-
Megtalálták Mátyást a városban?
Az egykori Szűz Mária Bazilika az uralkodók, családtagjaik és más előkelő személyek számára szolgált temetkezési helyül, a feltárt maradványok a 2000-ben épült osszáriumban kerültek végleges elhelyezésre. Az itt őrzött csontok különböző szempontú tudományos vizsgálata jelenleg is zajlik, legfrissebb eredményeik egyike közelebb vihet Mátyás király azonosításához. A megjelent sajtóhírekre hivatkozva közleményt ad ki a Szent István Király Múzeum.
2025.04.15. -
Éneklő Ifjúság a Táncházban
A négy fehérvári mellett Gárdonyból, Fehérvárcsurgóról, Kápolnásnyékről, Pázmándról és Tatabányáról érkezett kórus az Éneklő Ifjúság hangversenyére. A kilenc énekkar a Malom utcai Táncházban lépett közönség elé kedden délelőtt. Előadásukat háromtagú zsűri értékeli és minősíti A és B kategóriában.
2025.04.15. -
Kilenc kórus mérte össze tudását
Gyermekdallal telt meg a Malom utcai Táncház. A Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ szervezésében idén kilenc kórus mérhette össze tudását városunkban az Éneklő Ifjúság hangversenyén.
2025.04.15. -
Nagyböjti koncert
Nagyböjti koncertet adott a Vox Mirabilis Kamarakórus a Jézus Szíve templomban. A hangverseny vendége a Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus volt.
2025.04.15.
Hegedűs és Hungarikum koncert a Szent István Művelődési Házban

Minden, ami karácsony, minden, ami hegedű egy koncerten szólal meg a csillagászati tél kezdetén.
December 21-én, csütörtökön 17 órakor a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban lépnek fel a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola növendékei. A klasszikus darabok mellett jól ismert karácsonyi dallamok is felcsendülnek.
Szintén az év legrövidebb napján, december 21-én, 19 órakor kezdődik a Hungarikum együttes karácsonyi koncertje. Takács-Mudris Anett és Kremnitzky Géza megzenésített, ünnepet idéző versekkel, saját szerzeményekkel várják a hallgatóságot. Dalaik, előadásmódjuk garancia az ünnepek előtti elcsendesedére, minőségi lassításra.