Nagyok a kicsikért fesztivál – ezúttal is a gyerekekért gyűjtöttek

Közel négyszázezer forint gyűlt össze a hétvégén a Nagyok a kicsikért fesztiválon. AZ összeggel ebben az évben a Fejér Megye Gyermekeiért Alapítványon keresztül a fehérvári kórház gyermeksürgősségi osztályát támogatják.

2021.08.02. 14:56 |
Nagyok a kicsikért fesztivál – ezúttal is a gyerekekért gyűjtöttek

A Nagyok a Kicsikért Fesztivált immár hatodik esztendeje rendezik meg, a pandémiás helyzet miatt azonban a mostani csak az ötödik alkalom, a tavalyi kényszerszünet után a szervezők nagyon várták, hogy ismét együtt tölthessenek egy napot kicsik és nagyok a jótékonyság jegyében. Ebben az évben a fehérvári kórház gyermek sürgősségi osztályát támogatják a befolyt összegből, és ahogy a fesztivál életre-hívásának, úgy ennek is személyes oka van, tudtuk meg Molnár Attila főszervezőtől: „Egyre többen hallottak rólunk, ami nagyon fontos. És ugye, ezért sokan segítenek, kétkezi-munkával, vagy akár anyagilag is. A fő motiváció már kezdetekkor az volt – mert szervezőtársammal, Vas Istvánnal gyermekvállalás előtt voltunk, – hogy mindenképpen olyan osztályt kerestünk, amely gyerekekkel foglalkozik, és ezért akkor a gyereksebészetre esett a választás. De volt már gyerekosztály, szülészet, mentősök. Most pedig a gyermeksürgősségi osztály, amely azért motivált minket, mert a kisfiammal mi márt jártunk ott. Egyszer volt egy kisebb balesetünk, szerencsére tényleg csak kisebb: kinyitott egy ecetes üveget, amit magára öntött… Mi szülők mindketten megijedtünk, bementünk a sürgősségire, kedves és gyors ellátást kaptunk.”

A mosatni fesztiválon összegyűjtött adományokkal tehát a gyermeksürgősségi osztályt támogatják a Fejér Megye Gyermekiért Alapítványon keresztül, mely alapítvány nem először került kapcsolatba a Nagyok a Kicsikért fesztivállal. A pénzből mindig a lehető legszükségesebb felszerelést vásárolják meg – mondtal Csordásné Wurczinger Mária a Fejér Megye Gyermekeiért Alapítvány kuratóriumi tagj: „Az összegek, amikor így összeadódnak, a mórháznak mire van szüksége, milyen műszerre van éppen igény, illetve mi az, amire a kórháznak szüksége van ahhoz, hogy a gyerekek még magasabb színvonalon tudjanak gyógyulni!”

Az idei program is színes volt, hiszen a kisgyermekek számára tartott fejlesztő torna mellett, volt teqball, erősember-verseny, gasztro-utca, és Curtis is fellépett.