-
DON-82 Emlékmenet
A Magyar Királyi „Szent István” 3. Honvéd Gyalogezred egykori laktanyájának falán elhelyezett emléktáblánál rótták le tiszteletüket pénteken reggel a doni hősök előtt a Honvéd Hagyományőrző Egyesület, a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség, a Történelmi Vitézi Rend, valamint a Lánczos Kornél Gimnázium képviselői. Innen indult útjára a DON-82 Emlékmenet is.
2025.01.10. -
Valóban megtörtént!
Szemléletesen mutatja be a holokauszt borzalmait az az óriásmakett kiállítás, melyet csütörtökön nyitottak meg a Székesfehérvári Szakképzési Centrum Széchenyi István Műszaki Technikumában. Az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborokat ábrázoló, több mint 32 négyzetméteres alkotás az Experience History program keretében, az Élet Menete Alapítvány közreműködésével valósult meg.
2025.01.09. -
Vége a kora tavaszias időnek
Véget ért a kora tavaszias idő, markáns hidegfront hozott változást időjárásunkban. Az előrejelzések szerint a következő napokban is marad a hideg idő.
2025.01.10. -
Iskolanyitogató foglalkozások
Januárban is folytatódnak az iskolanyitogató foglalkozások. Az év első hónapjában hét helyszínen öt időpontban délutáni játékos foglalkozásokon ismerkedhetnek meg leendő iskolájukkal és a tanító nénikkel a nagycsoportos óvodások és szüleik.
2025.01.10.
Intézményfelújítások, 56-os emlékmű - rendkívüli közgyűlés a Városházán
Rendkívüli ülést tartott csütörtökön este Székesfehérvár Megyei Jogú Város Közgyűlése. A képviselőtestület számos fontos kérdésben döntött, többek között 186 épület energiatakarékos felújítására írnak ki közbeszerzési eljárást, 23 épületen újítanak fel egycsatornás gyűjtőkéményeket és jelentős intézmény felújítási munkák is kezdődnek a városban. A városi intézmények közül a Nefelejcs Úti Óvodában, a Teleki Gimnáziumban, a Nemes Nagy Ágnes Leánykollégiumban, a József Attila Kollégiumban, az Arany János Általános Iskola és Speciális Szakiskolában is nagy értékű felújítás kezdődik. Éles vita bontakozott ki az 56-os emlékmű kialakítása kapcsán, végül az öt pályázó közül Lugossy Mária szobrász valósíthatja meg a műalkotást. (képgaléria Lugossy Mária tervpályázatáról)
A közgyűlés közbeszerzési eljárást írt ki egycsatornás gyűjtőkémények felújítására, összesen 23 épületen újítják majd fel a kéményeket Székesfehérváron. 186 épület energiatakarékos felújítására is írnak ki nyílt közbeszerzési eljárást. A munkálatok elvégzésének határideje 2008 év vége, de a pályázaton előnyben részesítik azokat a vállalkozókat, akik konzorciumba tömörülnek, így a határidő előtt el tudják végezni a munkálatokat.
Bővítik a Béla úti köztemetőt, a munkálatok még az idei évben elindulnak. Jelentős felújítás kezdődik a városi intézményeknél: a Nefelejcs úti óvodában a központi fűtés, vizesblokk, víz és csatornarendszer felújítására kerül sor, a Nemes Nagy Ágnes Leánykollégiumban a II-III-IV. emeleti vizesblokkokat újítják fel, a Teleki Blanka Gimnáziumban pedig a vizesblokkok és a fűtésrendszer teljes felújítása történik meg. Új sportlétesítmény lesz és az udvar is megújul az Arany János Általános Iskola és Speciális Szakiskolában, felújítják a József Attila Kollégium II. és III. emeleti vizesblokkjait. Megkezdődhet a Berényi Úti Orvosi Rendelő akadálymentesítése is. A közgyűlés közbeszerzési eljárást írt ki a turisztikai információs táblarendszer kiépítésére is. Több helyen módosul a város szerkezeti terve, így például a Feketehegy - Szárazréten, az Interspar környékén és a Zámolyi út környékén is változik a szabályozási terv.