Jobban összecsiszolni a játékot - véget ért a Terszol kupa

 A saját rendezésű tornáján is vegyes képet mutatott az Alcoa FKC. Ahogy Sótonyi László fogalmazott, semmiképpen sem lehet szó nélkül elmenni a csapatnak az első két meccsen nyújtott teljesítménye mellett. Ugyanakkor a Podravka elleni záró találkozó után jogosan köszöntötte a fehérvári közönség tapssal a kedvenceit. Az Alcoa FKC sajnos pont nélkül fejezte be a felkészülési tornát.
2009.08.23. 10:50 |
A saját rendezésű tornáján is vegyes képet mutatott az Alcoa FKC. Ahogy Sótonyi László fogalmazott, semmiképpen sem lehet szó nélkül elmenni a csapatnak az első két meccsen nyújtott teljesítménye mellett. Ugyanakkor a Podravka elleni záró találkozó után jogosan köszöntötte a fehérvári közönség tapssal a kedvenceit.
 
 
„A célunk változatlanul az volt, hogy próbáljuk egy kicsit jobban összecsiszolni a játékunkat. Az első napi és a ma délelőtti döcögésünk után voltak bíztató jelek délután, de semmiképpen nem akarok szó nélkül elmenni a csapatnak az első két meccsen nyújtott teljesítménye mellett. Hazai pályán ilyen mentalitással nem sok csapat ellen tudunk sikert elérni. A Podravka elleni meccsre már, úgy gondolom, sikerült rendet tenni a fejekben, és mindenki próbálta a saját részét hozzátenni. Ugyan ott is sok hibával játszottunk, és voltak bizonyos problémák, de ezeken tudunk javítani, illetve segíteni, ha ez a hozzáállásunk megmarad.” - nyilatkozta Sótonyi László vezetőedző a fehérvári kézilabdás lányok hivatalos weboldalának.
 
 
 
 
fotó: V-Man