Héjjas Kata aranyérmet szerzett a Húsvét Kupán

 A korábbi évekhez képest 2009-ben valamivel kevesebb műkorcsolyázó tette tiszteletét a Decathlon-Húsvét Kupán, amely egyébként az ország egyik meghatározó utánpótlás megmérettetése. A fehérvári rendezésű viadaltól most távol maradtak a svéd korisok, hiszen a verseny korai időpontja miatt, az északiak nem tudtak elszabadulni saját programjuk szorításából.
2009.04.01. 19:07 |

 A 11. Húsvét Kupán azért így is mintegy 50 induló húzott korcsolyát, köztük hat hazai színekben versenyző sportolóval. Hat kategóriában versengtek a lányok – két korosztályban egy-egy fiú is jégre lépett -, s a hazai műkorcsolyázók Hujber Anita szakedző szerint is remek kűröket futottak. A mini újoncoknál Csabai Bori az 5., Szabó Klaudia pedig a hatodik helyen végzett, az újoncoknál Csabai Sára a 10. helyen zárt, ami annak tudatában, hogy mindhárman életük első versenyén korcsolyáztak, kiváló eredmény. Az ifiknél Bakon Izabella ezüstérmet szerzett, Faragó Franciska pedig ugyanitt a negyedik lett. A legnagyobb sikert Héjjas Kata aratta a serdülőknél. A 12 éves versenyző érvényesítve a papírformát hibátlan kűrrel nyerte a Húsvét Kupát. Fájó, hogy testvére, Héjjas Luca két hete befejezte műkoris pályafutását, így ő nem is tarthat a nagyreményű Héjjas Katával és Bakon Izabellával Olaszországba, ahol a fehérváriak egy rangos nemzetközi megmérettetésen Canazeiben szeretnének minél előrébb végezni. A Székesfehérvári Műkorcsolya Egyesület sportolói – mivel Fehérváron már nincs jég – május közepéig Budapesten dolgoznak tovább.