Európa újraegyesítésére emlékeznek Fehérváron

 Látványos programmal emlékeznek november 9-én, hétfőn a berlini fal 20 évvel ezelőtti ledöntésére Székesfehérváron. A rendezvény célja, hogy több civil szervezet és a város művészeinek egy csoportja összefogásával közelebb vigyék az európai újraegyesítés folyamatában sordöntő lépésnek számító történelmi eseményt, s az akkori kort a fiatalokhoz is.
2009.11.06. 10:59 |

A város Fő utcájának egy szakaszán "felépítik" a berlini fal kicsinyített mását Kocsis Balázs szobrász-restaurátor vezetésével, s azon csak útlevéllel haladhatnak át az érdeklődők. Két oldalán kelet-német egyenruhába öltözött "katonák" és "határőrök" teljesítenek majd szolgálatot, s pecsételik le az okmányokat. Megemlékezések, s kultúrműsor színesíti majd a történelemidéző hangulatot. A program befejezéseként a résztvevők "ledöntik" a berlini falat. A programon részt vesz majd Habsburg György is.