Hírek
Videoton-vereség Debrecenben
2-0-s vereséget szenvedett a Videoton labdarúgócsapata a Debreceni-VSC otthonában az NB1. 17. fordulójának zárómérkőzésén vasárnap este.
Minden vasárnap 20 vadászgörény játszadozik a partfalon (képgaléria)
Milyen banánt eszünk május elsejétől?
Mától Vasvári-hét megyei szavalóversennyel és szoboravatóval
Természettudományi, irodalmi, történelmi vetélkedőkkel és előadásokkal emlékeznek a névadóra március 12-ig, a Vasvári Pál Általános Iskolában. Március 10-én nyílt napra várják az érdeklődőket. A programok az iskolai rajzverseny alkotásaiból készített kiállítás megnyitójával kezdődnek a mai napon. A 7. és 8. osztályos diákok megyei szavalóversenyét 14 órától rendezik meg, kedden pedig a természettudományoké lesz főszerep.
Tánc és drámajáték nyugdíjasokkal
Ötödik és egyben utolsó bemutató napjához érkezett a Kor-Társ Nyugdíjas Ki-Mit-Tud? rendezvénysorozata, A Szabadművelődés Házában. A szereplők már a gálára készülnek, amely március 27-én lesz a Vörösmarty Színházban.
Debrecenben kezd a Videoton
A kedvezőtlen időjárás miatt csak ezen a hétvégén kezdődik meg a labdarúgó bajnokság tavaszi idénye. A székesfehérvári együttes az UEFA-kupában a 3. fordulóig eljutó Debrecen otthonában lép pályára vasárnap 18 órakor. A civis város csapata a bajnokság 4., míg a Videoton a 7. helyen áll jelenleg.
Ballagó Imre, a színek elkötelezettje
A székesfehérvári képzőművészet meghatározó személyiségét idézi az az emlékkiállítás, amely március 23-ig látható az Evangélikus Gyülekezeti Házban.
Szétrobbant a salétromsavas kanna a munkavállalók mellett
Több tucatnyi sérültet kellett ellátniuk a mentőknek, miután vegyszerrobbanás történt a Videoton egyik műhelyében Székesfehérváron. A megyeszékhelyi nagyvállalat dolgozói salétromsavat fejtettek át húsz literes kannákból, egy több száz literes tartályba. Az egyik kannánál azonban szivárgást észleltek, majd a kanna tartalma szétvetette az edényt.
Programozói bajnokságot hirdet az IBM egyetemisták, főiskolások számára
Az IBM Magyarországi Kft. idén is meghirdeti 48 órás programozási bajnokságát a magyarországi egyetemek, főiskolák diákjai számára. A kétnapos megmérettetés 2004. április 23-én 14 órától 2004. április 25-én 14 óráig tart majd. Helyszíne a Veszprémi Egyetem kihelyezett képzési helye lesz, amely Nagykanizsán található, a Zrínyi u. 33. szám alatt.
Bekerültünk az első tízbe
Hazánk bekerült az EU első tíz országának rangsorába a MasterCard kártyák forgalmazásában. Magyarország az unióhoz csatlakozó országok közül felkerült az EU első tíz országának rangsorába a MasterCard kártyák forgalmazásában. A MasterCard bankkártyák kibocsátása tavaly 31 százalékkal növekedett, s elérte a 980 ezret. Magyarország megelőzte az EU-tagállam Ausztriát.
EU politikusok megszűntetnék a Kinder-tojást
Zsebest keresnek
A Gárdonyi Rendőrkapitányság büntetőeljárást folytat Oláh Sándor 45 éves bátonyterenyei férfi és társa Medveczky Józsefné, szül.: Szabó Gabriella 36 éves isaszegi lakosok ellen, akik az egész ország területén, főleg vonaton, vasút- és buszpályaudvarokon alkalmi és zseblopásokat követtek el. Mindkettőjük tartózkodási helye ismeretlen.
Megmentő kölcsönt kapott a Parmalat - a magyarországi leányvállalatot eladják
A Parmalat olaszországi központjában csütörtökön bejelentették, hogy több nagybankkal sikerült megállapodni egy összesen 105,8 millió euró értékű kölcsönről a tejipari vállalatnak. Ez lehetővé teszi, hogy a cég tejüzemei tovább dolgozhassanak - olvasható az ügyletről szóló közleményben.
Munkavállalás munkavállalásért...
Ugyanazokat a korlátozásokat lépteti életbe Magyarország a jelenlegi EU-s országokból érkező munkavállalókkal szemben, amilyeneket vele szemben követelnek - döntött a kabinet szerdai ülésén. Utolsóként Írország gondolta meg magát, és mégsem nyitotta meg munkaerőpiacát. A csatlakozók összefogtak. A kormány a viszonosság elvét fogja alkalmazni a munkaerő-áramlással kapcsolatosan az uniós országokkal szemben - jelentette be a kormányszóvivő a kabinet szerdai ülését követő sajtótájékoztatón, Budapesten.
118 élő pályázat, 500 milliárdnyi támogatási lehetőség
Működésének első két hetében mintegy százezren vették igénybe a www.nfh.hu és a www.europaterv.hu portálon elérhető pályázatkereső szoftver szolgáltatásait. A Nemzeti Fejlesztési Hivatal EU Pályázati Információs Központ által kifejlesztett forrástérkép egyszerű kezelhetőséggel, számos szempont megadásával teszi lehetővé, hogy az érintettek eligazodjanak a növekvő számú EU-pályázatok között.