Molnár Tamás a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség új ügyvezetője

 Molnár Tamást bízta meg 2012 március elsejétől a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség vezetésével Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter. Az új ügyvezető az elmúlt napokban meg is kezdte a társaság irányítási feladatainak átadás-átvételét, jogi, gazdasági helyzetének vizsgálatát és feladatainak átfogó megismerését.
2012.03.26. 16:27 |
 Molnár Tamást bízta meg 2012 március elsejétől a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség vezetésével Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter. Az új ügyvezető az elmúlt napokban meg is kezdte a társaság irányítási feladatainak átadás-átvételét, jogi, gazdasági helyzetének vizsgálatát és feladatainak átfogó megismerését.
 
 A Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökséget korábban dr. Temesvári Balázs vezette. Az egykori ügyvezető másfél éven át irányította a KDRFÜ-t és ezidő alatt sikerült elérnie, hogy az utolsók közül az első kettő közé került a Közép-dunántúli régió az operatív programok megvalósításában. Dr. Temesvári Balázs 2012. február elseje óta a Széphő Zrt. vezérigazgatójaként dolgozik, munkáját pedig Molnár Tamás folytatja.
 
 Az új ügyvezetőt 2012. március elsejével nevezte ki Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter a cég irányítására.Molnár Tamás az elmúlt napokban megkezdte a társaság irányítási feladatainak átadás-átvételét, jogi, gazdasági helyzetének vizsgálatát és feladatainak átfogó megismerését. Munkatársaival nekilátott a felkészülésnek az európai uniós támogatások felhasználásának gyorsítása érdekében hozott kormányzati intézkedések végrehajtására.
Molnár Tamás vezetői tapasztalatait a bankszektorban szerezte, ahol két évtizedet töltött. Napi munkája során kapcsolatban állt Fejér megye, illetve a Közép-Dunántúli Régió gazdaságával. A Magyar Fejlesztési Banknál, valamint a Magyar Gazdaságfejlesztési Központnál töltött évek során átfogó ismereteket szerzett régiónk fejlődéséről, fejlesztési lehetőségeiről.
 
Munkája mellett aktívan bekapcsolódott térségünk vállalkozásfejlesztési tevékenységébe és a közéletbe is. Jelenleg a Széchenyi Tőkebefektetési Alap Befektetési Bizottsági tagja, a Székesfehérvári Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány FB elnöke, a Fejér Megyei Békéltető Testület tagja, valamint a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara akkreditált oktatója.
 
„Tapasztalataimat felhasználva azon dolgozom, hogy megismerjem az KDRFÜ elmúlt időszakának eredményeit, s a jövőbe tekintve meghatározzam az elérendő célokat, feladatokat.” – nyilatkozta a jövőt illetően – „Elsődleges célom, hogy a Kedvezményezettek a lehető legtöbb segítséget megkapjanak a projektjeik előkészítéséhez, megvalósításához, és kiemelt hangsúlyt kívánok fordítani az ügyfélszolgálati munka színvonalának további növelésére is.” Mint mondta: Széleskörű együttműködésre törekszik régiónk terület- és gazdaságfejlesztési szervezeteivel, megyei és települési önkormányzataival, a kamarákkal, szakmai érdekképviseletekkel, nonprofit szervezetekkel, hatóságokkal és a médiával.

Gazdaság

  1. Február végéig lehet pályázni a programra

    Idén is meghirdeti a Fejér Termék pályázatot a Fejér Vármegyei Önkormányzat. A Nagydíj címre, illetve a Minősített Fejér Termék jelölésre 2025. február 28-ig lehet benyújtani a pályázatokat. A díjakat a Vármegyenapon adják majd át.

    2025.01.09.
  2. Használt autót Fehérvárról

    Az egyik legnépszerűbb magyar használtautó-portál összegyűjtötte a 2024-es esztendő legjeit. ezekből kiderült, hogy a legtöbb autóhirdetést az idén - mintegy 36 ezret - Székesfehérváron adták fel.

    2024.12.19.
  3. Kyndryl munkavállalói élmény

    A Kyndryl a világ legnagyobb IT infrastruktúra-szolgáltatója Magyarországon elnyerte a Great Place To Work® minősítést™. A rangos elismerés kizárólag azon alapul, hogy a jelenlegi munkatársak mit mondanak a Kyndrylnél szerzett tapasztalataikról. A Great Place To Work® a munkahelyi kultúra, a munkavállalói élmény és a vezetői magatartás globális elismerése, amely bizonyítottan piacvezető bevételt, a munkavállalók megtartását és fokozott mértékű innovációt eredményez.

    2024.12.16.
  4. Videoton évzáró

    A Videoton vállalatcsoport idei nettó árbevétele 300 milliárd forint körül alakulhat - jelentette be a cégcsoport elnök-vezérigazgatója pénteki évzáró ünnepségükön. Széles Gábor elmondta, hogy árbevételük valamelyest csökkent az előző évhez képest. Legutóbb a 2009-es gazdasági válság évében volt némi csökkenés a korábbi üzleti év árbevételéhez képest - jegyezte meg.

    2024.12.13.