Hírek

/ 2006.09.24. 09:47:01 |

Magyarország 139 milliárd forintos többlettel zárta a tavalyi uniós kasszát

 Mind az európai uniós támogatások kifizetésében, mind a közösségi költségvetésből kapott támogatások nagyságát tekintve második helyen végzett hazánk az újonnan csatlakozott országok között 2005-ben, derül ki az Európai Bizottság csütörtökön nyilvánosságra hozott jelentéséből.
/ 2006.09.24. 09:32:26 |

Megújult a Magyarország.hu - elektronikus közigazgatás

 Új struktúrával és megjelenéssel találkozhatnak péntektől a Magyarország.hu látogatói. A felhasználói igényeknek, valamint a kor technikai és tartalmi követelményeinek megfelelő portál elsődleges célja, hogy kaput nyisson a közigazgatás felé, helyet adjon a bővülő szolgáltatásoknak.
/ 2006.09.23. 23:20:46 |

A Magyar Kupa döntőjében az Alba Volán-FeVita

 A miskolci Városi Jégcsarnok ad otthont az idei jégkorong Magyar Kupa négyes döntőjének. Az elődöntők párosításai közül kiemelkedett a finálénak is beillő Alba Volán-FeVita – Újpest összecsapás, mely a vártnál sokkal símább eredményt hozott. Az Alba Volán magabiztosan, 5-0-ra nyert és jutott az MK vasárnapi döntőjébe, ahol a Dunaújvárossal találkozik majd, mely alakulat a házigazda Miskolcot verte a másik elődöntőn.

/ 2006.09.23. 23:04:36 |

Egy gól és más semmi - Unalmas meccsen nyert az FCF

 Egy gól és más semmi. Röviden így jellemezhető a labdarúgó NB1 hetedik fordulója előtti tabella 8. helyén álló FC Fehérvár és a 14. Dunakanyar-Vác összecsapása, vagy inkább randevúja. A csíkosmezes fehérváriak kezdték aktívabban a mérkőzést – nem is csoda, hiszen a Vidi a kötelező győzelem reményében fogadta az újoncot - , és a 9. percben a csapatkapitány Kuttor Attila került helyzetbe. A kaput senki sem veszélyeztette igazán, egészen a 13. percig, amikor is Lattenstein Norbert juttatta előnyhöz a Dvérit, Kollert, Horváth Gábort, Vinczét, Dajicot, Nagy Dánielt is nélkülözö Vidit... FC Fehérvár - Dunakanyar Vác 1-0 (1-0)
/ 2006.09.23. 22:27:41 |

Versennyel avatták az ARAK új otthonát

 A Sóstói Stadion rekonstrukciója során a létesítmény új főlelátóval gazdagodott, azonban a labdarúgók játékterét övező atlétikapálya olyannyira megsérült az építkezés során, hogy balesetveszélyessé vált. Az ARAK atlétái éveken át voltak kénytelenek ilyen rossz és veszélyes körülmények között dolgozni, hiszen nem volt hova költözniük. Egészen 2006 nyaráig. A stadion edzőterei mögött felépült az a minden igényt kielégítő, a nemzetközi szabványok alapján hitelesített atlétikapálya, mely Székesfehérvár Önkormányzatának támogatásával, 170 millió Forintos beruházással valósult meg.
/ 2006.09.23. 18:11:30 |

Több tízezer embert vonzott a 16. Fehérvári Vigasságok

 Több ezer ember volt a Fehérvári Vígasságokon szombaton délelőtt Székesfehérvár Belvárosában. A Várkörúton több mint 130 bográcsban rotyogtak a finomabbnál finomabb lecsók, a Városház téren délután ötre készült el a sült ökör, vásározók tucatja kínálta portékáit a Fő utcán és a koncertek mellett gyermekprogramok is várták a látogatókat. Kétségtelen, hogy a 16. Fehérvári Vígasságok az utóbbi évek egyik legjobban sikerült programja volt a városnak. (Az eseményről képgalériát is talál a cikkben!)
/ 2006.09.23. 16:02:45 |

A Székesfehérváron élő időseket köszöntötték az Arév Sportcsarnokban

 Az Idősek Világnapja alkalmából rendezték az Arév Sportcsarnokban péntek délután azt az ünnepséget, melynek célja, hogy köszöntse azokat az embereket, akik életük több évtizedes munkájával rászolgáltak a köszönetre. A rendezvényen – Székesfehérvár nyugdíjasai mellett – többek közt jelen volt Warvasovszky Tihamér polgármester, valamint az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület tagjai és elnöke, Láng Hugóné is. (Az eseményről képgalériát is talál a cikkben!)

/ 2006.09.23. 00:34:20 |

Közlemény a Fehérvári Vigasságokról

" Kedves Székesfehérváriak! Szeptember 23-án, szombaton immár 16. alkalommal kerül sor a város hagyományos rendezvényére, a Fehérvári Vigasságokra. Ezen a fesztiválon az önfeledt szórakozásé, a békés családi programoké a főszerep! Testvérvárosaink delegációi is ilyenkor látogatnak el hozzánk. A város polgármestereként kérek minden Fehérvárit és Fehérvárra érkezőt - nem elvitatva a demokratikus véleménynyilvánításra vonatkozó jogokat -,tegyen meg mindent annak érdekében, hogy közös ünnepünk nyugodt és békés maradjon! Warvasovszky Tihamér polgármester"

/ 2006.09.22. 22:01:40 |

Veretlenek rangadója - szombat, 19.00: Győr - Cornexi

 Rögtön az NB1-es bajnokság elején kijut a jóból a Cornexi-Alcoa-HSB Holding csapatának. Egy könnyed gólhintéssel rajtoltak Szabó Edina kézilabdázói, majd a vasas otthonában ekhullajtott pontot a Dunaferr bravúros és káprázatos legyőzése feledtette. A három forduló után veretlen Cornexi jelenleg a tabella 4. helyén áll, egy ponttal lemaradva a maximális teljesítményt nyújtó Ferencváros – Győr – Debrecen hármasfogattól. Nos, a fehérváriak most előrefurakodhatnak, hiszen a soros játéknapon a Győri Audi ETO KC otthonában vendégeskednek.

/ 2006.09.22. 21:43:11 |

A kötelező győzelem reményében - szombat, 19.00: FC Fehérvár - Vác

 Rendkívül kellemetlen élményben volt része az FC Fehérvár együttesének az NB1 legutóbbi, hatodik fordulójában. A piros-kékek egyértelmű esélyesként a kötelező győzelem reményében léptek pályára Kaposváron, ahonnan aztán pont nélkül táviztak, 1-0-ra nyert a Rákóczi. A Vidi így egy helyet visszacsúszva, a hetedik pozícióból várhatja a 7. játéknapot, melyen a tabella 14. helyén tanyázó Vác csapatát fogadja.

/ 2006.09.22. 15:28:28 |

Rendelők felújítása és prevenciós programok - mérlegen az egészségügyi bizottság

 Az egészségügyi bizottság eddigi eredményeiről és jövőbeli terveiről számolt be dr. Csomán István bizottsági elnök, aki a pozitívumok között említette a várakozási idő csökkenését az alapellátási intézményekben, valamint számos rendelő felújítását, akadálymentesítését is. Dr. Csomán István a jövőbeni tervek között beszélt egy prevenciós központ kialakításáról, amely a városközponthoz közel épülne fel és többek között szűrőállomásnak, diétás tanácsadásnak, mozgásterápiának adna helyet. Dr. Szelier András alpolgármester szerint az egészségügyben fontos a szemléletváltás és a követő jellegű orvoslás helyett a megelőző orvoslás előtérbe helyezése.

/ 2006.09.21. 18:39:25 |

Átadták a Szív Egyesület orvosi rendelőjét a Deák Ferenc Szakképző Iskolában

Orvosi rendelőt adtak át csütörtökön délután a Deák Ferenc Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközépiskolában. Az átadáson a város polgármestere Warvasovszky Tihamér és az Egészségügyi Bizottság elnöke dr. Csomán István is ott volt, akik átnyújtották az egyesületnek azt az 500 ezer forintos támogatást, amit még szeptember 13-án szavazott meg a bizottság.

/ 2006.09.21. 16:43:38 |

Megalakult a Cornexi Női Kézilabda Szurkolók Egyesülete

Az EHF-Kupa-győztes Cornexi-Alcoa-HSB Holding női kézilabda csapata rendkívüli népszerűségnek örvend, mindezt bizonyítja, hogy 2006. augusztus 24-i bejegyzéssel megalakult a Cornexi Női Kézilabda Szurkolók Egyesülete. Az egyesület a szeptember 13.-án  tartotta alakuló ülését. A szervezet főbb céljai közt szerepel a szurkolói csoportosulások egyesítése, idegenbeli mérkőzésekre való utazás szervezése, és a többi szurkolói egyesületekkel való kapcsolattartás.

/ 2006.09.21. 16:42:17 |

Karneváloztak a ballonosok - Női sikerrel zárult a 12. Hőlégballon Fesztivál

 Immár tizenkét éve minden szeptemberben színes gömbök terelik a hétköznapi földönjárók figyelmét a Velencei-tó környéke feletti égboltra. A Nemzetközi Hőlégballon Karnevál alakalmából a Világ minden tájáról tiszteletüket teszik a ballonosok Agárdon, ahol a látványos karneváli fieszta-repülések mellett versenyeznek is a résztvevők. A 12. találkozó alkalmával tizenhárom pilóta szállt kosárba, hogy teljesítse a versenybírók által kijelölt feladatokat.
/ 2006.09.21. 16:39:41 |

Taroltak a tekések - Győzelemmel kezdte a bajnokságot a Köfém SC

 Remekül kezdte a 2006-2007-es Szuperliga teke-bajnokságot a Köfém SC női csapata. A kilenc együttest tömörítő első osztály küzdelemsorozatának nyitányán hazai környezetben gurított a Hankó György által dirigált fehérvári alakulat. A budapesti Postás Matáv-Antenna Hungária csapata mindössze egyetlen párharcot tudott nyerni a köfémes lányok ellen, így a hazaiak elsöprő fölénnyel döntögették a bábúkat.