Hírek

/ 2006.07.20. 10:22:52 |

Szeptembertől pályázatot hirdetnek akadálymentesítésre - 400 milliós az országos keret

 Szeptemberben hirdeti meg a Szociális és Munkaügyi Minisztérium a Fogyatékosok Esélye Közalapítványon keresztül azt a pályázatot, amelyen önkormányzati épületek akadálymentesítéséhez lehet támogatást kérni. Összesen 400 millió forintért lehet majd pályázni. Elsősorban az okmányirodákat, illetve a szociális és gyermekjóléti alapellátást nyújtó intézményeket teszik kerekes székkel is megközelíthetővé.

/ 2006.07.20. 09:29:15 |

Szlovák centert igazolt az Alba Volán-FeVita

 A két felkészülési szakasz közötti pihenőjét töltő Alba Volán-FeVita jégkorong csapatának kerete egy szlovák nemzetiségű centerrel bővült. A kék-fehérek soraiban szerepel a következő idényben Robert Rehak. A 191 cm magas, 99 kilós center 1971-ben született, pályafutását pedig Zólyomban kezdte. Három év besztercebányai kitérő után Zsolnára igazolt, majd egy esztendőt Trencsénben szerepelt. Két éve tért vissza a Zsolna együttesébe, ahol bajnokcsapat tagja volt.

/ 2006.07.20. 06:35:52 |

Egyre kevesebb a szabálytalanság a strandok büféiben

 A Fejér Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség az idén nyáron is hasonló intenzitással ellenőrzi a vendéglátóipari egységeket, mint tavaly. Ebben az évben eddig több mint 100 egységet ellenőriztek. Kirívó szabálytalanságok egyre kevésbé fordulnak elő, azonban apróbb hiányosságok sokszor visszatérően tapasztalhatók. A felügyelőség nem a büntetésre törekszik, hanem a vendéglátóhelyekkel való konstruktív kapcsolatra és együttműködésre. (képek egy bezárásra váró konyháról)

/ 2006.07.19. 22:10:40 |

A város polgármestere köszöntötte a székesfehérvári öttusásokat

 Szerdán délután a Városházán Warvasovszky Tihamér polgármester fogadta a budakalászi öttusa Európa-bajnokságon sikeresen szereplő Alba Volános versenyzőket. Székesfehérvár polgármestere tolmácsolta a város elismerését, és további sikereket kívánt az egyéni aranyérmet szerző Vörös Zsuzsannának, valamint a hagyományos csapatversenyben és a váltóval első helyen végzett Horváth Viktornak. Vörös Zsuzsa és Horváth Viktor az elkövetkező napokban rövid pihenőt kap, majd megkezdik a felkészülést az augusztusi világbajnokságra.

/ 2006.07.19. 07:27:33 |

Elfogadták a gáztörvény módosítását - csökkenhet az önkormányzati képviselők tiszteletdíja is

 A parlament hétfőn egyebek mellett döntött az új gázár-támogatási rendszerről, a költségvetés módosításáról és az önkormányzati képviselők juttatásairól szóló törvényről. A képviselők szavaztak a közoktatási törvény módosítójavaslatairól is. Egy törvényjavaslat 2010-től kötelezővé teszi az angol nyelv tanítását minden középfokú oktatási intézményben, amit 343 igen szavazattal, két nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül fogadott el az Országgyűlés.

/ 1970.01.01. 01:00:00 |

/ 2006.07.19. 06:49:10 |

Ismét ráfutásos baleset történt az Újcsóri úton - két súlyos sérült

 Két súlyos és egy könnyebb sérültje van annak a balesetnek, melyben egy személygépkocsi egy álló, majd egy szemből érkező autónak ütközött hétfőn délután, Székesfehérváron. Az Újcsóri úton mondhatni szokásos baleset történt, ugyanis a belső sávban álló Peugeotba hátulról belehajtott egy VW Jetta, majd a szemközti sávba csapódva egy VW Golfnak is nekiütközött.

/ 2006.07.19. 06:30:37 |

Önbíráskodás miatt speciális egységekkel tartóztattak le két embert a Segesvári utcában

 Kedden a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a Segesvári utcában önbíráskodás bűntettének megalapozott gyanúja miatt az ORFK Bűnügyi Főigazgatóság speciális egységével közösen elfogott két székesfehérvári férfit. A sértett feljelentése szerint a gyanúsítottak személye és hozzátartozói elleni fenyegetéssel, valamint erőszak alkalmazásával próbálták arra kényszeríteni, hogy anyagi követeléseiknek eleget tegyen.
/ 2006.07.18. 22:18:04 |

Aranyos férfiak – a magyar váltó is Európa-bajnok

 Megvédte Európa-bajnoki címét a magyar férfi öttusa válogatott a budakalászi kontinensviadalon. A Horváth Viktor, Fülep Sándor, Kállai Ákos alkotta staféta fölényes győzelemmel zárta az EB utolsó versenyszámát, a váltóviadalt, így hazánk fiai taroltak az elmúlt napok legrangosabb sportrendezvényén. Balogh Gábor egyéniben lett aranyérmes, Fülep Sándor pedig bronzérmes, a hagyományos csapatversenyben is magyar diadal született, és a férfiak váltója mellett Vörös Zsuzsanna is EB-aranyat nyert, nem csoda tehát, hogy az éremtáblázat élén is Magyarország végzett.

/ 2006.07.18. 05:59:44 |

Befejeződött a TISPOL akció - 81 buszt ellenőriztek a rendőrök

 Az európai TISPOL akció Magyarországon július 11-13 között zajlott. Fejér megyében a három nap alatt összesen 81 autóbuszt ellenőriztek a rendőrök, melyek közül 10 volt külföldi. Az ellenőrzés időszaka alatt összesen 428 személyt vontak intézkedés alá. Ezek közül 15 személy volt magyar, míg 5 fő külföldi autóbusz sofőrje. Járművezetéstől eltiltás miatt két esetben került sor intézkedésre, 406 esetben egyéb okból kifolyólag történt intézkedés.
/ 2006.07.18. 04:33:27 |

Alba Innovációs Park - Nemzeti kutatólaboratórium lesz Székesfehérváron

 Székesfehérvár Önkormányzata és a Magyar Tudományos Akadémia még június 6-án írt alá szándéknyilatkozatot, miszerint a tudományos eredmények bevonásával erősíteni lehessen a régió versenyképességét és létrehozzák az Alba Innovációs Parkot. A város polgármestere Warvasovszky Tihamér hétfőn délelőtt folytatott újabb tárgyalásokat Vizi E. Szilveszerrel az akadémia elnökével, aki hangsúlyozta, hogy "a szellemi tőkét oda kell vinni, ahol szükség van rá". (képek az eseményről)
/ 2006.07.18. 03:05:05 |

Fehérváron szerzett egygólos előnyt a Debrecen a Szuperkupa-döntő visszavágójára

 Szuperkupa-döntő. A magyar labdarúgás e rangos színterén még nem fitogtatta tudását az FC Fehérvár, hiszen a mindenkori bajnok és Magyar Kupa-győztes párharca ez. A története első MK-elsőségét begyűjtő fehérváriak a Debreceni VSC-AVE Ásványvíz együttesét fogadták a Szuperkupa-finálé első összecsapásán, és a vendégek egy udvariatlan gesztussal nyitottak: a 3. percben Igor Bogdanovics tologatta a labdát a tizenhatos előtt, aztán jobbal, pazar mozdulattal csavarta el Sebők kapus mellett a bal sarokba, 0-1... FC Fehérvár - Debrecen 0-1 (0-1)

/ 2006.07.18. 00:18:39 |

Megalakult a Continental-Kupa szervező-bizottsága – A Tampere az aranyért jön Fehérvárra

 Az Alba Volán-FeVita a múlt héten befejezte a felkészülés első, hét hetes szakaszát, a már megszokott szervezőbizottság pedig munkához látott. 2007. január 5.-7. között sorozatban harmadszor adhat otthont Székesfehérvár a jégkorong Continental-Kupa négyes döntőjének. Az Alba Volán-FeVita mellett a kvalifikáció győztese, az orosz ezüstérmes Avangard Omszk, valamint a finn bajnokság legpatinásabb csapata az Ilves Tampere vesz részt a januári fináléban.
/ 2006.07.18. 00:00:21 |

Aláírta a pénzügyi törvényeket a köztársasági elnök

 Nem találta alkotmányellenesnek a parlament által egy hete elfogadott pénzügyi törvényeket az államfő. Sólyom László "tekintettel volt a költségvetés helyzetére, valamint a magyar gazdaságpolitika nemzetközi megítélésére", amikor aláírta a jogszabályokat. Az ügy előzménye: több szervezet és magánszemély fordult Sólyom Lászlóhoz, kérve, hogy küldje meg a törvényeket az Alkotmánybíróságnak, vagy megfontolásra juttassa vissza az Országgyűlésnek

/ 2006.07.18. 00:00:02 |

Az EU változást akar az európai labdarúgásban

 Brüsszel maximalizálná az európai labdarúgók fizetését, kemény szabályokkal korlátozná a leggazdagabb klubok hatalmát, s limitálná az egyes csapatokhoz külföldről érkező futballisták számát. A klubok tulajdonosaira is szigorúbb szabályok vonatkoznának, még az is szóba került, hogy "ajánlás formájában" központilag meghatározott vezetési struktúrát kellene alkalmazni az európai sportklubokban. Elsősorban arról van szó, hogy az üzleti életben elfogadott és hosszabb ideje jó működő versenyszabályok a sportban nem, vagy csak korlátozottan érvényesülnek.