Hírek
Elfogadták az építőipar kifehérítését szolgáló törvényt
A parlament elfogadta az építőipari feketemunka visszaszorítását célzó törvényjavaslatot, és döntött az örökségvédelmi törvény módosításáról. A miniszteri expozé szerint a törvény hatálybalépése nyomán csökken a munkavállaló kiszolgáltatottsága, javul az építkezések pénzügyi morálja, a megbízható cégek kedvezőbb helyzetbe kerülnek, igazságosabbá válik a közteherviselés, és nő az építőipar társadalmi megbecsülése. A parlament módosította a kulturális örökség védelméről szóló törvényt is.
Ismét edzésben az FC Fehérvár
Harmonia Albensis - július 4-től templomi koncertek minden hétfőn
Második éve rendezi meg Székesfehérvár a Harmonia Albensis templomi koncertsorozatot. Tavaly három templomban, míg az idén már négy templomban lesznek koncertek. A tavalyi év sikere arra késztetett mindannyiunkat, hogy folytassuk ezt a tavaly megkezdett sorozatot - hangsúlyozta Boldizs Kálmánné alpolgármester. Somorjai Ferenc a programsorozat szakmai rendezője elmondta, hogy „minden nagyobb városban vannak hasonló koncertsorozatok és végeredményben itt van egy gyönyörű királyi város, muzeális értékekkel, templomokkal és ezek akusztikailag igen megfelelőek.” A részletes programot itt találja!
Csatornázás miatt mától forgalomkorlátozás a Várkörúton
Verekedés tört ki a gárdonyi szabadstrandon
Könnyű sérüléseket szenvedett az a férfi, akit két férfi és egy nő puszta kézzel bántalmazott a Gárdony és Velence határán elterülő szabadstrandon. A nyomozás eddigi adatai szerint a sértett sorbanállás közben sörrel leöntötte egy társaság több tagját, akik aztán emiatt helybenhagyták. A sérültet kórházba vitték, ahonnan a kezelését követően már haza is engedték. Az ügyben rendrőségi eljárás indult.
Látványos bolygóegyüttállás a napokban
Látványos együttállás kíséri a napokban a horizont alá bukó Napot. Nyugat felé tekintve az esti szürkületben a Merkúr, Vénusz és Szaturnusz együttese ragyog az égen. Június 27-én 20:45-kor nyugszik a Nap, ezt követően érdemes az esti szürkületben a nyugati horizont felett az égboltot kémlelni. A következő napokban a bolygók egyre távolodnak majd egymástól, a jelenség csupán néhány napig lesz még látványos. Animáció a bolygók mozgásáról itt!
Zsurzs Kati kapta idén a Vörösmarty-Gyűrű-Díjat
Rendőrök családi napja a Bregyóban
Huszonkilenc balatoni strand kapott Kékhullám zászlót
Nem voltak bekötve - kirepültek az ikrek az autóból
Fejér megye közútjain szombaton két súlyos és egy könnyű kimenetelű személyi sérüléssel végződő közlekedési baleset történt. Szombaton tizenhárom óra huszonöt perckor a 81-es főúton volt baleset. Egy Renault Megane eddig ismeretlen okból az úttesten megcsúszott, keresztbefordult, majd árokba hajtott, ahol tengelye körül többször megfordult...
Budapesti formula: magyar javaslat átmeneti EU-költségvetésre
Magyarország egy átmeneti, hároméves uniós költségvetést javasol arra az esetre, ha a brit elnökség alatt nem sikerül megállapodni a 2007-2013 közötti időszak pénzügyi kereteiről. Magyarországnak és az Európai Unióhoz újonnan csatlakozott többi országnak a legrosszabb kompromisszum is jobb, mint ha az EU-nak 2007-től nem lesz költségvetése, ezért egy három évre szóló, átmeneti költségvetési tervet is elképzelhetőnek tart - jelentette ki a külügyminiszter vasárnapi sajtótájékoztatóján.
Rengetegen látogattak el a Megyei Drogellenes Napra
Soha ennyi ember még nem volt a Bőrgyárban, mint a hétvégi drogellenes napon. A gyárcsarnok és környéke már-már egy igazi zenei fesztivál hangulatát idézte. A színpad előtt pedig talán jobb is volt a hangulat, mint bármelyik fesztivál fellépésen, érezni lehetett, hogy aki most eljött az őszintén szerette az Eleven Holdat, vagy a Hiperkarmát. A hétvége nem csak a zenéről szólt: voltak sportprogramok, filmvetítés és vitafórum is. Képek a drogellenes napról...
"Vivát, vivát Beatrix a magyar királyné!"
Száz kiló haltetem a Gaja patakban - üzemzavar a szennyvíztelepen
Száz kiló hal pusztult el a Gaja patakban, a székesfehérvári szennyvíztelepen történt üzemzavar következtében, jelenleg a haltetemek eltávolítása zajlik. A Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője,
Csonki István elmondta: az üzemzavar következtében tisztítatlan szennyvíz került a Gaja patakba torkolló Jancsár csatornába. Ez, valamint a nagy meleg együttesen háromszáz méteres szakaszon oxigénhiányt okozott, ami halak pusztulásához vezetett.