Folytatódik az Íróasztal című beszélgetős programsorozat március 31-én a Vörösmarty Társaság termében. Ezúttal Schmöltz Margit és P. Horváth Tamás írók lesznek a vendégek.
Már eddig is története legnagyobb sikerét érte el a MÁV Előre SC-Foxconn férfi röplabdacsapata azzal, hogy bejutott az Extraliga elődöntőjébe. A show azonban megy tovább, jövő hétfőn Kazincbarcikán kezdődik a döntőért vívott párharc.
Székesfehérvárra látogatott szerdán dr. Marjan Cencen, Szlovénia magyarországi nagykövete. A diplomata dr. Cser-Palkovics András polgármesterrel tárgyalt a két ország közötti kapcsolatról és az együttműködés lehetőségeiről, különös tekintettel a Székesfehérvár és Kranj városa között körvonalazódó testvérvárosi kapcsolatra. A találkozó közös sétával zárult a Belvárosban.
A Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI egykori fuvolista növendékei adnak koncertet március 30-án, csütörtökön. Guelmino Kamilla, Krájer Lilla, Pintér Bettina és Verő Johanna hangversenye 18.30 órakor kezdődik a zeneiskola nagytermében.
Március 30-án pénteken reggel 9 órától országos műszaki és közismereti versenyt rendeznek a Széchenyi Technikumban a Denso, a Harman, a HTM és az Emerson támogatásával. A kétnapos versenyen a résztvevők a szakmai feladatok megoldása mellett megismerkednek majd a várossal és ellátogatnak a Polgármesteri Hivatalba is.
A nyolcadik fordulót rendezték meg a sakk csapatbajnokság NB II-es osztálya Asztalos csoportjában. Mindkét Fejér megyei csapat idegenben mérkőzött, ült asztalhoz. A hétvége mérlege: egy győzelem és egy vereség, mindkettő idegenben.
Április 1-jén szombaton Ingmar Bergman: Őszi szonáta, április 29-én szombaton pedig Czeller Péter: Hivatali mesék című darabja lesz műsoron a Prospero Színkörnél. Mindkét előadás 19 órakor kezdődik a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központban.
Rögbi nagyüzem volt Székesfehérváron. Rég látott, jelentős győzelmet követhetett végig, aki szombaton kilátogatott a Köfém pályára. A Fehérvár Rugby Club férfi csapata a Debreceni Huszárokat győzte le, akik eddig veretlenül vezették a tabellát a forduló előtt.
Március 30-án bemutató angol órát rendeznek a VOKE Vörösmarty Művelődési Ház és Könyvtárban. A Little Stars oktatói két korosztályban, ovisoknak és kisiskolásoknak tartanak órát.
Először rendez IQ-napot a Mensa HungarIQa. A Köfém Művelődési Házban egész délután városjáró kvíz, logikai játékok, fejtörők várnak minden korosztályra, előzetes regisztráció után pedig IQ-tesztet is írhatnak a résztvevők.
Püspökké szentelésének 25. évfordulója alkalmából köszöntötték Spányi Antal megyés püspököt kedden Székesfehérváron. Tiszteletére a Szent István-székesegyházban hálaadó koncelebrált szentmisét tartottak, majd a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban rendezett köszöntő eseménnyel folytatódott az ünnepség. Székesfehérvár Önkormányzatának és a város közösségének tiszteletét, megbecsülését dr. Cser-Palkovics András polgármester tolmácsolta a főpásztornak.
Új eszközökkel ajándékozta meg a British Telecommunications a Székesfehérvári SZC Jáky József Technikum informatika és távközlés ágazaton tanuló diákjait. A cég és az intézmény együttműködésében a diákok képzéseken is részt vehetnek.
Idén is a Hétvezér Általános Iskola adott otthont a Zrínyi Ilona Matematikaverseny Fejér vármegyei fordulójának. A múlt heti eredményhirdetésen a legjobban szerepelt 133 diákot jutalmazták. Az országos döntőnek is a fehérvári oktatási intézmény lesz a helyszíne áprilisban.