-
DON-82 Emlékmenet
A Magyar Királyi „Szent István” 3. Honvéd Gyalogezred egykori laktanyájának falán elhelyezett emléktáblánál rótták le tiszteletüket pénteken reggel a doni hősök előtt a Honvéd Hagyományőrző Egyesület, a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség, a Történelmi Vitézi Rend, valamint a Lánczos Kornél Gimnázium képviselői. Innen indult útjára a DON-82 Emlékmenet is.
2025.01.10. -
Valóban megtörtént!
Szemléletesen mutatja be a holokauszt borzalmait az az óriásmakett kiállítás, melyet csütörtökön nyitottak meg a Székesfehérvári Szakképzési Centrum Széchenyi István Műszaki Technikumában. Az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborokat ábrázoló, több mint 32 négyzetméteres alkotás az Experience History program keretében, az Élet Menete Alapítvány közreműködésével valósult meg.
2025.01.09. -
Vége a kora tavaszias időnek
Véget ért a kora tavaszias idő, markáns hidegfront hozott változást időjárásunkban. Az előrejelzések szerint a következő napokban is marad a hideg idő.
2025.01.10. -
Iskolanyitogató foglalkozások
Januárban is folytatódnak az iskolanyitogató foglalkozások. Az év első hónapjában hét helyszínen öt időpontban délutáni játékos foglalkozásokon ismerkedhetnek meg leendő iskolájukkal és a tanító nénikkel a nagycsoportos óvodások és szüleik.
2025.01.10.
Márciustól új korszerű autóbuszok segítik a székesfehérvári tömegközlekedést
Március elejétől 7 db alacsonypadlós, korszerű, felújított autóbusz közlekedik majd Székesfehérváron – mondta el Tóth István, az Alba Volán Rt. vezérigazgatója. A 3 ajtós városi szólóbuszok jelentősen megkönnyítik majd a mozgássérültek közlekedését. Számukra az autóbuszra való feljutást elektromos és mechanikus tolókocsi lift is segíti. Augusztus végétől az éjszakai járatok is elindulhatnak Székesfehérváron kísérleti jelleggel.
A kis méretű autóbuszok napközben a Palotaváros közlekedését segítik, éjszaka pedig „diszkójáratként” működhetnek majd – mondta el Tóth István vezérigazgató. Az éjszakai, vagy „diszkójáratok” várhatóan augusztus végén, illetve szeptember elején indulnak el Székesfehérváron kísérleti jelleggel. Tóth István elmondta, jelenleg 65 autóbuszt működtet a Volán, idén a járműpark mintegy 18%-a újul meg, ami kiemelkedő eredménynek számít.