Fehérvári cég forgalmazza a neves olasz orvosi műszergyártó cég termékeit

Öt országban látja el a fehérvári AnibaNet Kft. olasz, gyógykészítmények gyártásával foglalkozó HC Welth képviseletét mostantól. Az olasz cég termékei egyebek mellett a gasztroenterológiában, és az onkológia tudomány területén is jelentős előrelépéseket hoztak már. Az együttműködési megállapodás mérföldkő a két ország gazdasági kapcsolatait tekintve.
2013.10.09. 09:05 |
Öt országban látja el a fehérvári AnibaNet Kft. olasz, gyógykészítmények gyártásával foglalkozó HC Welth képviseletét mostantól. Az olasz cég termékei egyebek mellett a gasztroenterológiában, és az onkológia tudomány területén is jelentős előrelépéseket hoztak már. Az együttműködési megállapodás mérföldkő a két ország gazdasági kapcsolatait tekintve.
 
Dr. Alessandro Stacchin, az olasz étrend-kiegészítők gyártásával foglalkozó cég vezetője, azt mondta, azért esett a fehérvári cégre a választásuk, mert elégedettek voltak a kft. munkájával, és közösek céljaik. „Magyarország topográfiai szempontból is jó helyen van, de elsősorban azért szólt a döntés a cég és az önök országa mellett, mert csupa pozitív dolgot láttunk a Magyarországon. A kezdetektől meggyőző volt a kft. komolysága és profi hozzáállása, másodsorban láttuk, hogy ez a komoly cég ügyesen és jól mozog a piacon."- mondta a HC WELTH igazgatója.
 
A fehérvári cég 2009 óta foglalkozik logisztikával és forgalmazással. Kiss Balázs, az AnibaNet Kft. tulajdonosa mondja, nagy előrelépés, és lehetőség ez a szerződés a cégük életében. Az együttműködési megállapodásról tartott sajtótájékoztatón az olasz nagykövet is részt vett, aki szerint a szerződés megkötése fontos a magyar – olasz gazdasági kapcsolatok szempontjából. Az olaszok szeretnek az országban üzleteket kötni, mert képzett szakemberekre találnak mindig hazánkban.
 
„A megállapodás azt mutatja, hogy jelentős fejlődési lehetőségek vannak a két ország kapcsolatiban. különösen azokon a területeken, melyek magas technológiai hozzáadott értéket képviselnek. Egy részről Olaszországban, magas szintű technológiai gyártó kapacitás van, Mo, pedig egy komoly és jó minőségű oktatási rendszer, melynek köszönhetően ez a két oszág nagyon gördülékenyen tud egymással együtt működni." - tette hozzá Maria Assunta Accili olasz nagykövet, majd hangsúlyozta; rövid időn belül üzleti lehetőségeket keresve Székesfehérvárra is ellátogat majd. Az együttműködést a nagykövet a két ország közös kutatás – fejlesztő projektjeiben látja a jövőben.

Gazdaság

  1. Február végéig lehet pályázni a programra

    Idén is meghirdeti a Fejér Termék pályázatot a Fejér Vármegyei Önkormányzat. A Nagydíj címre, illetve a Minősített Fejér Termék jelölésre 2025. február 28-ig lehet benyújtani a pályázatokat. A díjakat a Vármegyenapon adják majd át.

    2025.01.09.
  2. Használt autót Fehérvárról

    Az egyik legnépszerűbb magyar használtautó-portál összegyűjtötte a 2024-es esztendő legjeit. ezekből kiderült, hogy a legtöbb autóhirdetést az idén - mintegy 36 ezret - Székesfehérváron adták fel.

    2024.12.19.
  3. Kyndryl munkavállalói élmény

    A Kyndryl a világ legnagyobb IT infrastruktúra-szolgáltatója Magyarországon elnyerte a Great Place To Work® minősítést™. A rangos elismerés kizárólag azon alapul, hogy a jelenlegi munkatársak mit mondanak a Kyndrylnél szerzett tapasztalataikról. A Great Place To Work® a munkahelyi kultúra, a munkavállalói élmény és a vezetői magatartás globális elismerése, amely bizonyítottan piacvezető bevételt, a munkavállalók megtartását és fokozott mértékű innovációt eredményez.

    2024.12.16.
  4. Videoton évzáró

    A Videoton vállalatcsoport idei nettó árbevétele 300 milliárd forint körül alakulhat - jelentette be a cégcsoport elnök-vezérigazgatója pénteki évzáró ünnepségükön. Széles Gábor elmondta, hogy árbevételük valamelyest csökkent az előző évhez képest. Legutóbb a 2009-es gazdasági válság évében volt némi csökkenés a korábbi üzleti év árbevételéhez képest - jegyezte meg.

    2024.12.13.