-
Hazajönni Fehérvárra
Az ÖKK Podcast adventi történetében a tősgyökeres, fehérvári vasutascsaládból származó Kiss Imrét ismerhetik meg. A tornatanárnak készülő fiatalember a MÁV Előre (később Locomotiv) SC tehetséges és sikeres sportolója volt, ám az élet másfelé sodorta.
2024.12.21. -
3 technikumunk a TOP 100-ban
A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal és Oktatási Hivatal közhiteles adatai alapján a napokban megjelent a 2025-ös 100 legjobb magyarországi technikum rangsora, amit idén a Mandiner hozott nyilvánosságra. A Székesfehérvári SzC Széchenyi István Műszaki Technikuma a 100-as lista 30. helyét foglalja el.
2024.12.20. -
95 éves Erzsi néni
95.születésnapja alkalmából köszöntötték Molnár Dezsőné Csirke Erzsébetet, Áron Nagy Lajos festőművész hagyatékának őrzőjét.
2024.12.20. -
Változik a szakrendelések nyitvatartása
Változik a szakrendelések nyitvatartása a két ünnep között. Az idei évben receptfelírásra sem lesz már lehetőség, legközelebb majd csak január másodikán.
2024.12.20.
Székesfehérvári Királyi Napok - ezek a tervezett programok augusztusra
Augusztus 20-án és 21-én napközben hagyományőrző csapatok, régizenészek járják az utcákat, gólyalábasok is mókáznak majd a látogatók között. Az Ágbogozó játék segítségével közelebbről is megismerhetik az Árpád-házi királyokat, lesz lovagi torna és királyi nyomozás, 20-án délután pedig a Fehérvári királyok menetében felvonulnak az óriásbábok az ünnepi díszközgyűlés helyszínére. Szent István ünnepén a Zichy ligetben az István, a király rockopera koncertváltozatát hallhatja a közönség olyan szereplőkkel, mint Feke Pál és Dolhai Attila. Augusztus 20-án és 21-én ismét látható a középkori élő sakk a Nemzeti Emlékhelyen, a fekete-fehér táblán a muhi csatát elevenítik fel fehérvári középiskolások.
Tervezett program
Augusztus 14., péntek
- 10.00–19.00 Nyitott Városháza – A koronázási jelképek mellett a történelmi Városháza termei is megtekinthetők augusztus 24-ig minden nap. (Városház tér)
- 18.00 Fogadalmi szentmise Spányi Antal megyés püspök vezetésével. 17.00 órától a Magyar Szent Család ereklyéit ünnepélyesen átkísérik a Püspöki palotából a Szent Imre-templomba, majd a mise után vissza. (Szent Imre-templom)
- 21.00 Titkos túra – esti fáklyás séta idegenvezetéssel (Belváros) (Belépődíjas, információ: www.visitszekesfehervar.hu)
Augusztus 15., szombat
- 9.30 Az Osszárium ünnepélyes megnyitása, virágelhelyezéssel. A megnyitót követően Libor Csilla antropológus tart szakvezetést. Az Osszárium augusztus 23-ig ingyenesen látogatható 9.00–20.00 óráig. – Augusztus 23-ig minden nap 14.00: „… a halál árnyékában járok” – Mit rejtegetnek számunkra a Királyi Bazilika csontvázai? – Szakvezetés Libor Csilla antropológussal. (Nemzeti Emlékhely)
- 10.00 Megemlékezés a Magyar Királyi 3. Szent István Gyalogezred emléknapja alkalmából (Lánczos Kornél Gimnázium, Budai út 43.)
- 11.00 Ha a falak mesélni tudnának… A Szűz Mária prépostság-templomának építés- és kutatástörténete: Reich Szabina régész szakvezetése (Nemzeti Emlékhely)
- 10.00 Demeter Zsófia Megpróbáltatás után: városfejlődés című könyvének bemutatója (Városháza, Díszterem)
- 18.00 Nagyboldogasszony-napi ünnepi szentmise, a misét celebrálja: Spányi Antal megyés püspök (Szent Imre-templom)
Augusztus 16., vasárnap
- 10.00 Családi piknik a Zichy ligetben – Az árnyas fák alatt igazi családi kikapcsolódás várja a vendégeket, gyermekfoglalkozások, kórusmuzsika, balettelőadás és kertmozi is lesz a hangulatos helyszínen.
- 14.00 Király(ny)i Napok a Táncházban – Az Alba Regia Táncegyesület az idén elmaradó Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivált egy „csipetnyi”, „mini fesztivállal” pótolja. A programok belépődíjasak. Jegyértékesítés: július 20., hétfőtől munkanapokon 9.00– 17.00 óra között a Táncház portáján (Székesfehérvár, Malom u. 6.). Fizetés a helyszínen készpénzben vagy bankkártyával lehetséges. Információ: www.artefolk.hu, www.facebook.com/www.artefolk.hu/. A 4NAPOS támogatójegy ára 11 000 forint, a támogatójegy bemutatója minden műsoron és családi programon részt vehet. (Malom utca, belépődíjas)
- 14.00 „Most jöttem Gyuláról…” – Fotókiállítás és megemlékezés Pesovár Ferenc születésének 90. évfordulója alkalmából a Táncház előtt
- 15.00 és 18.00 „Hagyományérzők”: az Alba Regia Táncegyüttes műsora a Nagyteremben
- 21.00 Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák koncertje az udvaron
- 23.00 Folkkocsma a Galiba zenekarral az udvaron
Augusztus 17., hétfő
- 17.00 Lánczos Kornél – Szekfű Gyula Ösztöndíj, Deák Dénes-díj és Deák Dénes-ösztöndíj ünnepélyes átadása (Bory-vár)
- 16.30 A 20. század egyik leghíresebb magyar művészének nyomában: Aba-Novák Vilmos a királyok városában – Gärtner Petra művészettörténész tárlatvezetése a mauzóleumban (Nemzeti Emlékhely)
- 19.00 Király(ny)i Napok a Táncházban: „Határon innen és túl” – Folkest, a fellépők: Cirkalom Táncegyüttes (Topolya–Vajdaság), Tököli Délszláv Nemzetiségi Együttes, Alba Regia Táncegyüttes 20 éves Senior csoportja. Koncert és táncház a KOLO Együttessel a Nagyteremben. 23.00-tól Folkkocsma a Tilinkó zenekarral az udvaron (Malom utca, belépődíjas)
Augusztus 18., kedd
- 16.30 A 20. század egyik leghíresebb magyar művészének nyomában: Aba-Novák Vilmos a királyok városában – Gärtner Petra művészettörténész tárlatvezetése a mauzóleumban (Nemzeti Emlékhely)
- 18.00 Szent István-Emlékérem- és -díj átadása (Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház)
- 18.00 Király(nyi)i Napok a Táncházban (Malom utca, belépődíjas)
- 18.00 Az Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola műsora a Nagyteremben
- 19.00 „Újra száll a páva Székesfehérvárra” – közreműködnek a „Fölszállott a páva” 2019. évi gyermek évadának szereplői: Urbán Verbunk Kiskamasz csoportja, Gödöllő, Zselic AMI Dönöge csoportja, Szenna, Alba Regia AMI Pulutyka csoportja és Trenka Máté a Nagyteremben
- 21.00 Kertmozi az udvaron (Jegyvásárlás a Barátság mozi honlapján)
Augusztus 19., szerda
- 29. Öreghegyi Mulatság (Bory tér)
16.00 Főnix Rock and Roll SE, Felicita KTSE
17.00 Borlovagrendek felvonulása, műsora
17.30 Polgármesteri köszöntő, az új kenyér megszentelése és boráldás
17.45 Borrendi avatás az Arconic-Köfém Nyugdíjas Férfikar részvételével
18.00 Alba Regia Táncegyüttes 20 éves Senior csoportja, kísér a Szedtevette zenekar
18.30 Váradi Eszter Sára és Füredi Nikolett
19.00 Tehetségek a színpadon: Kovács Aliz, Morvai Anna és a Step and Style Studio táncosai
19.30 Hevesi Tamás
20.15 Sub Rosa régizenei együttes
21.00 Utcabál a Fantom Zenekarral
24.00 Tűzijáték, „Il Silenzio”
16.00–20.00 óra között: gyerekprogramok a vár előtt - 16.30 A 20. század egyik leghíresebb magyar művészének nyomában: Aba-Novák Vilmos a királyok városában – Gärtner Petra művészettörténész tárlatvezetése a mauzóleumban (Nemzeti Emlékhely)
- 17.00 Király(ny)i napok a Táncházban (Malom utca, belépődíjas)
17.00 Kézműves foglalkozás és népi gyermekjátszó Galiba zenekarral a Tükrös teremben
21.00 Coco Loco zenekar koncertje, közben: „Csak egy tánc volt…” – az Alba Regia Táncegyüttes rendhagyó slágermúzeuma az udvaron és a Nagyteremben - 18.30 VIII. Fricsay Richárd Regionális Katonazenekari Fesztivál a Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar, a Budapest Helyőrségi Zenekar, a Kaposvár Helyőrségi Zenekar és a Tata Helyőrségi Zenekar részvételével (Városház tér)
- A nap során: Gyulai István Memorial – Atlétikai Magyar Nagydíj: sztársportolók a Bregyóban (Székesfehérvári Regionális Atlétikai Centrum)
Augusztus 20., csütörtök
- 10.00 Szent István ünnepén középkori hangulat fogadja a belvárosban járókat: napközben hagyományőrző csapatok, régizenészek járják az utcákat, gólyalábasok is mókáznak majd a látogatók között. Az Ágbogozó játék segítségével közelebbről is megismerhetik az Árpád-házi királyokat, lesz lovagi torna, királyi nyomozás és több gyermekfoglalkozás is.
- 10.00 Kisvonatos Bory-vár kirándulás idegenvezetővel (Belváros) (Belépődíjas, információ: www.visitszekesfehervar.hu)
- 10.30 Szent István-napi ünnepi szentmise – A szentmisét bemutatja és az új kenyeret megáldja: Spányi Antal megyés püspök (Szent Imre-templom)
- 15.00 és 19.00 Középkori élő sakk – Sakktábla száz négyzetméteren, látványos összecsapások, történelmi múltidéző kicsiknek és nagyoknak: a muhi csata története elevenedik meg egy valós sakkjátszma lépéseit követve. A játék szereplői fehérvári középiskolások, a Tóparti Gimnázium és Szakgimnázium diákjai, az előadás írója és rendezője Matuz János. (Nemzeti Emlékhely)
- 16.00 Köthetők-e Szent István királyhoz Fehérvár titokzatos kőerődítései? A régészeti és a természettudományos kutatások eredményei – Szücsi Frigyes előadása (Nemzeti Emlékhely)
- 17.00 Fehérvári királyok menete: az óriásbábok ünnepélyes felvonulása hagyományőrző csapatok, régizenészek és néptáncosok kíséretében (Koronás park – Szabadságharcos út – Mátyás király körút – Fő utca – Városház tér – Szent István tér)
- 17.00 Tiszteletadás Szent István szarkofágjánál (Nemzeti Emlékhely)
- 18.00 Ünnepi közgyűlés – beszédet mond és a város kitüntetéseit átadja dr. Cser-Palkovics András polgármester (Szent István tér)
- 20.30 István, a király – A látványos, modern megszólalású produkció a legprofesszionálisabb világítás-, látvány- és animációtechnikával mutatja be a rockopera koncertváltozatát. Szereplők: Feke Pál, Szomor György, Serbán Attila, Dolhai Attila, Herczeg Flóra, Simon Boglárka és Novák Péter (Zichy színpad)
Augusztus 21., péntek
- 10.00 Szent István ünnepén középkori hangulat fogadja a belvárosban járókat: napközben hagyományőrző csapatok, régizenészek járják az utcákat, gólyalábasok is mókáznak majd a látogatók között. Az Ágbogozó játék segítségével megismerhetik az Árpád-házi királyokat, lesz lovagi torna, királyi nyomozás és több gyermekfoglalkozás.
- 15.00 és 19.00 Középkori élő sakk – Sakktábla száz négyzetméteren, látványos összecsapások, történelmi múltidéző kicsiknek és nagyoknak: a muhi csata története elevenedik meg egy valós sakkjátszma lépéseit követve. A játék szereplői fehérvári középiskolások, a Tóparti Gimnázium és Szakgimnázium diákjai, az előadás írója és rendezője Matuz János. (Nemzeti Emlékhely)
- 17.00 Kisvonattal a Sóstóra – családi kirándulás városnézéssel és ökotúrával (Belváros) (Belépődíjas, információ: www.visitszekesfehervar.hu)
- 21.00 Titkos túra – esti fáklyás séta idegenvezetéssel (Belváros) (Belépődíjas, információ: www.visitszekesfehervar.hu)
A szervezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják. Részletes program: www.kiralyinapok.szekesfehervar.hu