Hírek
Reggel nyolc órától ülésezik a Közgyűlés - tárgyalják a 2006-os költségvetés koncepcióját is
Csütörtökön reggel nyolc órától ülésezik Székesfehérvár Közgyűlése. A 64 napirendi pont között szerepel a 2006-os költségvetés koncepciója, a Jáky József Műszaki Szakközépiskola és a Városi Képtár-Deák Gyűjtemény igazgatói megbizatásának javaslata, a Béla úti köztemető bővítése, több terület forgalomképessé nyilvánítása és a város csatlakozása a 2011-es Jégkorong VB megrendezésének pályázatához, illetve a bizottságok is most számolnak majd be ez évi tevékenységükről. Zárt ülésen tárgyalnak a Városatyák az Érdy János Emlékérem adományozásáról. Az ülést este fél hatig a Fehérvár Televízió élőben közvetíti. (napirendi pontok)
"Álmos" győzelem Újpesten - Egy góllal volt jobb a Volán
Az Interliga 13. fordulójában már a próbajátékon szereplő szlovák szélső, Michal Stastny-vel a soraiban korcsolyázott jégre az Alba Volán-FeVita az UTE otthonában. A csapatok rendkívül álmosan mozogtak a pályán, majd az unaloműzés első kézzelfogható eszközeként az Újpest szerzett vezetést. A Budait kiválóan helyettesítő Hetényi Zoltán ezután megálljt parancsolt a megyeri úti korongoknak, míg a túloldalon fordítottak a Volán támadói. Az Alba Volán-FeVita egy góllal ugyan jobb volt ellenfelénél, de emlékezni csupán a győzelemre érdemes. UTE - Alba Volán-FeVita 1-2 (1-0, 0-1, 0-1)
Székesfehérvár szociális munkásait köszöntötték a Városházán
Mire használjuk az EU-tagságot - hogyan használhatnánk jobban?
A Miniszterelnöki Hivatal EU Kommunikációs Főosztálya kezdeményezésére uniós képzés indul a magyarországi nyomtatott és elektronikus média munkatársai számára az ország hét régiójában. Szó esik majd a leendő magyar euró-tagságról, és az ezt célzó előkészületek állásáról, vagy például a tartósan magas olajárból következő, várható fejlődési irányokról. A képzést neves, nagy uniós tapasztalattal rendelkező újságírók vezetik. Székesfehérváron november 25-én pénteken lesz. Amennyiben részt kíván venni az eseményen, november 22-ig az alábbi címen regisztráltassa magát: eip.fejer@euvonal.hu
Fejér Megyei Európai Információs Pont
Melltartó után cipőháború a kínaiakkal az EU-ban
A régiós intézményrendszerről tárgyaltak a "Hetek"
Szerdán a székesfehérvári Városházán tartotta ülését a Közép-Dunántúli Regionális Koordinációs Fórum. A testületet a közép-dunántúli régió három megyéjének közgyűlési elnökei és a négy megyei jogú város polgármestere alkotja. A régiót érintő aktuális kérdésekről és fejlesztési elképzelésekről időről-időre egyeztetnek a résztvevők, a legutóbbi találkozó házigazdája Székesfehérvár volt.
Elkészült az ingyenes parkoló a kórháznál
A DM tolvajait keresi a rendőrség
A Székesfehérvári Rendőrkapitányság nyomozást folytat ismeretlen tettesek ellen, aki 2005. augusztus 01-jén a Székesfehérvár, Koch László utcában lévő DM üzletből különböző kozmetikai cikkeket tulajdonítottak el 172.345.- Ft értékben. Az ötfős csoport tagjainak tevékenységét a bolt kamerája rögzítette. A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható személyek bármelyikét felismeri, az hívja a székesfehérvári nyomozókat a 22/541-600/24-20-as telefonszámon, vagy a 107-es és a 112-es segélyhívók bármelyikén. Ingyenes zöld számunk: 06-80/200-607. (A kép megtekintéséhez kattinson a címre)
Az Alba Volán FeVitában játszhat Michal Stastny
Három hetes próbajátékra Székesfehérvárra érkezett Michal Stastny -írja a sportfórum.hu. A nyolcvanas esztendők világhírű szlovák hokis triójának nevét viselő unokaöccs szerdán az Újpest elleni mérkőzésen mutatkozhat be a címvédő Alba Volán FeVita együttesében. Legutóbb az ausztriai II. ligában szereplő Zeltweg alkalmazásában állt. Pályafutása során 11 együttesben szerepelt, s mindenütt ponterős játékosnak számított.
Székesfehérvár mutatkozik be a Magyar Újságírók Országos Szövetségének székházában
Magyarország kapta a legjobb osztályzatokat és miénk a legnagyobb hiány is
Magyarországnak adta idén is a legjobb osztályzatokat az átalakulási folyamat összehasonlító kategóriáiban az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank. A londoni intézmény éves jelentése szerint hazánkban idén 3,5 százalékos GDP-növekedés várható a tavalyi 4,2 százalék után, az inflációt pedig 3,8 százalékra jósolja a tavalyi 6,8 százalék után. Ugyanakkor Magyarországé a legnagyobb államháztartási hiány a közép-kelet-európai térségben, és az Európa Bank előrejelzése szerint a deficit idén el fogja érni a GDP 6 százalékát.
Sok ittas vezetőt kaptak el a rendőrök az elmúlt napokban
Három újabb lépés a foglalkoztatásban - már 114 lépés 160 intézkedéssel
Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter hétfőn ismertette a 100 lépés program három újabb intézkedését. A kormány támogatja a mikro-, kis- és középvállalkozások létszámbővítését, elindítja a "Lépj egyet előre" ingyenes szakképzési programot és kiszélesíti a prémiumévek program kedvezményeit. Ezzel a 100 lépés programja már 114 lépést, több mint 160 intézkedést tartalmaz.
Alkotmánybíróvá választották Balogh Elemért és Holló Andrást
Alkotmánybíróvá választotta az Országgyűlés Balogh Elemér jogtörténészt és Holló Andrást, a testület volt elnökét, akinek mandátuma néhány napja járt le. A titkos szavazáson Balogh Elemér 333 igen és 22 nem szavazatot kapott, Holló András pedig 323 igen szavazatot 29 nem ellenében. Holló András a folyamatos munkavégzést, Balogh Elemér a tájékozódást nevezte első és legfontosabb feladatának alkotmánybírává választását követően adott nyilatkozatában.