„Csak szenvedéllyel lehet küzdeni!” - Székesfehérvár, a szeretettel teli Ördögkatlan

Mit jelent számodra Székesfehérvár?

Tősgyökeres fehérvári vagyok, így elsősorban a családomat. Egy nagy és összetartó család tagja vagyok. A szüleimtől azt tanultam, hogy a család akkor működőképes, ha mindenki együttműködik és tesz érte. Ha a családunkban bárkinek bármi gondja van, akkor együtt mozgunk, és együtt oldjuk meg a feladatokat.

„Fehérvár” – mi jut róla eszedbe először?

A Jégcsarnok. Nagy múltja van ennek a pályának, nagy sikerek születtek rajta, ami miatt jellegzetes az atmoszférája. Aki évek, évtizedek óta kijár ide, az pontosan tudja, hogy mi az az érzés, amit ez a hely adni tud, amikor pl. egy telt házas meccsen játszunk: árad felénk a szeretet és a támogatás. Aki ezt megtapasztalta már, és részt vett mérkőzésen, biztos vagyok benne, hogy maradandó számára az élmény. Rendszeresen meghívom a barátaimat pl. Budapestről: jöjjenek le, nézzék meg a meccset, de ne csak engem figyeljenek, hanem tapasztalják meg az atmoszférát, az „Ördögkatlant”. Nagyon régi a pályánk: kicsit el is van maradva ahhoz képest, amilyen szinten a csapatunk játszik, de ez nekem sokáig fel sem tűnt, éppen a lelki plusz miatt. Az épület Ifj. Ocskay Gábor nevét viseli – volt szerencsém még vele is játszani –, ezzel a tudattal még inkább megszólít ez a hely. Mióta az eszemet tudom, rendszeresen itt töltöm az időmet. Először az édesapám miatt (őt is láttam játszani), most pedig játékosként. Amikor telt ház van, és az ember belép a pályára, azt megérezni. Ugyanaz az érzés tölt el, mint 15-20 évvel ezelőtt, és ez, remélem, nem is fog megváltozni! A Jégcsarnok nagyon közel áll a szívemhez. Ráadásul nem is lakom tőle messze, így olyan, mintha otthonról haza mennék.

Milyen a közönség?

Kritikus közönségünk van: az emberek egy olyan csapat meccseit szeretik megnézni újra és újra, ami valamilyen szempontból sikeres. Ott vannak mellettünk jóban, rosszban. Ez arra ösztönzi a játékosokat, hogy mindent megtegyenek a sikerért. Kicsit a közönségünk, a szurkolóink is a családunk része. Legalábbis itt, Fehérváron mindenképpen.

Volt már flow-élményed a pályafutásod során?

Az ember karrierjében ritkán adatik meg, hogy egy stábtagokkal 22-30 fős társaságban kivétel nélkül mindenki éppen ugyanabban az időszakban hozza a legjobb formáját. Amikor 2015-ben Krakkóban voltunk a világbajnokság A csoportjában, az egész hét során valahogy mindenkiben tudatosult: most valami különleges dolog történik velünk – ezzel az érzéssel keltünk és feküdtünk. Egyszerűen nem volt gyenge láncszem köztünk: mindenki tudatosan a másikért, a csapatért hajtott, és érezhető volt, hogy siker lesz a vége. Egy meccs eredménye sok apróságból áll össze, és ennek a sok apró részletnek együtt kell meglennie ahhoz, hogy sikeres legyen a meccs. Minden egyes nap éreztük, hogy jó lesz, csak rajta kell maradnunk az úton. Minden nap, amikor megvertünk egy csapatot, megkérdeztem a szoba­társamat: „Van benned egy hajszálnyi olyan érzés, hogy mi kikaphatunk itt?” Olyannyira együtt, egy ösvényen jártunk, hogy ez az élmény belém vésődött: így kell egy csapatnak együttműködnie.

Mennyire vagytok most összehangolódva?

Nagyon jó társaság volt idén. Közel járt ahhoz az érzéshez, amiről az előbb beszéltem. Nyilván más címeres mezben játszani az országért olyan társakkal, akikkel együtt nőttünk fel, mint itt, ahol félig légiósokból, félig magyarokból áll a közösség. Nagyon jó karaktereket válogattak össze erre a szezonra, akik nemcsak játéktudásukkal, de személyiségükkel is beleilleszkedtek a mi kis lelkületünkbe, szellemiségünkbe. A jégkorong valódi csapatsport, ahol a tagokat egytől-egyig a közös cél vezérli, és ezért maximálisan együttműködünk. Ez nem megy máshogy. A meccsek során tapasztalható hangulattal, lüktetéssel remélem sokat tudunk majd adni a szurkolóinknak, a városunknak… erőt, hitet a mindennapokhoz.