Barátok, ismerősök, csapattársak, ellenfelek a régi és a korábbi időszakból, támogatók, vezetők, edzők. A sport más területéről valók, kézilabdázók, kosárlabdázók, röplabdások, szurkolók, csupán szimpatizánsok és ismeretlenek. Férfiak, nők, és gyerekek. Mintegy háromszázan gyülekeztek némán az Országalma körül, hogy fáklyás felvonulással tisztelegjenek Ifjabb Ocskay Gábor, az Alba Volán SC játékosának emléke előtt.
Nagy az űr, mégis, az üresen maradt résbe nincs center, aki beférkőzne. A legjobb már nincs többé. Ocskay Gábor kedvenc volt. Sokak, köztük az én kedvencem is. Régen, nagyon régen, amikor még csak döntőig jutott a Volán, egy mezre, egy aláírásra áhítoztam, később együtt kiáltottam – persze csak belül – minden meccs előtt a Hajrá Volán!-t, tiszteltem elszántságát, becsültem akaraterejét, csodáltam erejét, imádtam technikáját, góljait, passzait. Szerette a sportot, teljes valójában, fontos volt számára a család, nem ismert megalkuvást, az ellenfelek sokszor fejet hajtottak előtte, a kapusok rettegtek, ha nála volt a korong. Képes volt egyedül tüzelni csapattársakat és közönséget, mindig a győzelem útját kereste. 1980-ban ismerkedett meg a jégkoronggal, 83-ban már igazolt sportolója volt az Alba Volánnak. Utánpótlás-válogatott, szinte ifistaként a kék-fehérek felnőtt csapatának tagja, 18 évesen már felnőtt válogatottként C-csoportos világbajnokságon szerepelt. Kilencszeres magyar bajnok, többszörös Interliga-győztes, legtechnikásabb, legjobb, legponterősebb csatár a magyar mezőnyben, gólkirály. Divízió1-es világbajnok. Április végén egy álma vált volna valóra, jégre korcsolyázhatott volna az A-csoportos VB-n. Nem teheti. Mint ahogy nem vezetheti ki székesfehérvári csapattársait az újabb megmérettetésekre. Szerette a várost, sohasem akart innen elmenni. A szíve mindig a Volánért dobogott. Óriási szíve volt, ami 2009 március 25.-től már nem dobban többet.
A csapat orvosa, dr. Sándor Csaba szerint Csicsó az egyedüli volt, aki az idényt betegség nélkül játszotta végig, egy napot sem hiányzott. Néhány évvel ezelőtti szívproblémáit alaposan kivizsgáltatta, és azóta is rendszeresen megjelent a kontrollvizsgálatokon, amelyeken mindent a legnagyobb rendben találtak.
Mégis vége. De Ocskay Gábort nem felejtik, nem felejtem. Nem felejthetjük. A tervek szerint – ha a Közgyűlés is úgy gondolja, a fehérvári hoki fellegvára a későbbiekben Ifjabb Ocskay Gábor Jégcsarnok névre hallgat majd.
Barátok, ismerősök, csapattársak, ellenfelek a régi és a korábbi időszakból, támogatók, vezetők, edzők. A sport más területéről valók, kézilabdázók, kosárlabdázók, röplabdások, szurkolók, csupán szimpatizánsok és ismeretlenek. Férfiak, nők, és gyerekek. Mintegy háromszázan gyülekeztek némán az Országalma körül, hogy a jelre várjanak. Arra a jelre, melyre mindenki elindult. Az út természetesen Ifjabb Ocskay Gábor második otthonába, a Fehérvári Jégcsarnokba vezetett. A létesítmény bejárata Csicsó kesztyűje, virágok, mécsesek sokasága emlékeztet a tragédiára, a fehérvári hokis búcsújára. Az elmúlásra, a korai és értelmetlen halálra. Egy csodálatos karrier, egy csodálatos élet végére. Nyugodj békében!
írás: Ferencz Balázs
kép: bg
