A Don-kanyarban harcolt magyar katonák emléke előtt mécsesgyújtással és díszlövéssel tisztelegtek. A Doni Emlékmenet vitéz Smohay Ferenc doni veterán gondolataival indult útra.
Így indult Székesfehérvárról a Doni Emlékmenet
Az ezredfordulón Jásdi Balázs hagyományőrző főhadnagy négy társával együtt indult útnak, hogy valós teljesítménnyel tisztelegjenek a magyar katonák hősies helytállása előtt. A kezdeményezéshez évről évre egyre többen csatlakoztak, és ma már az ország 70 településén több ezren gyalogolnak közösen az 1943. 01.12-i urivi áttörés emlékére. A XX. jubileumi Doni Emlékmenet programsorozat központi nyitóeseményének csütörtökön este a Szent Imre-templom adott otthont, ahol Spányi Antal megyés püspök celebrál misét az elhunyt katonák lelki üdvéért.
Az emlékmise keretében tartott előadásában dr. Töll László ezredes, hadtörténész arra a kérdésre kereste a választ, vajon az utódok ma hogyan tekintsenek a Don-kanyarban harcolt katonákra: áldozatok vagy hősök voltak? Mint mondta, a magyar hadtörténelem több mint ezer éves múltjára visszatekintve láthatjuk, hogy számtalan gyönyörű győzelmet arattunk, voltak keserű bukásaink és elkeseredett talpra állásaink. Példaként említette a várnai, a rigómezei csatát, amelyeknek során sokkal nagyobb vereséget szenvedett el a magyar hadsereg, mint 77 évvel ezelőtt. „A mohácsi vész valóban gyásznap volt, az egész királyi haderő megsemmisült, s az utána következő időszak determinálta sorsunk a mai napig, de akkor is talpra álltunk. Az emlékezet azt tartja, hogy akik ott voltak és elestek, helytálltak. Véleményem szerint ez a megítélés kijár a doni hősöknek is. Ne nemzeti gyászként tekintsünk erre a vereségre, nem az volt, hanem tegyük el a hadtörténeti helyére! A doni csatákat megvívtuk, elveszítettük, helytálltunk, történelmi kényszerpályán voltunk. Az ott harcolt katonákra hősként emlékezzünk, és öleljük őket magunkhoz! Minden magyar katona, aki a hazáért halt meg - legyen az bármilyen ország területén, ahova a parancs küldte - az a hazáját szolgálta.” - zárta előadását dr. Töll László.
Az emlékmisén Spányi Antal szentbeszédében kiemelte: „Nekünk ma már látnunk kell, hogy lejárt a gyász ideje. Most már nemcsak az áldozatokért imádkozunk, hanem arra is szükségünk van, hogy a hősök példáját magunk elé állítsuk, és ezt tiszteljük. A Doni Emlékmenet ünnepélyes megnyitója is jelképezi az utódok tiszteletét, hiszen egy katonavárosban, Székesfehérváron, a Szent Imre herceg tiszteletére épített és oltalma alatt álló templomban került sor e szép eseményre. A katonai hagyományőrzés így állít példát, és így erősít egy életérzést bennünk, amely a múltból táplálkozik, amely példát vesz előttünk élt hősök életéből, s amely példát mutat ember-, család- és hazaszeretetből egyaránt.” Spányi Antal jelentősnek nevezte, hogy az emlékmenet szervezői nemcsak szóban, hanem jellemformáló tettekkel is őrzik az elődök hősies helytállását.
A misén részt vettek többek között a Fejér, a budapesti, a Bakony, a Csatti és a Honvédsuli menetszázad képviselői. Az ünnepség az emlékmisét követően a Városház téri Harang-emlékműnél folytatódott, ahol Sáfár Albert dandártábornok, a Magyar Honvédség Parancsnoksága törzsfőnök támogató helyettese beszédében méltatta a Doni Emlékmenet elindítását, valamint köszönetet mondott a Magyar Tartalékosok Szövetségének és az eseményt támogató szervezeteknek, hogy húsz évvel ezelőtt hagyományt teremtve folyamatosan ápolják a doni hősök emlékét, történelmi és katonai hagyományainkat. A résztvevők egyre bővülő köre példát mutat a mai és a jövő nemzedékeknek.
Ez a város történelmi szerepét nem élhette volna meg a múltban és a jelenben sem úgy, hogy ne kapcsolódtak volna hozzá katonák, katonacsaládok. Egy ilyen városnak éppen ezért nemcsak lehetősége, hanem kötelessége is az emlékezés, hangsúlyozta köszöntőjében dr. Cser-Palkovics András polgármester. „A tiszteletadás a hősöknek szól. Annak a jóval több, mint kétszázezer embernek, akik elmentek és tették a kötelességüket az életük, az egészségük, vagy éppen a szabadságuk feláldozásával. Nem szabad azonban elfeledni azt a többszázezer embert, aki itthon maradva imádkozott azért, hogy ők hazatérjenek. A doni hősök példaképek, akik lélekben és szívben is erősítenek minket, és a ma katonáit - így erősítve a katonaváros, Székesfehérvár közösségét.”
A köszöntőket követően a Don-kanyarban harcolt magyar katonák emléke előtt mécsesgyújtással és díszlövéssel tisztelegtek. Végezetül vitéz Smohay Ferenc doni veterán gondolataival indult útra a Doni Emlékmenet: „Utatokhoz Isten áldását kérve kívánok sok sikert és szerencsét! A Hazáért Mindhalálig!”
