Kozák Andrásról nevezik el a Stúdió Színpadot a Vörösmarty Színházban

A következő évadban Kozák Andrásról nevezik el a székesfehérvári Vörösmarty Színház stúdiószínpadát – jelentette be az intézmény igazgatója a hétfő esti évadnyitó társulati ülésen. A színház vezetősége egy olyan nagy művészegyéniség előtt, akinek munkásságáról sok színházi emléket őrizhet a fehérvári közönség.
2013.09.03. 15:11 |
A következő évadban Kozák Andrásról nevezik el a székesfehérvári Vörösmarty Színház stúdiószínpadát – jelentette be az intézmény igazgatója a hétfő esti évadnyitó társulati ülésen. A színház vezetősége egy olyan nagy művészegyéniség előtt, akinek munkásságáról sok színházi emléket őrizhet a fehérvári közönség. Szeptember végén vagy október elején kerülhet sor a névadó ünnepségre, amelynek keretében egy retrospektív kiállításon elevenítik fel Kozák András színházi és filmszerepeit.
 
A 2005-ben, 62 évesen elhunyt Kozák András 2000-ben szerződött a székesfehérvári Vörösmarty Színházhoz, ahol művészeti vezetőként dolgozott. Rendezésében láthatta a fehérvári közönség többek között a Csárdáskirálynő, a Sirály, a Tokaji Aszú és a Lóvátett lovagok című színdarabokat is.