-
DON-82 Emlékmenet
A Magyar Királyi „Szent István” 3. Honvéd Gyalogezred egykori laktanyájának falán elhelyezett emléktáblánál rótták le tiszteletüket pénteken reggel a doni hősök előtt a Honvéd Hagyományőrző Egyesület, a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség, a Történelmi Vitézi Rend, valamint a Lánczos Kornél Gimnázium képviselői. Innen indult útjára a DON-82 Emlékmenet is.
2025.01.10. -
Valóban megtörtént!
Szemléletesen mutatja be a holokauszt borzalmait az az óriásmakett kiállítás, melyet csütörtökön nyitottak meg a Székesfehérvári Szakképzési Centrum Széchenyi István Műszaki Technikumában. Az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborokat ábrázoló, több mint 32 négyzetméteres alkotás az Experience History program keretében, az Élet Menete Alapítvány közreműködésével valósult meg.
2025.01.09. -
Vége a kora tavaszias időnek
Véget ért a kora tavaszias idő, markáns hidegfront hozott változást időjárásunkban. Az előrejelzések szerint a következő napokban is marad a hideg idő.
2025.01.10. -
Iskolanyitogató foglalkozások
Januárban is folytatódnak az iskolanyitogató foglalkozások. Az év első hónapjában hét helyszínen öt időpontban délutáni játékos foglalkozásokon ismerkedhetnek meg leendő iskolájukkal és a tanító nénikkel a nagycsoportos óvodások és szüleik.
2025.01.10.
Lovagok és udvari bolondok - Székesfehérvár kulturális programjai az Utazás kiállításon
Megnyitotta kapuit az Utazás 2006 kiállítás Budapesten. Székesfehérvár önálló kiállítóstanddal mutatja be turisztikai kínálatát és a Közép-Dunántúli Régió is saját kiállítótéren várja az érdeklődőket. (képgaléria a fehérvári standról)
Lovagok és udvari bolondok fogadják az érdeklődőket a székesfehérvári standon, akik a június 25-i Reneszánsz Királyi Esküvőt hirdetik, de a Kortárs Művészeti Fesztivál, az Alba Regia Filmfesztivál, a Királyi Napok és a Nemzetközi Fúvósfesztivál is mind megtalálható a város kínálatai között. Az ünnepélyes megnyitó után a Vállalkozói Kereskedelmi és Turisztikai Bizottság elnöke ismertette, hogy mit is kínál Székesfehérvár a „Királyok” városa az ide látogató turistának. Hrabovszky Ákos a Vállalkozói Kereskedelmi és Turisztikai Bizottság elnöke hangsúlyozta, hogy a városba látogatók száma évek óta stagnál és ezen szeretnének javítani egy olyan marketinggel, ami az egész országra kiterjed. Szeretnék elérni, hogy a városba látogatók ne csak egy napot töltsenek Székesfehérváron.
Az Utazás kiállításon a Közép-Dunántúli Régió egy közös nagy kiállító standon kínálja magát Zirctől Cecéig. A régiós kiállítóstandon a gasztronómiára helyezték ma a hangsúlyt, ugyanis a Magyar Turizmus Rt az idei esztendőt a gasztronómia évének nyilvánította. Az Utazás 2006 kiállítás vasárnap estig várja a látogatókat. A kül- és belföldi utazások kedvezményes lekötésére is kiválóan alkalmas a rendezvény.
Horvátország és a Közép-Dunavidék régió a díszvendég az idei Utazás kiállításon, melyen minden eddiginél többen mutatkoznak be. A megnyitón átadták a legjobb éttermeknek és szállodáknak járó elismeréseket is.
Az Utazás kiállításon minden eddiginél többen mutatkoznak be. Az idén 49 országból 861 kiállító jött el, a díszvendég Horvátország és Budapest-Közép-Dunavidék régió. A kiállításra érkezők a Volánbusz és a MÁV belföldi járatain 50 százalékos kedvezményt vehetnek igénybe. A vasúttársaság a kiállítás közönségnapjain különvonatot indít a Nyugati pályaudvar és a kőbányai állomás között.