-
Jótékony összefogás
Újabb jótékony célú összefogásra hívja a fehérváriakat és a Velencei-tó környék élőket a JóPont Alapítvány. A Szépréti Krisztina és Jócsák Éva által létrehozott szervezet minden évben igyekszik tenni azért, hogy a helyi gyermekotthonok lakóit olyan élményekkel ajándékozzák meg, melyekben igazán örömüket lelik.
2024.07.18. -
Ételosztás a Heti Betevővel
A hónap harmadik hétvégéjén szombaton és vasárnap is lehetőség nyílik támogatni a Fehérvári Heti Betevő csapatát és tevékenységét. Július 20-án 18 órakor kezdődik a II. Támogató party a Fehérvári Heti Betevő javára a Petz sörözőben, majd július 21-én, 10 órától az önkéntesek várják vendégeiket a Károly János utcában.
2024.07.18. -
Egyre melegebb lesz
Az MCC Klímapolitikai Intézet egy újabb kutatása szerint a jelenlegi rendkívüli meleg a jövőben csak egyre tovább fog fokozódni. A tanulmány szerint a század végére a nyár hossza akár 5-6 hónapra is növekedhet.
2024.07.18. -
Ítélkezési szünet a bíróságokon
Gyakorlatilag bezárnak a bíróságok. Július 15-től augusztus 20-ig tart az ítélkezési szünet a bíróságokon - közölte az Országos Bírósági Hivatal a honlapján.
2024.07.18.
Megszólaltak a szirénák és tűzriadó volt az oktatási intézményekben
![Megszólaltak a szirénák és tűzriadó volt az oktatási intézményekben](/_upload/images/news/70918/tuzriado2.jpg)
Évente részlegesen, háromévente pedig teljeskörűen végzik el a mai gyakorlatot az érintett szakmai szervezetek, a Helyi Védelmi Bizottság és a Katasztrófavédelem koordinálásával, hogy szükség esetén a katasztrófahelyzeteket gyorsan és hatékonyan tudják megoldani.
Székesfehérvár két cég – a Flaga Gáz Kft. mellett a Móraagro Kft. is – felső küszöbértékű anyagokkal foglalkozik, ezért Székesfehérvár rendelkezik külső védelmi tervvel, amelyet a szakemberek évente részlegesen, háromévente pedig teljeskörűen gyakorolnak.
Pénteken délelőtt a Városháza Dísztermében gyűltek össze a Helyi Védelmi Bizottság tagjai, valamint mindazon hatóságok, hivatalok és szolgáltatók képviselői, akik közreműködnek egy estleges katasztrófahelyzet felszámolásában.
A résztvevőket dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte. Mint kiemelte: az elmúlt két-három év folyamatait nézve láthatjuk, hogy ezeknek a szervezeteknek nagyon sok esetben kell tudniuk együttműködni. Fontos, hogy meglegyenek azok az emberi kapcsolatok, telefonszámok, amelyeket hozzá tudunk kötni egy archoz, egy beszélgetéshez, és így mindenki legjobb képességeit ismerjük, amelyekkel tudunk élni egy feladta végrehajtásakor. Egy nagyváros életében bármikor szükség lehet erre – hangsúlyozta a polgármester.
Dancs Norbert, a Helyi Védelmi Bizottság elnöke jó tanácskozást kívánt, és arra hívta fel a figyelmet, hogy bármely katasztrófahelyzet sikeres elhárítása érdekében szükség van valamennyi közreműködő szervezet kollégáinak szakmai tudására, technikai eszközeire.
A gyakorlatot Sallai László tűzoltó alezredes, a Székesfehérvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője vezette. Az idei esztendőben is egy, a Seregélyesi úton telephellyel rendelkező Móraagro Kft-t érintő szimulált katasztrófahelyzetet – a kénraktárban keletkezett tűz okozta pusztítást – számoltak fel a gyakorlatban résztvevők.
Valamennyi hatóság, szakmai szervezet és szolgáltató képviselője összefoglalta saját feladatait, illetve ismertette az adott veszélyhelyzetben szükséges intézkedéseket.
A délelőtt folyamán a fehérvári oktatási intézményekben elzárkózási és tűzriadó gyakorlatot végeztek. Majd a Móraagro Kft. telephelyén megtartották a belső védelmi terv gyakorlatot is.
A városban élők a lakossági tájékoztató szirénán keresztül értesülhettek a külső védelmi terv gyakorlásáról.
Az elméleti gyakorlat után hangzott fel a városban a „Katasztrófariadó” jelzés, a próbáról szóló tájékoztató szöveggel. A külső védelmi terv részleges gyakorlásának végét szintén a sziréna hangja jelezte városszerte a „Veszély elmúlt” jelzéssel és tájékoztató szöveggel a próba befejezéséről.