Labdarúgás: Debrecenbe kellett menni, ott kellene nyerni!

Folytatódik a labdarúgó élmezőny, az OTP Bank Liga küzdelemsorozata, mégpedig a 8. forduló küzdelmeivel. A Videoton csapat szombaton, 19.30 órakor Debrecenben, a Nagyerdei Stadionban a Debreceni VSC ellen igyekszik nyerni, és begyűjteni a 3 pontot.
2021.10.02. 14:16 |
Labdarúgás: Debrecenbe kellett menni, ott kellene nyerni!
A Vidi jelenleg a 7. tíz ponttal, míg a debreceniek közvetlenül mögöttük tanyáznak állnak 8 ponttal, ami azt jelenti, hogy a DVSC esetleges sikere esetén helyet cserélnek. Ne legyen…

A fentiek ismretében látható, nem lesz könnyű dolga a fehérvári labdarúgóknak. De mi könnyű manapság az egyre jobb honi bajnokságban?

„Nagy tradícióval rendelkező ellenfélhez látogatunk, ahol tapasztalt és minőségi játékosok alkotják a keretet. z örömteli, hogy lassan kezdünk többen lenni edzéseken és a mérkőzéskeretben is, Funsho és Ivan Petrjak már a múlt héten pályára is tudtak lépni. Az előző két bajnokihoz képest a helyzetkihasználásban mindenképpen előre kell lépnünk, ezen sokat dolgoztunk a hét folyamán. Amennyiben sikerül elöl hatékonyabban játszanunk, hátul pedig szervezetten védekeznünk, akkor megszerezzük a három pontot szombat este" - nyilatkozta a DVSC elleni idegenbeli bajnoki előtt Szabics Imre vezetőedző.
Legyen úgy!