Harmincéves Székesfehérvár és német testvárvárosa, Schwäbisch Gmünd tűzoltóközösségeinek kapcsolata, amely 1994 májusában köttetett. Ez az egyik legrégibb és leginkább élettel teli szakmai-baráti együttműködés a városok között. A jubileumot a Városházán ünnepelték a gmündi és a fehérvári szakemberek köszöntőkkel, múltidézéssel és elismerések átadásával.
Székesfehérvár és Opole, valamint Fejér Vármegye és Opole Vajdaság közel két évtizede ünnepli közösen a Lengyel-Magyar Barátság Napját. Hagyománnyá vált, hogy egyik évben Székesfehérvár látja vendégül a lengyel delegációkat, a másik évben pedig – mint az idei esztendőben is – a fehérváriak és a Fejér vármegyeiek reprezentálják a magyar kultúrát Opolében.
A Katyn Emlékkeresztnél helyeztek el koszorút a város és a vármegye vezető tisztségviselői, a Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat, valamint a Székesfehérváron szolgálatot teljesítő NATO-erők lengyel katonái a magyar-lengyel barátság napja alkalmából.
A közelgő lengyel-magyar barátság napja kapcsán nyílt kiállítás kedden a Köfém Művelődési Házban, ahol lengyel festőművészek munkáit láthatjuk, illetve megtekinthetjük Trojan Marian József grafikus emlékkiállítását is.
Csütörtökön délelőtt Brazília Magyarországra akkreditált nagykövete, Susan Kleebank látogatott Székesfehérvárra. A nagykövet megnézte a város nevezetességeit, valamint jövőbeli kulturális együttműködésekről tárgyalt Székesfehérvár polgármesterével.
Biograd na Moru város polgármesterének és közgyűlési elnökasszonyának meghívására Székesfehérvár delegációja pénteken részt vett a horvát testvérváros ünnepi közgyűlésén, hagyományos Szent Anasztázia Regatta vitorlásversenyén és ismerkedett a város turisztikai projektjeivel, fejlesztéseivel.
Dr. Cser-Palkovics András és Mosztafa Alham, Luxor kormányzója Novák Katalin köztársasági elnök jelenlétében írta alá a két település testvérvárosi szerződését Egyiptomban. Magyarország köztársasági elnöke, Novák Katalin több napos hivatalos látogatást tesz az Egyiptomi Arab Köztársaságban. A magyar delegációhoz a köztársasági elnök meghívására csatlakozott Fehérvár polgármestere.
A törökországi Kocaeli delegációját köszöntötte dr. Cser-Palkovics András polgármester Székesfehérváron. A város önkormányzatának mintegy 50 fős delegációja több napot tölt Magyarországon, ennek keretében látogattak a török vendégek szombaton Fehérvárra. A látogatás célja a partnervárosi kapcsolat építése volt.
A két friss testvérváros, Esztergom és Székesfehérvár szokatlan és figyelemreméltó akcióra készül október 12-én: a városok turisztikai csapatai egy napra közösségi oldalt cserélnek, hogy segítsék egymás értékeinek megismerését és szólhassanak egymás követőihez.