-
Éjféli mise a Bazilikában
December 24-én, Karácsony éjjelén az éjféli püspöki szentmisét a Fehérvár Televízió élőben közvetíti a székesfehérvári Szent István király-székesegyházból. A karácsonyi éjféli misét Spányi Antal, megyés püspök celebrálja. Az éjféli mise zárja le az adventet, föloldja a karácsonyi böjtöt és bevezeti az egész ünnepkört.
2024.12.20. -
Kodályos karácsony
Karácsonyi hangversenyt adtak a Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és AMI diákjai a Szent Imre templomban. A koncerten az ének-zenei tagozatra járó diákok és valamennyi énekkari formáció fellépett. A tiszta, csengő gyermekhangok betöltötték a templomot és ünnepi hangulatot varázsoltak a zsúfolásig megtelt padsorokban ülő hallgatóság szívébe.
2024.12.20. -
Karácsonyi Koncert
A Budai úti Református Templom adott otthont a szimfonikusok karácsonyi koncertjének. A zenekar Dobszay Péter vezényletével köszöntötte az ünnepet.
2024.12.19. -
Örmény kultúra Felsővárosban
A Kossuth Zsuzsanna Szociális Intézmény felsővárosi épületébe érkezett a Székesfehérvári Örmény Nemzetiségi Önkormányzat kiállítása. A népviseletet bemutató tárlat megnyitója karácsonyi hangulatban telt az idősek nappali ellátásával foglalkozó intézményben.
2024.12.18.
Fesztivál a ligetben – a kortárs művészeteké lesz a Zichy liget május 11-től
A 19. Kortárs Művészeti Fesztivál részletes programjáról ITT tájékozódhat!
A Zichy ligeti színpadon koncerteket, kortársbalett-estet, diákprodukciókat, beszélgetéseket láthat-hallhat a parkba érkező közönség, a szervezők számos családi programmal is készülnek május 11-től. A művészzászló-kiállítás megnyitóját, amely egyben a fesztivál hivatalos megnyitója is lesz, május 11-én, pénteken 18 órakor tartják a Szent István Király Múzeum előtt, köszöntőt mond Cser-Palkovics András polgármester és Falvay Miklós médiaművész. Ezt megelőzően, fél ötkor nyílik az Oskola utcában a Deák Gyűjtemény magyar művésztelepeket bemutató sorozatának következő tárlata, „Hóbortos ultramodernek” a Műkertben címmel. A Kecskeméti Művésztelep 1909–1919 közötti korszakának negyven alkotása lesz látható a kiállításon, amely november 4-ig tekinthető meg a képtárban.
Brájer Éva alpolgármester elmondta, hogy idén a Kortárs Művészeti Fesztivál keretében rendezik meg a Fehérvári Könyvnapokat is.
„Azért próbálunk változtatni a megszokott rendezési módon, mert szeretnénk a fiatalokat minél közelebb hozni az olvasáshoz, az irodalomhoz és a Vörösmarty Társasághoz” - hangsúlyozta Székesfehérvár alpolgármestere, kiemelve, hogy a könyvnapok létjogosultságát szeretnék erősíteni a változtatással. A fesztivál programjáról szólva elmondta, hogy hosszas egyeztetések, véleménycserék után döntöttek úgy, hogy változtatnak a rendezvény eddig megszokott struktúráján. Kiemelte, hogy a fesztivál „koncentrálása” már régi igény, ez idén megtörténik és május 11-től május 19-ig a gyönyörű Zichy ligetben várják a szervezők az érdeklődőket zseniális programokkal. Brájer Éva hozzátette, hogy kevesebb, de nagyobb volumenű programokat kínál az idei fesztivál.
Juhász Zsófia, a Fehérvári Programszervező Kft. ügyvezetője elmondta, hogy az idei fesztivál egyik újdonsága lesz a minden este élményt kínáló kertmozi.
A moziban este nyolc és kilenc óra között a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Magyar Média Mecenatúra programjának támogatott filmjeiből, a 6. Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál alkotásaiból és a Budapest International Documentary Festival (BIDF) versenyfilmjeiből válogatott darabokat tekinthetik meg az érdeklődők.
Május 11-én pénteken 21 órától a Lajkó - Cigány az űrben című magyar komédiát vetítik a kertmoziban.
A nagyjátékfilmek 21 órakor kezdődnek, ezek között látható lesz két krimi, A Viszkis és a Budapest Noir, a Lajkó – Cigány az űrben című magyar fekete komédia, a többszörös díjnyertes Állampolgárcímű alkotás, a Jupiter holdja és a Genezis című magyar filmdráma, valamint a Sztálin halála című angol-francia vígjáték is. Esőhelyszín és esőnap nincs, kedvezőtlen időjárás esetén a vetítések elmaradnak. Ilyen esetekben a kisfilmeket később levetíti a Barátság mozi, a nagyjátékfilmek pedig a szokásos műsorrendben nézhetőek meg a város művészmozijában.
Május 5-én haikukkal és különleges módon készített fotókkal nyílt meg a Pelikán Galériában a 19. Kortárs Művészeti Fesztivál első tárlata.
A Fesztiválligetté alakuló Zichy ligetben a programsorozat egész ideje alatt izgalmas, érdekes szabadtéri kiállítások, látványosságok várják a látogatókat a Fehérvári Művészek Társasága tagjainak köszönhetően. Land art alkotások Varga Gábor Farkastól, optikai játékok és interaktív tűdombormű Arany Gold Zoltántól, válogatás a móri Public Art kiállítás fehérvári alkotóktól származó darabjaiból, a MOST fotókiállítás alkotóiról készült camera obscura képek és a Lepkeház, amelyet az első Kortárs hétvégén a vállalkozó kedvű érdeklődők népesíthetnek be textilből és mindenféle más anyagokból készített léleklepkékkel.
Ezen a hétvégén óriási hajóhinta is várja a liget vendégeit, akik szombaton délután az Árpád Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium diákjainak újrahasznosított anyagokból készült öko modelljeivel ismerkedhetnek, este pedig bepillantást nyerhetnek egy kortársbalett-társulat életébe: a néhány hete megalakult Székesfehérvári Balett Színház beavató táncszínházi programjában a nézőknek lehetősége nyílik a koreográfussal, a balettmesterrel és táncművészekkel való személyes találkozásra, a velük való beszélgetésre is. Vasárnap délelőtt a fényképezés hőskorába repít Mosberger Róbert utazó fotólaboratóriuma: a látványos és érdekes optikai játszótéren kicsik és nagyok egyaránt jól szórakozhatnak a camera obscurák vizsgálata, cianotípia vagy fotógramm készítés közben. Délután a tetkós töritanár, mindenki Jocó bácsija, azaz Balatoni József könyvbemutatója tartogat érdekességeket pedagógusoknak, szülőknek és diákoknak egyaránt. Az élménypedagógia mibenlétéről hallhatunk beszélgetést a színpadon, amelyből kiderül: hogyan lehet élvezetessé tenni a tanulást.
A fesztivál több színházi produkcióval is várja a látogatókat, látható majd Matuz János rendezésében a legyekura.org című hangszínházi előadás is.
A Prospero Színkör május 13-án, vasárnap Shakespeare: A vihar, május 14-én, hétfőn Jean Genet Cselédek, május 16-án, szerdán pedig az Idegenekcímű darabot mutatja be a Szabadművelődés Házában, az előadások este hét órakor kezdődnek. Ugyancsak itt látható majd Matuz János rendezésében a legyekura.org című hangszínházi előadás május 18-án, pénteken 17 órakor. A mintegy egyórás előadás William Golding A legyek ura című regénye alapján készült.
A Vasvári Pál Gimnázium diákjai a Gesztus című produkcióval érkeznek: a csapat ezzel az idei Fejér Megyei Diáknapokon a Sótájm kategória különdíját nyerte el, és a diákok nekik szavazták meg a közönségdíjat is. Ugyancsak a Vasváriból érkezik a Tetemre hívás: Arany János balladája nyomán készült a Vasvári Színpad különleges produkciója, amellyel megnyerték a Díákszínpad kategóriadíját. Az előadás érdekessége, hogy egy diák, Nyári Ádám állította színpadra. A Gorsium Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium akrobatikus elemekkel fűszerezett táncos produkciói óriási sikert arattak, Experience című koreográfiájuk, amelyet Kindl Gábor és Sánta Benedek adott elő, a Sótájm kategória kategóriadíját is elnyerte. Ezen a délután is több produkciót láthat tőlük a közönség, köztük természetesen a kategóriadíjas darabot is.
A klezmer és a balkáni zene ötvözetét játszó Cabaret Medrano május 15-én lép fel.
A fesztivál első koncertjét a megnyitó napján 19 órától hallgathatják meg az érdeklődők a ligetben: Lackfi János költő verseit a gitáros-zeneszerző Sinha Róbert és a gyönyörű hangú énekesnő, Herczku Ágnes előadásában élvezheti a közönség. A többi napokon színpadra lép az akusztikus etno-jazzformáció, a Cirkusz-KA, a magyar népzene, a klezmer és a balkáni zene ötvözetét játszó Cabaret Medrano, az énekes-gitáros dalszerző Váray László, a hibrid zene hazai kulcszenekara, a Fugato Orchestra.
A 19. Kortárs Művészeti Fesztivál keretében rendezik meg a Fehérvári Könyvnapokat május 17-18-án, csütörtökön és pénteken.
Csütörtökön a legkisebbekre számítanak: a Csipeszeld ki a kedvenc mesehősödet!akcióban óvodásokat kértek a szervezők, rajzolják meg, vágják ki kedvencük alakját és hozzák el a ligetbe, ahol kifüggeszthetik őket. Délután az egykori rádiós, ma gyerekkönyv-szerző Balázsy Panna lesz a vendég a színpadon, akivel Benkő Andrea beszélget, ezután a Bob és Bobék Orchestra Petőfi és Arany műveiből készült, korántsem szokványos előadását láthatják-hallhatják az érdeklődők. Pénteken az Alkoss könyvet!programra hívják a gyerekeket a Játszótárs Játékkészítő Műhely tagjai és a Csodaceruza irodalmi és művészeti magazin szerkesztői: óriáskönyv és képregény készül majd a projekt keretében. A színpadon a kortárs magyar költészet egyik legfontosabb alkotójával, Kemény Istvánnal beszélget legújabb, Nílus című verses kötetéről Gábor Gina újságíró. Bobory Zoltán, a Vörösmarty Társaság elnöke elmondta, hogy a könyvnapokra négy könyv bemutatásával készülnek a Vörösmarty Teremben. Az érdeklődők László Zsolt, Saitos Lajos, Bobory Zoltán és Borbély László köteteit ismerhetik meg a dedikálással egybekötött könyvbemutatókon.
A május közepi programsorozat záróeseménye idén is a Jam-Bory-Vár elnevezésű minifesztivál lesz.
A családoknak a mandala workshopot ajánlják, de a gyerekeknek szól a Tótágas Színtársulat Don Quijote kalandjait bemutató előadása is. Lesz Durvacrew dj-program az Elefántos udvarban, Csángálló, Korai Trancemission és Ethnofil koncert a Százoszlopos udvarban, slam poetry előadás és tűztánc-bemutató is, Szabad vesződések címmel pedig kiállítás nyílik a hibaizmus feltalálója, Fehér Vera alkotásaiból.
Május 12-én az Emlékhelyek Napján a Romkertben is várják az érdeklődőket tárlatvezetésekkel, érdekes kézműves foglalkozásokkal.
Formák, idomok alumíniumból, bronzból egy öntőmester szemszögéből címmel Jakab János öntőmester munkáiból nyílik tárlat május 15-én.
Két érdekes kiállítás is nyílik a Kortárs idején: a Köfém Oktatási Közművelődési Központban Formák, idomok alumíniumból, bronzból egy öntőmester szemszögéből címmel Jakab János öntőmester munkáiból május 15-én, kedden, illetve az Aranybulla Könyvtárban, május 16-án, szerdán Revák István festőművész alkotásaiból, aki legújabb akvarelljeit mutatja be.
Május 18-án kora este pedig a Pünkösdi Virágálom rendezvénye veszi kezdetét, amelynek tematikája idén a Barokk évhez kapcsolódik, e stílusban készülnek majd a belvárosban a virágkompozíciók.