Mányoki Anna OB-ezüstje EB-indulást ért

 A székesfehérvári sakkozóktól már megszokott dolog, hogy a diákolimpiákról és az utánpótlás versenyekről szép számmal szállítják az érmeket. Nem volt ez másképp a június 26.-a és július 5.-e között Balatonlellén rendezett korosztályos országos bajnokságon sem. László Debóra saját kategóriájában első lett, míg a 17 éves Mányoki Anna a 18 évesek között szerzett ezüstérmet.
2008.07.09. 20:07 |
 A székesfehérvári sakkozóktól már megszokott dolog, hogy a diákolimpiákról és az utánpótlás versenyekről szép számmal szállítják az érmeket. Nem volt ez másképp a június 26.-a és július 5.-e között Balatonlellén rendezett korosztályos országos bajnokságon sem. László Debóra saját kategóriájában első lett, míg a 17 éves Mányoki Anna a 18 évesek között szerzett ezüstérmet.

 Ebben a korosztályban 10 fős mezőny ült tábla mellé, és kilenc napon át rendezte figuráit a pepita hadszíntéren, s Mányoki Anna a megszerezhető kilenc pontból hetet gyűjtött össze.

 ”Nagyon nehéz ellenfelek voltak, hatan-heten esélyesek voltunk a dobogóra. – kezdte értékelését Mányoki Anna. - Évek óta egy korcsoportban vagyunk, együtt játszunk, nagyon ismerjük egymást, és tudjuk, ki milyen szinten áll. Átlagosan négyórás partijaim voltak, két játszma három és fél óráig tartott, de volt olyan amelyik öt óráig is eltartott.”

 A verseny időszaka alatt szinte a teljes nap a sakk bűvöletében telik el, de azért persze maradt idő egy kis fürdőzésre is a Balatonon.

 ”Délelőtt zajlanak általában a mérkőzések egyig, kettőig, utána kis pihenő következik, majd délután három-négyórás felkészüléssel hangolunk a másnapi mérkőzésre.
Verseny előtt is több napon át készültem, de tulajdonképpen ez egy hónapok óta tartó felkészülés eredménye. Sokat lehet készülni az ellenfelekből is. Vannak különböző adatbázisok, amelyekből megtudhatjuk az ellenfelek parti-eredményeit, milyen megnyitásokat alkalmaznak, hogyan játszik, mire játszik, mi a taktikája.” – mesélte a felkészülés részleteit az ifjú sakkozó.

 Mányoki Anna legszívesebben a nemzetközi FIDA-nagymester, Tóth Sarolta ellen aratott győzelmére emlékszik vissza.
A MÁV-Előre ifjú sakkozója ezüstérmével jogot szerzett a szeptemberi, Montenegróban megrendezendő korcsoportos Európa-bajnokságon való indulásra.

 „Szeretnék az első harmincban benne lenni a végelszámolásnál, de nem tudom milyen mezőny jön majd össze. Attól függ a célkitűzés, hogy az oroszok milyen létszámban és összetételben jönnek el.” – próbálkozott az esélylatolgatással a 17 éves sakkozó.