Egyhangúlag elfogadta a Közgyűlés a város 2011-es költségvetését

 Közel háromórás vita után egyhangú igen szavazattal elfogadta a város 2011-es költségvetését Székesfehérvár MJV Közgyűlése. A vita előtt Pusztai Károlyné bölcsődevezető és Kovács Lászlóné óvodavezető munkáját köszönte meg a testület, ők ugyanis nyugdíjba mennek és Pokrovenszki László a Tóvárosi Általános Iskola volt vezetője címzetes igazgatói kitüntetést kapott a várostól. A városatyák döntöttek a helyi adórenszer változásáról is, mely a Saára Gyula útfelújítási program finanszírozása miatt volt szükséges.
2011.02.24. 15:47 |
 Közel háromórás vita után egyhangú igen szavazattal elfogadta a város 2011-es költségvetését Székesfehérvár MJV Közgyűlése. A vita előtt Pusztai Károlyné bölcsődevezető és Kovács Lászlóné óvodavezető munkáját köszönte meg a testület, ők ugyanis nyugdíjba mennek és Pokrovenszki László a Tóvárosi Általános Iskola volt vezetője címzetes igazgatói kitüntetést kapott a várostól.
 
 A 2010. évi költségvetésről szóló rendelet módosításának tárgyalásánál elhangzott, hogy 2010-ben nem kényszerült hitelfelvételre az önkormányzat – mondta a város polgármestere. Ez annak a szigorú gazdálkodásnak az eredménye, amit a város folytatott – emelte ki Farkas László a Pénzügyi, Költségvetési Szakbizottság elnöke.
 
 
 A 2011-es évi költségvetéséről szóló rendelet tárgyalásánál dr. Cser-Palkovics András kiemelte, hogy a fő szempont a biztonság és az önkormányzat stabil működése volt a büdzsé összeállításánál. Számos egyeztetés, tárgyalás előzte meg a költségvetés benyújtását. Kiemelte, hogy az adósságálomány 2.2 milliárd Forintnyi terhet ró a városra és a panelprogramot is az idén kezdi törleszteni az önkormányzat. Mint mondta nehéz gazdasági év előtt áll az önkormányzat, hiszen idén kezdődik a korábbi években felvett hitelek visszafizetése is és ugyancsak idén indulnak olyan fejlesztések, mint a csatornázás vagy a Fő utca rekonstrukciója. Ezzel szemben 2011 lesz az önkormányzat első igazi válságéve, hiszen felére csökkent például az illetékbevétel és idén jelentkezik majd az átengedett bevételek csökkenése is.
 
 A kiadási oldal kereteit az induló nagyberuházások mintegy 4 milliárd forintos összege, az éves adósságszolgálat 2,2 milliárdos értéke és az intézményhálózat több mint 15 milliárd forintot meghaladó előirányzata határozták meg. Kiemelte, hogy a költségvetés a város intézményeinek működését biztonságosan finanszírozza. Hangsúlyozta továbbá, hogy a költségvetés összefogással hajtható végre, nem lesz könnyű gazdasági év, de őszinte költségvetést fogad el a testület.
 
 Farkas László kiemelte, hogy 21. alkalommal van jelen képviselőként a város költségvetésének tárgyalásakor és most először készült el időben az anyag. Kiemelte, hogy a korábban meghatározott prioritások szerint lett összeállítva a büdzsé. Örömtelinek nevezte azt a tényt, hogy az önkormányzat saját forrásból és nem hitelekből kívánja megvalósítani a fejlesztéseit.
 
 Kovács Zsolt a Jogi Bizottság elnöke arról számolt be, hogy a bizottság egyhangúlag támogatta a rendeletet, ugyancsak egyhangúan támogatta a Humán Bizottság a rendelet-tervezetet mondta Földi Zoltán.
 
 Márton Roland arról beszélt, hogy nincsenek innovatív elemek a költségvetésben. Válságköltségvetésnek nevezte a tervezetet azonban elismerte, hogy feszes költségvetésre van szüksége a városnak. Nagyon nagy eredménynek nevezte, hogy a szociális kiadások hangsúlyosan szerepelnek a költségvetésben. Három javaslatot fogalmazott meg: a fehérvári munkavállalói érdekképviseletre ötmilliót különítsen el a város, az építményadót támogatja jelenleg is, azonban szociális alapú újraelosztást, rezsiadósság kezelő alap létrehozását szorgalmazta 30 milliós összeggel, továbbá a bölcsődei férőhelyek bővítésére három bölcsődének készíttesse el a terveket az önkormányzat – mondta harmadik javaslatként. Mint mondta ezekkel a módosításokkal támogatni tudják a költségvetést.
 
 Mészáros Attila ifjúsági tanácsnok elmondta, hogy az intézmények biztonságára nagyon nagy hangsúlyt fektet a büdzsé. Kiemelte, hogy az adósságszolgálat mellett olyan költségvetést sikerült összeállítani, amiben fejlesztésekre mintegy ötmilliárd forint jut. Csaknem 280 millió Forint jut idén intézmény felújításokra és 5000 fehérvári vállalkozó mentesül az iparűzési adó fizetés alól.
 
 Juhász László kiemelte, hogy összefogott, biztonságos a költségvetés, ami nagymértékben köszönhető annak, hogy rend van a város gazdálkodásának háza táján. Hangsúlyozta, hogy ilyen költségvetéssel kikerülhet néhány év múlva a város az adósságspirálból. Arról is beszélt, hogy a civil támogatások is biztosítottak a költségvetésben.
 
  Dr. Cser-Palkovics András polgármester a vita zárszavaként elmondta, hogy két évvel ezelőtt a hárommilliárdos hitelfelvétel mellett 11.2 milliárd forintos volt az iparűzési adóbevétel és a Murvás parkolóból is volt milliárdos bevétele. Ekkor a panelprogramot is lehetett volna saját erőből finanszírozni – monda. Mint mondta nem kérdőjelezi meg a panelprogram fontosságát, de a finanszírozása a projektnek hitelekből történt. Kiemelte, hogy felelőtlenség lenne hitelekből fejleszteni, bár ezt megtehetné a város. „A takaró mérete határozza meg a fejlesztéseket, ne pedig néhány hitelszerződés, ami további évekre eladósítja a várost.” A szociális kiadásokról szólva elmondta, hogy mintegy 60 millió forinttal nő idei évben az a kiadási tétele a városnak.
 
  Az ellenzék részéről felvetett bölcsődei tervezést támogatásáról biztosította a javaslatot tevő Márton Rolandot, mint mondta a Városfejlesztési Kft. több tervezőt vett fel, hogy a saját berkein belül elvégezhető legyen a terveztetések nagy része. A rezsiadósság alappal kapcsolatban elmondta, hogy a szociális kiadási megemelkednek idén mintegy 60 millióval a városnak. Arról is tájékoztatott, hogy márciusra elkészül a város új szociális rendelete és ennek tárgyalásánál térjenek vissza a javaslatra. Márton Roland elfogadta a javaslatokra érkezett válaszokat. A város 2011-es költségvetését egyhangú döntéssel elfogadta a testület.
 

A helyi adórendszer módosításáról is döntöttek a képviselők
 
 A helyi adók rendszerét is átalakította a testület, hiszen rendkívül nagy terhet jelentő 18,5 milliárdos adósságállománya van a városnak. Azonban még ilyen helyzetben sem lehet lemondani fontos fejlesztési célok megvalósításáról. Ilyen a városi gyűjtő utak teljes felújítása is, melyet a korábbi székesfehérvári polgármester, Saára Gyula nevét viselő program keretében tervez végrehajtani a város. Ennek a programnak a finanszírozását nem a város további hitelterhét növelve kívánják megoldani, ezért szükséges saját többletforrások bevonása.
 
A változtatás két fő eleme:
 
- A helyi iparűzési adó rendeletünk módosításával a 2011. adóévtől – 2011. január 1. napjára visszaható hatállyal – mentességet biztosítunk azon vállalkozók, vállalkozások számára, amelyek vállalkozási szintű adóalapja nem haladja meg az 1 millió forintot. A rendelkezésre álló adatok szerint ez a mentesség közel ötezer adózót érint.
- Új adónemként kerül bevezetésre 2011. március 1. napjától az építményadó azzal, hogy a magánszemélyek tulajdonában lévő, üzleti célt nem szolgáló építményeket az önkormányzat teljes adómentességben részesíti. Ugyanakkor az építményadó bevezetésével azok a – jellemzően nagyobb – vállalkozások is részt vállalhatnak a város fejlődésének terheiből, amelyeknek az eddigi szabályozás mellett erre valódi súlyuknál kisebb mértékben volt kötelezettségük.
 
 A 23 megyei jogú város közül – városunk mellett – csak Szekszárdon és Zalaegerszegen nem létezik az építményadó valamely formája, ám a zalai megyeszékhely is tervezi a közeljövőben ennek bevezetését. Az új közterhek azonban országos összehasonlításban is igen méltányosak, a szabályozás a termelő cégeket kifejezetten preferálja, a város gazdasági versenyelőnye így továbbra is megmarad.
 
A helyi adórendszerről és a Saára Gyula programról ITT olvashat bővebben!


Frakciók és képviselők a közgyűlésről - VIDEÓ