Négy arany a VVSI termése az evezősök Vidékbajnokságán

 A nyár beköszöntével nem marad esemény nélkül a Velencei-tó, a VVSI szervezésében szinte minden csapkodják a vizet a lapátok, hasítják a vizet a hajók. A honi kajakosok, kenusok, sőt még az evezősök is kedvelik a Velencei-tavat, és a sukorói pályát, így ne csoda, hogy az Országos Vidékbajnokságon mintegy 1000 evezős szállt hajóba.
2008.06.11. 23:39 |

 A VVSI kitűnősége, Bíró Márk egyéniben, és párosban Pusztai Lászlóval is aranyérmet nyert serdülő evezősök között, összetettben pedig bronzérmes lett.

 ”Rossz volt az idő, picit hátráltatott, de ez jó eredménynek számít, mivel még jövőre is ebben a korosztály versenyzem majd. Jól kezdtem az évet, nyertem az ergométeres bajnokságot, majd Szegeden is első lettem az első tájékoztató versenyen.” – mondta a VVSI fiatal tehetsége, Bíró Márk.

 Bíró egyébként egy nappal a Vidékbajnokság előtt az Olimpiai Reménységek Versenyén lett harmadik 2000 méteren. 
A 800 hajót, és több mint 1000 versenyzőt felvonultató vidékbajnoki megmérettetésen az ifiknél Csankó Péter egypárban aranyérmet szerzett, s jogot szerzett arra, hogy részt vegyen a magyar válogatott tagjaként az ausztriai ifi Világbajnokságon. Az egyetemi egyéni kategóriában Karácsony Dominika is elsőként lapátolt át a célvonalon.