December 10.-ig még lehet jelentkezni a VBKE-tornára

 A karácsonyi ünnepek utáni időszakra nem jellemző, hogy a csapatsportok képviselői kapkodnák a fejüket azon rágódva, hogy vajon melyik sporteseményre látogassanak ki, de a december 28.-a és 30.-a közötti kispályás labdarúgó torna a VOK-ban már állandó elfoglaltság. A Videoton FCF Baráti Kör Egyesület immár kilencedik alkalommal rendezi meg nagyszabású tornáját, melyre idén 24 csapat jelentkezését várják.
2008.12.03. 22:15 |
 A karácsonyi ünnepek utáni időszakra nem jellemző, hogy a csapatsportok képviselői kapkodnák a fejüket azon rágódva, hogy vajon melyik sporteseményre látogassanak ki, de a december 28.-a és 30.-a közötti kispályás labdarúgó torna a VOK-ban már állandó elfoglaltság. A Videoton FCF Baráti Kör Egyesület immár kilencedik alkalommal rendezi meg nagyszabású tornáját, melyre idén 24 csapat jelentkezését várják.

 Eddig a mezőny fele gyűlt össze, a többiek december 10.-ig nevezhetnek. A torna nem csak a létszámban változott, hanem a játékeszközök terén is, idén kézilabdakapukra rúgják a labdát a csapatok.

 „A tavalyi év kapcsán merült fel, hogy a mérkőzések szorosabbá tétele érdekében jobb lenne visszatérnünk a hagyományos kispályás kapuhoz. Döntött a szervezőbizottság, és idén a rendes kispályás szabályok keretében, és kézilabdakapuval rendezzük a mérkőzéseket.” – mondta Juhász László, a Videoton FCF Baráti Kör Egyesület elnöke.

 A Kispályás torna már-már vérre menő csatáin kívül a gálamérkőzések is szolgáltatják a látnivalót: 2008-ban az 1988-89-es Kaszás Gábor-féle Videoton együttese méri össze erejét az akkori magyar válogatottal. A Sport&Média Kupáért a Lombard FC Pápa, a Siófok, a Honvéd és az FC Fehérvár felnőtt alakulatai mérkőznek meg, míg a Botos István Vándorkupán az FC Fehérvár és a Vasas U19-es csapata csap össze. A hivatásosok mellett az országos és a fehérvári közélet szereplői is pályára lépnek.
A VBKE minden évben meghirdeti a „Vidi Szurkoló Vagyok” pályázatot, melyre ugyancsak december 10.-ig lehet beküldeni a pályamunkákat.

 ”Általában a legtöbben rajzokat szoktak küldeni, de akár kerámiából, vagy másfajta anyagból készült alkotásokat is szívesen látunk, a lényeg, hogy ezek azt fejezzék ki, hogy az alkotó a Vidi szurkolója. Az első öt gyermek értékes jutalomban fog részesülni, amit a 30.-ai gálamérkőzések szünetében fogunk átadni. Biztatnék minden fehérvári általános iskolás, vagy kisebb gyermeket, hogy lássanak munkához, hiszen december 10. lehet leadni a nevezésüket.” – hívta fel a figyelmet az elnök.

 A gyerkőcök alkotásainak mindegyikét kiállítják majd a VOK-ban.
 A színes programsorozatot idén jótékony céllal is felvértezték a szervezők.

 ”Az idei évtől egyre inkább erősítjük azt a vonalat, hogy a Videoton Baráti Kör miként tudja méginkább kivenni részét a társadalmi felelősségvállalásból. Egy nagyszerű kezdeményezés indult a fehérvári ultráktól, az RBD-től, miszerint a csángóföldi magyarokat kívánják megsegíteni. Mi egy kicsit pontosítottunk, és az ottani magyar iskola felépítéséhez szeretnénk segítséget nyújtani. A tornán nem csupán a tombolajegyekből befolyó bevétel 50%-át fordítjuk jótékony célra, de a Máltai Szeretetszolgálat ilyen irányú programjához csatlakozunk. A Szolgálat emberei gyűjtőurnáikkal gyűjtenek majd a sportcsarnokban. Ez nem egyszeri alkalom lesz, mert a Videoton Baráti Kör fél éven át, 2009. június 30.-ig segít különféle programokkal szervezett keretek között.”

 A versenykiírás:

 IX. Fehérvári Futballfesztivál
 VIDEOTON BARÁTI KÖR Országos Kispályás Labdarúgó Kupa
 Székesfehérvár, 2008. december 28-30.

 VIDEOTON BARÁTI KÖR EGYESÜLET

 Videoton Baráti Kör Egyesület

 Kispályás Labdarúgó Kupa 2008.

 Versenykiírás

 Verseny rendezője: Videoton FCF Baráti Kör Egyesület

 Verseny helyszíne: Videoton Oktatási Központ, Székesfehérvár Berényi út 101.

 Verseny időpontja: 2008. december 28-29-30.

 Versenybizottság tagjai: Horváth Győző, Császár István, Juhász László

 Verseny lebonyolítása: A torna 40x22 m-es játéktéren, 3x2 m-es kézilabda kapukkal, oldalpalánkkal kerül megrendezésre. A csapatok maximum 12 főből állhatnak (5+1 és 6 cserejátékos). A benevezett csapatok (max. 24) előbb csoport, majd a továbbjutók (első két helyezett) egyenes kieséses rendszerben játszanak.

 Verseny díjazása: Összdíjazás 1.000.000.- Ft értékű sportfelszerelés, oklevél és díszes kupák.

 Csoportmérkőzéseken a helyezések eldöntése:

 1. Több pont
 2. Jobb gólkülönbség
 3. Több rúgott gól
 4. Egymás elleni eredmény
 5. Sorsolás

 Csoportmérkőzések pontozása:

 Győzelem 3 pont
 Döntetlen 1 pont
 Vereség 0 pont

 Játékidő: 2 x 13 perc.

 Az egyenes kieséses mérkőzéseken, döntetlen esetén büntetőkkel döntik el a csapatok a továbbjutást (5-5 büntető). A büntetőket a 12 benevezett játékos közül felváltva az előzetesen kijelölt 5 fő végezheti el!
 A csoportokon belül körmérkőzés keretén belül döntik el a helyezéseket a csapatok, utána egyenes kieséses rendszerben zajlanak a találkozók.

 Egyéb információk:

 Minden csapatnak az első mérkőzése megkezdéséig le kell adnia a benevezett játékosok névsorát a Versenybizottságnak,  melyen a továbbiakban változtatni már nincsen lehetőség. A mérkőzéseken csak az előzetesen benevezett játékosok vehetnek részt!

 Igazolásul bárminemű fényképes igazolvány szükséges, ennek hiányában nem lehet a tornán szerepelni. A csapatok egységes, számozott mezben kötelesek pályára lépni.

 Egy játékos csak egy csapatban szerepelhet! Attól a csapattól, amelyben jogosulatlanul szerepelt egy játékos, annyiszor 3 pont kerül levonásra, ahányszor az illető játékos pályára lépett.
 A mérkőzéseken 2 perc, 5 perc és végleges kiállítás alkalmazható. A kiállított játékos a következő mérkőzésen automatikusan nem szerepelhet, további büntetéséről a Versenybizottság dönt. A tornán mindenféle becsúszó szerelés tilos! Aki ezen szabály ellen vét, 2 perces kiállítással büntetendő. A játékvezetők a palánkra lökést is kiállítással büntetik.  Hazaadás vonatkozásában a nagypályás szabályok a mérvadók. Oldalról kézzel és lábbal egyaránt játékba hozható a labda. Szabadrúgásnál, oldalról berúgásnál 5 m-re kell állni a letett labdától.
 Óvás a mérkőzés alatt, vagy a mérkőzés befejezését követő 5 percen belül jelenthető be. Ezen idő alatt a csapat tagjainak a Versenybizottság rendelkezésére kell állnia, igazolásuk ellenőrzése érdekében. Az óvás díja 5.000.- Ft (ezt az összeget a csapatok nem kapják vissza semmi esetben sem).

 A TORNÁN MINDENKI A SAJÁT FELELÕSSÉGÉRE SZEREPELHET!!!


 Nevezési díj: 2008. november 30-ig 30.000-Ft
                  2008. december 01-től 35.000-Ft

 Nevezési határidő: 2008. december 07-ig, illetve a 24-es létszám eléréséig!

 Nevezni lehet:

 • Sóstói Stadion Csíkvári út 10. a Videoton B.K.E. helységében előzetes egyeztetés után Németh Eszternél telefonszám: 0620/770-6959
 • MINDIGVÁR élelmiszerbolt és nonstopban egész nap, cím: Székesfehérvár Prohászka út 67.

 A nevezés csak a nevezési díj egyidejű befizetésével és a csapatvezető nevének, címének, telefonszámának megadásával érvényes!


 Amennyiben Székesfehérváron kívüli csapat kíván nevezni, azt megteheti levélben is is a következő címre: VIDEOTON B.K.E. (Németh Eszter R.) Sóstói stadion 8000 Székesfehérvár, Csíkvári út 10.
 A nevezési díjat a fenti címre, postai utalványon kérjük feladni.

 A tornáról bővebb felvilágosítást az alábbi telefonszámokon kérhető:

 • Horváth Győző: 0630/4452-905
 • Császár István: 0620/4802-148
 • Németh Eszter: 0620/770-6959

 A csapatok a torna időrendi lebonyolítását tartalmazó forgatókönyvet a MINDIGVÁR nonstopban (Székesfehérvár, Prohászka út 67.) vehetik át 2008. december 10-ét követően! Illetve érdeklődni a fenti telefonszámokon lehet.
Külön értesítést a résztvevők nem kapnak!