Hírek
Székesfehérváron is gyújtottak gyertyát a Veszprém meggyilkolt játékosára emlékezve
Mintegy ötven-hatvan sportoló, sportbarát és székesfehérvári emlékezett meg vasárnap este szakadó esőben és metszően hideg szélben Székesfehérváron a Veszprémben meggyilkolt kézilabdásra. A Városház téren gyülekezők gyertyákat, mécseseket gyújtottak és helyeztek el a Török kútnál, majd élőláncot alkotva körbefogták az Országalmát, imát mondtak az elhunyt Marian Cozmáért és végül elénekelték a Himnuszt.
Vonattal ütközött egy autó Agárdon
Nem várhat tovább - szeptemberre elkészülhet a Jégcsarnok felújítása
A következő EBEL szezonra megújulhat a Székesfehérvári Jégcsarnok, ugyanis a város önkormányzata 180 millió forintos beruházással újítja fel a 32 éves csarnokot. A fejlesztés elsősorban a jégelőállításban és a szigetelésben jelent majd óriási előrelépést. A tervek szerint a felújítás már szeptemberre megvalósulhat, de az igazi áttörést egy új, az eredeti csarnok mellett felépítendő edzőpálya hozná meg. A tervek már erre is megszülettek és rövidesen akár meg is valósulhatnak.
Egyik fél sem szerzett előnyt az EHF-Kupában
Február 22-től módosul a menetrend - több vonat megy majd Budapestre Székesfehérvárról
Palotaváros
kettő
Próba szöveg:
Amint feltöltjük a szakfeladatok menüsort és készen lesz az e-mail alapú on-line hibababejelentő útjára indulhat Székesfehérvár Városgondnokságának új honlapja.
Téglakiállítás nyílt Székesfehérváron
Két héten múlva elindul a Városgondnokság honlapja
Próba szöveg:
Amint feltöltjük a szakfeladatok menüsort és készen lesz az e-mail alapú on-line hibababejelentő útjára indulhat Székesfehérvár Városgondnokságának új honlapja.
Rajz-, irodalmi-, környezetvédelmi- és fotópályázat a Víz Világnapjára
"Örökzöld udvarra" pályázhatnak az intézmények
Az energiahatékonyabb közvilágításért - feszültségszabályozókat szerelnének rendszerre
Az udvarig jutottak a mackóval a Hadiárva utcában
Egy Hadiárva utcában lévő irodából jeleztek betörést nem sokkal éjfél után. A betörők kivitték az udvarra az irodában fellelt páncélszekrényt, de vélhetően megzavarták őket, mert azt hátrahagyva elmenekültek. Lopási kár nem keletkezett, a rongálással azonban közel százezer forint kárt okoztak.