Az Anderlecht és a Mol Fehérvár megállapodott, így a belga csapattól a Vidibe szerződött Jevhen Makarenko. Az ukrán középpályás szerepelt a nyári labdarúgó Európa-bajnokságon is, összesen tizennégyszeres válogatott.
Augusztus 14-én, szombaton 20:30 órakor az OTP Bank Liga NB I 3. fordulójában a Gyirmót FC Győr otthonában lép pályára a Vidi. A találkozóra vendégjegyek elővételben online és a VidiShopban, valamint a meccs napján a helyszínen is egységesen 2 ezer forintba kerülnek.
Augusztus 11-én a 2011-ben, 2012-ben, 2013-ban és 2014-ben született gyerekek részére tart toborzót a MOL Fehérvár FC. Jelentkezni és információt kapni Palánki Csabától lehet a 06/30/668-6816-os telefonszámon, vagy a palanki.csaba@gmail.com e-mail címen.
Az OTP Bank-liga első fordulójában akárcsak tavaly, idén is Zalaegerszegen vendégeskedett a Mol Fehérvár. Szabics Imre csapata az első félidőben több helyzetet dolgozott ki, vezetést pedig szünet után szerzett, Dárdai lövésével. Húsz perc múltán egyenlített a ZTE, így egy pontot szereztek a nyitányon a fehérváriak.
Az Ararat Jerevánnal szembeni kupakiesés után lemondott Kovács Zoltán helyére a klub korábbi válogatott labdarúgóját, az 54 éves Sallói Istvánt nevezték ki a Mol Fehérvár FC sportigazgatójának. Sallói az előző szezonban a Zalaegerszegnél tölött be hasonló funkciót.
Az Európa-konferencialiga selejtezőjéből történt kiesést követően írásban benyújtotta lemondását a Mol Fehérvár sportigazgatója. A tulajdonos, Garancsi István a lemondást elfogadta, így Kovács Zoltán hat év után távozik Fehérvárról.
Csütörtökön, helyi idő szerint 17 órakor (magyar idő szerint 15 órakor) lépett pályára Gyumriban a MOL Fehérvár FC az EKL első selejtezőkörének visszavágóján az FC Ararat Yerevan ellen. Az első mérkőzésen a MOL Aréna Sóstóban 1-1-es döntetlen született, az Ararat Yerevan 2-0-ra győzött a visszavágón és 3-1-es összesítéssel továbbjutott.
A MOL Fehérvár FC múlt hét csütörtökön 1-1-es döntetlent játszott az Ararat Yerevánnal a MOL Aréna Sóstóban. A visszavágóra július 15-én, magyar idő szerint 15 órakor kerül sor Örményországban, de nem a fővárosban, hanem az onnan 120 km-re található Gyumriban. A mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti.
Az Európa-konferencialiga első kiírásának első selejtezőkörében az örmény Ararat Jerevánt fogadta a Mol Fehérvár. Nem született gól az első félidőben, kapufáig jutott mindkét csapat. A meccs hajrájában aztán mindkét oldalon láttunk egy-egy nagy gólt, hiába vezetett a Vidi, végül döntetlennel zárta a szezon első tétmeccsét. Visszavágó egy hét múlva.
A polgármester a Városházán fogadta a MOL Fehérvár FC válogatott játékosait, akik az EB-keret tagjaiként képviselték a fehérvári focit. A város közössége nevében gratulált, mondott köszönetet a teljesítményükért és azért az élményért, amit a magyar meccseken nyújtottak a nézőknek, a szurkolóknak.