a Finn Nagykövetség első titkára és Jukka Vilén, a Kemi Polgármesteri Hivatal igazgatója, Székesfehérvár Tiszteletbeli Polgára is.
Vasárnap, Szent István király ünnepén a város papságával együtt celebrált szentmisét Spányi Antal püspök a Székesegyházban. 1083-ban augusztus 20-án avatták szentté a Székesfehérvári Bazilikában I. Istvánt. A szentmise után a főpásztor megáldotta az új kenyeret, amely a családi jólét és a jövő jelképe, majd Isten áldását kérte valamennyi magyar család kenyerére és életére.
A Városháza kistanács termében fogadta vasárnap délelőtt Cser-Palkovics András polgármester és Róth Péter alpolgármester azoknak a testvérvárosoknak a delegációit, akik a Királyi Napokra érkeztek Fehérvárra, hogy együtt ünnepeljenek a várossal. Idén küldöttség érkezett a horvátországi Biograd na Moru-ból, az amerikai Birminghamből, az angliai Chorley-ból, az erdélyi Csíkszeredából, a finnországi Kemiből, a lengyelországi Opoléból, valamint Szlovákia fővárosából, Pozsonyból és a németországi Schwäbisch Gmündből is.
Schwäbisch Gmünd legpatinásabb kórusa érkezett egy rövid látogatás erejéig Székesfehérvárra. A Szent Mihály katolikus ifjúsági fiú kórus tagjai szerdáig maradnak a városban, majd ezt követően Péccsel és Budapesttel ismerkednek. Az elsősorban egyházzenei kórusműveket megszólaltató német diákok délben a Városház téren énekkel köszöntötték a fehérváriakat.
Közös Erasmus+ programon indulhat a Tóvárosi Általános Iskola török és finn partnerekkel. Ehhez kapcsolódóan érkezett előkészítő látogatásra három fős delegáció Kemiből. Olli Kelhä projektvezető-testnevelőtánárt, Matti Molandert, a városháza sport-és ifjúsági menedzserét valamint Pekka Tiitinent, a helyi hokiakadémia képviselőjét Mészáros Attila alpolgármester köszöntötte a Városházán.