Drámai hajrában nyert a Videoton - a hosszabítás utolsó percében Alves varrta be a be a győzelmet jelentő gólt

 A Videoton FC 3-2-re győzte le a Diósgyőr csapatát a Soproni Liga 2. fordulójában. A zárt kapuk mögött rendezett találkozón már 2-0-ra is vezetett a Mezey-csapat, ám a vendégek a hajrában ki tudtak egyenlíteni, végül a fehérváriak Alves révén a hosszabítás utolsó perceiben megszerezték a győztes gólt.
2009.08.02. 18:18 |
 A Videoton FC 3-2-re győzte le a Diósgyőr csapatát a Soproni Liga 2. fordulójában. A zárt kapuk mögött rendezett találkozón már 2-0-ra is vezetett a Mezey-csapat, ám a vendégek a hajrában ki tudtak egyenlíteni, végül a fehérváriak Alves révén a hosszabítás utolsó perceiben megszerezték a győztes gólt.
  
 Az első perctől kezdve a hazaiak akarata érvényesült a pályán, azonban az első játékrész elején csak csak Andics lövése veszélyeztette komolyabban a diósgyőriek kapuját. A félidő második felében - egy rövid szünetet követően - találtak magukra a csapatok,de főleg a Vidinek voltak helyzetei. a 36. percben Kötelesnek nagy bravúrral kellett védenie Horváth fejesét követően, a játékrész vége előtt még Horváth lőtt fölé szabadrúgásból, majd a három embert lerázó Nagy passza után Alves tüzelt mellé 18-ról.
 
 A fodulást követően azonban nem kellett sokáig várni a gólra: Vujovics szerzett meg egy előreívelt labdát az 51. percben és a tehetetlen Köteles mellett a kapu bal oldalába lőtt. A vezetést követően sem múlt el a nyomás: 9 perc múlva Nagy passzából Alves volt eredményes.
A kétgólos hazai vezetést követően is a Vidi volt mezőnyfölényben, ám a vendégek ennek ellenére a 82. percben egy ellentámadást követően szépíteni tudtak. Ezt követően, amikor minden eldőlni látszott a hazaiak javára, a 91. percben a diósgyőriek Horváth révén kiegyenlítettek, végül a hosszabbítás utolsó percében Alves mégis megszerezte a hazai győzelmet.
 
 dr. Mezey György (Videoton): - Meg kellett szenvedünk a győzelemért, a csapat csak a második félidő első 20 percében nyújtott elfogadható teljesítményt.
 
Aczél Zoltán (DVTK): - A vereség ellenére is büszke vagyok a csapatomra.