Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan! - remekül megeredtek a fák a kísérleti erdőben

Három évvel ezelőtt telepítette be az első, összesen három hektáros erdősávokat Székesfehérvár Városgondnoksága Kft-vel és a Környezetvédelmi Irodával közösen a Vadex Zrt. A Zöld város – Fehérvár tüdeje program keretében megvalósult, és az ültetés óta már megeredt fiatal, kisérleti erdő területét ma az együttműködő szakemberek kalauzolásában járta be Cser-Palkovics András polgármester, valamint Viza Attila önkormányzati képviselő.
2019.06.24. 19:34 |
Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan! - remekül megeredtek a fák a kísérleti erdőben

Székesfehérvár Közgyűlése 2015 őszén döntött arról, hogy Székesfehérvár zöldfelületeinek növelése érdekében a Zöld város – Fehérvár tüdeje program keretében, nyolc önkormányzati tulajdonú, használaton kívüli szántóföldön erdőtelepítést végez, együtt működve és együtt gondolkodva a Székesfehérvár Városgondnoksága Kft., a Vadex Zrt. és többek között az „Erdőért” Egyesület szakembereivel. Az erdőtelepítésben érintett területek között található az Auchan áruházat elkerülő út környéke, a Balatoni út és az elkerülő út közötti rész a Maroshegyen, illetve a feketehegy- szárazréti MOL ipari zóna mögötti terület, továbbá a Fehérvár Tüdeje programban kiválasztott, palotavárosi terület is.

A döntés értelmében 2016 tavaszán a Vadex Zrt. a rendelkezésre bocsátott nyolc terület, összesen 3 hektár nagyságú területén, különböző ültetési eljárásokkal, 54. 000 erdészeti csemetét ültetett be, aminek az ápolásáról és fenntartásáról a zrt. évenként 1-2 alkalommal egészen 2028-ig gondoskodik. A területek elhelyezkedése és a talaj minősége alapján különböző fafajok vegyítésével ún. elegyerdő került kialakításra hazai nyár (fekete nyár, szürkenyár), kőris, akác, kocsányos tölgy, turkesztáni szil fajták beültetésével.

Hétfőn, a Vadex szakemberei, köztük Balsay Zsolt ágazati igazgató, Tóth Károly termelési igazgató, valamint dr. Cser-Palkovics András polgármester, Viza Attila önkormányzati képviselő, Bozai István városgondnok, valamint Kálmán Lilla, a Környezetvédelmi Iroda vezetője járták be a három éve beültetett területet.

A bejárás alkalmával a polgármester a székesfehérvári erdőtelepítési program kapcsán elmondta, a tevékenység sok célt szolgál egyszerre: „Említhetném az életminőség javítását, a klíma- és környezetvédelmet, vagy bármely más olyan célt, amely ezekkel összefüggésben megjelenhet egy lüktető nagyváros mindennapi életében a jövő tervezésének tekintetében. Az itt látott erdősáv a bizonyíték arra, hogy a klímavédelmi vállalásunkkal nem a levegőbe beszéltünk, hiszen jól látható, hogy három év után egybefüggő erdősáv alakult ki. Innen pedig tökéletesen látszanak azok a területek, amelyek ennek a projektnek a következő ütemében lesznek érintettek, amelyek úgymond a városunk “környezeti tüdőkapacitását” fogják biztosítani.” Cél, hogy a program keretében beültetett területek hosszú távon erdők maradjanak, ne lehessen kisajátítani és más célra használni.

Öszességében 110 hektáros területtel növekszik Székesfehérvár zöldfelülete, az elkövetkező 10 évben.

Szó esett az Alsóvárosi rét területéről is, amely a 110 hektáros erdősítésen felül, a Modern városok Program keretében kerül rendezésre. Ezt a korábban magán tulajdonban álló, ipari területet egymilliárd forintos állami forrásból vásárolta meg a város, majd a hamarosan lezáruló HÉSZ-módosítás értelmében rövid időn belül teljes egészében zöldterületi besorolása lesz, amikor is elkezdődhetnek az ott tervezett rekreációs és városképet javító munkák.

Mindemellett hamarosan elindul a Palotavárosi tavak fejlesztési projektje is, melynek kapcsán Viza Attila, a körzet önkormányzati képviselője elmondta, hogy a rekreációra lehetőséget adó terület nagy örömére fog szolgálni az egész városnak.

Bár a 3 éve telepített erdők szépen fejlődnek, azonban továbbra is szükség van újabb területek erdősítésére, az erdők és zöldfelületek jótékony hatásait nem lehet eleget hangsúlyozni. „A városi erdők és parkok rekreációs és városképet javító funkciójukon kívül rendkívül nagy szerepet játszanak a lég-, és talajszennyezettség javításában, a por megkötésében, a csapadékvíz elnyelésében és a település sűrűn beépített, burkolt területrészein kialakult hőszigetek kedvezőtlen hatásainak mérséklésében. Ezeket a feladatokat egy erdő vagy park is csak akkor tudja ellátni, ha egybefüggő területe a megfelelő nagyságot eléri. Ilyenkor a zárt lombkorona megakadályozza a talaj felmelegedését, melynek eredményeként olyan belső klíma teremtődik meg az erdőben, mely a benne tartózkodó ember számára igazi felüdülést jelenthet.” – mondta el Tóth Károly, a Vadex Zrt. termelési igazgatója.

Kálmán Lilla, a Környezetvédelmi Iroda munkatársa elmondta a bejárás alkalmával bemutatott területen egy kísérleti erdőt ültettek csak be egy hektáron: „Mivel a Mezőföldön vagyunk, és itt a bükkös, tölgyes erdő kialakítására nem optimális a talaj és az egyéb adottságok, meg kellett találni azokat a fafajtákat, amelyek itt, Székesfehérváron alkalmasak erdőtelepítésre. A területen jól látszik, hogy az ide választott akác, szil, kőris és a hazai nyár fajták remekül megerednek.”

Számokban kifejezve, hogy” mit tud” 1 hektár középkorú erdő:

  • Szállópor megkötése 60-80 tonna/év
  • Vízfelszívás, párologtatás 800-1000 tonna/év
  • CO2 megkötése 10-12 tonna/év
  • O2 termelése 7-10 tonna/év
  • Egy ember oxigén felhasználása 175 kg/év
  • Egy személygépkocsi oxigén felhasználása (=20 emberével) 3500 kg/év

Városfejlesztés

  1. Iskolafelújítás a megvalósulás útján

    A konkrét megvalósulás útjára lépett a Székesfehérvári Szakképzési Centrum komplex projektje, amelynek során 6,4 milliárd forint európai uniós támogatás segítségével újul meg a centrum hat intézménye. A Deák Ferenc Technikum és Szakképző Iskolában tartott tájékoztatón nem csak a közel 13 ezer iskolabútor beszerzéséről esett szó, hanem az iskolák épületfelújításának és eszközbeszerzéseinek részleteiről is.

    2024.12.18.
  2. Megnyílt a szárazréti bölcsőde

    Új, 28 férőhelyes bölcsőde épült a Bodrogi utcában Feketehegy-Szárazrét gyermekei számára. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósult meg 420 millió forint vissza nem térítendő európai uniós és hazai támogatás, továbbá közel 19 és fél millió forint önkormányzati hozzájárulás segítségével. A Hit Gyülekezete fenntartásában működő intézmény pénteken ünnepélyes keretek között nyitotta meg kapuit.

    2024.12.13.
  3. Új iskolabútorok

    Új iskolabútorokat kaptak mintegy 850 millió forint értékben a Székesfehérvári Szakképzési Centrum fenntartásában működő intézmények. A technikumokba összesen 12.810 darab bútor – székek, asztalok, szekrények – érkeztek. A hat iskolában megvalósult beruházásról sajtótájékoztatón számoltak be a Váci Mihály Technikumban, ahol be is mutatták az új, színes berendezéseket.

    2024.12.10.
  4. Megújul a könyvtár

    Mintegy 370 millió forintból újulhat meg a Vörösmarty Mihály Könyvtár olvasótermi épülete. Egy patinás épület nyeri vissza régi fényét, az épületen belül pedig új programokkal is készülnek – osztotta meg a jó hírt közösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András polgármester.

    2024.12.10.