Megkerültek és hazatértek a fehérvári püspöki könyvtár elveszett ősnyomtatványai

„Különleges és rendkívüli ez az alkalom. Nemcsak az előkerült kötetek értéke miatt, hanem előkerülésük körülményeinek okán is. Az egyházi könyvtárak, levéltárak és muzeális gyűjtemények a nemzeti és az egyetemes kultúra, a tudomány és a művelődés számára felbecsülhetetlen értéket jelentenek.

Az Egyház jelenléte a kultúrában voltaképpen az Egyház jelenléte a társadalomban. II. János Pál pápa gyakran beszélt a kultúra evangelizációjának szükségességéről. XVI. Benedek pápa egy franciaországi beszédében kiemelte: „a középkor szerzetesei kultúrát teremtettek és őriztek meg, mentettek át – pedig a céljuk nem volt más, mint Isten keresése.

Az európai kultúra igazi alapja Isten keresése.

Egy lecsupaszított pozitivista kultúra, amely az Isten keresését tudománytalannak nevezi, a lehetőségekről való lemondás, ezzel együtt az emberség elveszítése.”

A püspöki könyvtárba hazatért ősnyomtatványok bemutatása

Egyházi gyűjteményeink - tehetségük szerint - őrzik, és tudományos feldolgozás által közkincsé teszik azokat a kulturális javakat, amelyek a történelem során hozzájuk kerültek.

A Székesfehérvári Püspökségnek különösen nagy értékű a könyvtára.

Püspökelődeim nem csak a munkájukhoz szükséges szakkönyveket igyekeztek összegyűjteni, hanem ezen túlmutatóan is hódoltak bibliofil szenvedélyüknek.

Különösképp is igaz ez Pauer Jánosra, aki a 19. században az egyházmegye papjából lett kanonokká, majd 1878-ban megyés püspökké; s aki egész életében különös szenvedéllyel fordult a régi könyvek felé.” - hangsúlyozta Spányi Antal, megyés püspök.

A főpásztor a Fehérvárra visszatért kötetekről szólva kiemelte: „olyan ősnyomtatványokról beszélünk, amelyeket csaknem 40 esztendeje loptak el Székesfehérvárról és amelyek – ennyi idő után, már-már csodával határos módon – visszatérhettek hozzánk.”

A könyvritkaságnak számító ősnyomtatványok visszatérésének kalandregénybe és tündérmesébe egyaránt illő történetét Mózessy Gergely, a Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár intézményvezetője ismertette.

„Valamikor az 1980-as évek hajnalán Székesfehérvárott történt, hogy a püspöki könyvtár fellengzősen „kódexteremnek” nevezett helyiségében őrzött köteteket egy statikai probléma miatt időlegesen ki kellett költöztetni.

Mintegy 2000 könyvről beszélünk: több mint 400 kéziratos művet (köztük valóban 5 kódexet is), több mint 500 ősnyomtatványt, több mint 500 antikvát, 180 régi magyar könyvet és a segédkönyvtár állományának korai anyagát, úgy 250 kötetet kellett megmozgatni. A könyvtárat egy idős, ekkor csaknem 70 éves pap, Sulyok János Ignác gondozta, aki nagyon örült, hogy a palotában dolgozó villanyszerelő segédmunkásai közül néhány a segítségére volt. A visszapakolás után megrökönyödve fedezte fel, hogy 4 ősnyomtatványnak nyoma veszett.

Sejtette, melyik, korábban érdeklődést is mutató segéderő lehetett a ludas a történetben – s papként talán nem akart kellemetlenséget okozni neki. Feljelentést sem tett a rendőrségen, mert irtózott a gondolatától is annak, hogy a hatósághoz forduljon. (A helyzet mélyen megérthető: mindenki így érzett, akinek a politikai – vagy titkos- – rendőrséggel akkoriban volt már afférja. A látható nyomozó szervek fedésében működtek ezek az erők is…) A könyvtáros így csak a püspöknek jelezte a dolgot, aki egyetértett a csendes eljárással. Évekkel később ceruzával a leltárkönyvbe is bevezette a veszteséget – ezzel jelezve, hogy maga lemondott a kötetekről.

A rendszerváltás után rendje hazahívta a könyvtárost. Zircen lett perjel. Látogatásai Székesfehérvárott ritkultak, idővel – előrehaladott kora és egészségi állapotának romlása miatt – el is maradtak. Mintegy 25 évvel a történtek után utódja kierőltette belőle, hogy írásban is, belső feljegyzés formájában beszámoljon a 80-as évek történetéről. Részint mert a könyvtár 1601 előtti nyomtatványainak szakkatalógusa ekkorra csaknem elkészült, részint meg azért, hogy írásos nyoma is maradjon a korábbi szóbeszédeknek. Az öreg, ekkor már 95 éves pap – mindössze fél évvel halála előtt – írásban is bánkódott és röstelkedett: ha akkor tesz feljelentést, talán több reménye lett volna arra, hogy valamikor visszaszerezze a püspöki könyvtár a kérdéses köteteket.”

„Újabb hosszú évek teltek el. 2019 tavaszán egy bécsi antikvitás boltban valaki értékesíteni kívánt egy ősnyomtatványt. A bolt munkatársa megvizsgálva a kötetet felfedezte benne a püspöki könyvtár pecsétjét, és írt egy rövid e-mail-t az egyházmegye honlapján talált címre érdeklődve a kötet jogállásáról. Egyúttal megosztotta egy másik bécsi antikvárium katalógusának egy oldalát, ahol egy másik ősnyomtatványt kínáltak 2400 euróért, nem is tagadva egykori fehérvári provenienciáját. Mindkét kötet ahhoz a négy, 1980-as évek hajnalán eltűnt közül való volt.

A könyvtárat egészen meglepte a korrekt hozzáállás. A megkeresésre az egykori lopás tényét és tulajdonosi jogainak fenntartását jelezte, ám hazai, szakmai tanácsra óvatosan felkínálta esetleges őrzési díj fizetésével való kártalanítását is a „bizonyára jóhiszeműnek” minősített jelenlegi birtokosnak. Nem tagadta el azt sem, hogy az egykori lopást feljelentés másolatával nem tudná igazolni. – A másik antikváriumot is megkereste írásban, s kevesebb részletességgel csodálkozását fejezte ki afelett, hogy tulajdonához tartozó kötetet kínálnak. Az utóbbi cég villámgyorsan jelezte, hogy a kötetet azonnal leveszi kínálatából, és ajándékként visszajuttatja Fehérvárra.

A fenntartó püspök megköszönte az eljárást, s a futár május 31-én hozta egy a nevére címzett csomagban a kötetecskét. Az egész történetet elindító aukciósház képviselője időközben két hétig elérhetetlennek bizonyult. Ám ezalatt egyeztetett a kötetet eladásra kínáló ismeretlennel, s ennek eredményeként arról értesített a könyvtárat, hogy már nem csak egy, hanem három provenienciájába tartozó ősnyomtatványt tart jelen pillanatban íróasztalfiókjában.”

„Hogyan tovább?” – szólt a lakonikus kérdés. A cég egy törzsvásárlója azonban a püspökség fenntartójának is dolgozik, s készült az aukciósházhoz. Egy pünkösdvasárnap délutánján kézhez vett meghatalmazással, amely a kötetetek pontos, levelezésben korábban nem közölt adatait is tartalmazta, június 11-én átvehette Bécsben a köteteket, majd 13-án átadta azokat Székesfehérváron.”

A kötetek tehát közel 40 év után, ingyen visszaérkeztek a könyvtárba.

„A Székesfehérvári Püspöki Könyvtár ősnyomtatvány állománya a 4 visszaszerzett művel 521 kötetre hízott. Ezzel ismét megilleti az egykori, „Magyarországon a negyedik legnagyobb, a vidék városait tekintve pedig a legnagyobb ilyen jellegű állomány” státusza is.” - zárta gondolatait Mózessy Gergely.