-
Iskolafelújítás a megvalósulás útján
A konkrét megvalósulás útjára lépett a Székesfehérvári Szakképzési Centrum komplex projektje, amelynek során 6,4 milliárd forint európai uniós támogatás segítségével újul meg a centrum hat intézménye. A Deák Ferenc Technikum és Szakképző Iskolában tartott tájékoztatón nem csak a közel 13 ezer iskolabútor beszerzéséről esett szó, hanem az iskolák épületfelújításának és eszközbeszerzéseinek részleteiről is.
2024.12.18. -
Megnyílt a szárazréti bölcsőde
Új, 28 férőhelyes bölcsőde épült a Bodrogi utcában Feketehegy-Szárazrét gyermekei számára. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósult meg 420 millió forint vissza nem térítendő európai uniós és hazai támogatás, továbbá közel 19 és fél millió forint önkormányzati hozzájárulás segítségével. A Hit Gyülekezete fenntartásában működő intézmény pénteken ünnepélyes keretek között nyitotta meg kapuit.
2024.12.13. -
Új iskolabútorok
Új iskolabútorokat kaptak mintegy 850 millió forint értékben a Székesfehérvári Szakképzési Centrum fenntartásában működő intézmények. A technikumokba összesen 12.810 darab bútor – székek, asztalok, szekrények – érkeztek. A hat iskolában megvalósult beruházásról sajtótájékoztatón számoltak be a Váci Mihály Technikumban, ahol be is mutatták az új, színes berendezéseket.
2024.12.10. -
Megújul a könyvtár
Mintegy 370 millió forintból újulhat meg a Vörösmarty Mihály Könyvtár olvasótermi épülete. Egy patinás épület nyeri vissza régi fényét, az épületen belül pedig új programokkal is készülnek – osztotta meg a jó hírt közösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András polgármester.
2024.12.10.
Kerékpáros fejlesztések idén és jövőre Székesfehérváron
A program keretében az első ütemben az alábbi fejlesztések valósulnak meg:
- Cserkész – Kertalja utcák kerékpárforgalmi létesítményei 1,136 méter,
- Alvinci – Dési – Segesvári utcák kerékpárforgalmi létesítményei 1,813 méter hosszan kerülnek kialakításra kerékpárosbarát utcaként való kijelöléssel, kerékpáros nyomvonalakkal.
A fejlesztés célja, hogy a fenntartható közlekedés feltételeit megteremtő és erősítő közlekedésfejlesztési intézkedések megvalósulásával a város útvonalain biztonságosan lehessen közlekedni, ezáltal a károsanyag kibocsátás csökkenjen és hozzájáruljon az éghajlatváltozás mérsékléséhez, valamint a közlekedésbiztonság is fő szempont a megvalósításnál.
A TOP-6.4.1-16 kódszámú, a „Fenntartható városi közlekedésfejlesztés” elnevezésű konstrukcióból támogatott beruházás első üteme 2018. IV. negyedévére, a második üteme 2019. évben Székesfehérváron valósul meg. A projekt keretében nyújtott vissza nem térítendő európai uniós támogatás összege 151,72 millió forint. A TOP-6.4.1-16-SF1-2017-00001 azonosítószámú projekt keretén belül első ütemben a Cserkész – Kertalja utcák és az Alvinci – Dési – Segesvári utcák kerékpárosbarát utcaként való kijelölési munkáit kezdik meg.
Második ütemben a Gáz utcában és a Széna téren (Királysor, Rákóczi utcai körforgalomtól a Berényi úton tervezett körforgalomig) kétoldali irányhelyes kerékpársáv kerül megvalósításra 860 méter hosszan, az útfelület újraosztásával. A Gáz utcában megtörténik az érintett ivóvízvezeték átépítése a Víziközmű Fejlesztési Alapból, míg a Széna téren három darab 35 kV-os oszlop kiváltása, illetve a Rákóczi út – Gáz utca körforgalmú csomópont átépítése történik meg.
A második ütem megvalósítása során az alábbi fejlesztések valósulnak meg:
- aszfaltburkolat kopórétegének cseréje,
- a megerősített kopóréteg cseréje során aszfalt burkolatú kerékpársáv kiépítése és szélesítése,
- útpálya szélesítése és új útpálya építése,
- beton burkolatú buszöböl kiépítése,
- térkő burkolatú járda építése,
- vakvezető rezgőkő építése a gyalogosátkelőhely-csatlakozásoknál, illetve
- aszfaltburkolatú kerékpárút építése.
A programindító sajtótájékoztatón Cser-Palkovics András polgármester elmondta, hogy a héten kezdődő beruházás része annak a programnak, melynek keretében fejlesztik a kerékpárút-hálózatot Székesfehérváron. Ennek nagy jelentősége van környezetvédelmi, klímavédelmi szempontból is. A most kezdődő beruházás kapcsolódik egyéb városi, illetve állami forrásból megvalósuló közlekedési fejlesztésekhez, például a Budapest – Balaton kerékpárúthoz. Úgy érdemes az újabb fejlesztéseket végrehajtani, hogy azt hálózatszerűen a lehető legtöbben tudják használni.
Nagy Zsolt, a Közlekedési Iroda vezetője kiemelte, hogy az első ütemben a kis forgalmú Cserkész – Kertalja utcákat forgalomtechnikai beavatkozásokkal teszik alkalmassá a kerékpáros közlekedésre, később ugyanilyen munkálatok lesznek az alsóvárosi utcákban. Mindez része annak a 13 kilométer hosszú kerékpárút fejlesztésnek, amely uniós forrásból valósul meg a következő években. Jövő évben indítják a Gáz utca – Széna tér – Mikszáth Kálmán utca kerékpáros-fejlesztését, illetve a Közgyűlés már kiírta a közbeszerzést a Zámolyi utat és a Kiskút útját érintő beruházásra.
Két és fél év alatt mintegy 30 százalékkal növekedett a motorizált, egyéni közlekedésre használt járművek száma Székesfehérváron. A regisztrált motorkerékpárok és a személygépkocsik száma 2015-ben 37.000 volt, ugyanakkor egy múlt heti adat szerint mára 48.000-re emelkedett a számuk.
Összesen 56.000 gépjármű van Fehérváron, azaz ezer lakosra 560 gépjármű jut, ami messze meghaladja az uniós átlagot.
Felsőváros nevében örömét fejezte ki a héten kezdődő beruházás kapcsán Földi Zoltán önkormányzati képviselő, aki szerint fontos felhívni az autósok figyelmét a közlekedésbiztonságra az érintett utcákban. Nagyon sokan ugyanis nem csak kedvtelésből bicikliznek, hanem életvitelszerűen, a napi ügyeik intézéséhez használják a kerékpárt, különösen igaz ez az idősekre.
Molnár Tamás civil tanácsnok fontosnak nevezte, hogy a fejlesztésekhez ismét kapcsolódnak a kerékpáros érdekvédelmi szervezetek, és hozzáértésükkel segítik a megvalósítást.
Zsihovszky Gábor, a Magyar Kerékpárosklub Székesfehérvár és Környéke Szervezetének titkára köszönetét fejezte ki annak kapcsán, hogy kikérik a véleményüket a kerékpárút-hálózat teljessé tételéhez. Ebből nemcsak a biciklisek profitálnak, de tisztább lesz a levegő és csökken a parkolók foglaltsága.