Hírek

/ 2005.05.18. 19:54:28 |

A polgármester fogadta a rögbiseket a Városházán

 Szerdán a székesfehérvári Városházán látta vendégül Warvasovszky Tihamér polgármester a két héttel ezelőtt Európa Bajnoki csoportselejtezőn győztes magyar U 18-as rögbi válogatott csapatának vezetőit és játékosait. A polgármester rövid ünnepség keretében méltatta a csapat sikerét, hangsúlyozta, hogy sporttörténelmet írtak ragyogó teljesítményükkel a fiatal rögbisek, akiket már csak egy lépés választ el attól, hogy kijussanak a 2006-os trevisói EB-re. Magyarország május 29-én Brnóban a másik csoport győztesével, Ausztria ellen játszik a továbbjutásért.

/ 2005.05.18. 19:44:28 |

Veni, VIDI, Vici - Interjú Horváth Gáborral

 Húsz évvel ezelőtt volt egy csapat, amely remek teljesítményével beírta magát Európa futballtörténelmébe. Ez a kijelentés sok labdarúgó együttesre is igaz lehet, azonban az 1984-85-ös UEFA-Kupa sorozatában egy magyar csapat igazán kitűnt a vetélytársak közül. A Videoton SC labdarúgói egészen a döntőig meneteltek, ahol aztán a földkerekség legeredményesebb együttese, a Real Madrid diadalmaskodott. A spanyolok győzelme ellenére a Videoton az ezüstéremmel is a csúcsra ért. A fehérvári sikerkovácsok teljesítményét azóta egyetlen magyar alakulat sem tudta megközelíteni. Visszatekintő sorozatunkban a húsz évvel ezelőtti időszakról most Horváth Gábor beszél, aki a Videoton SC egyik védője volt.

/ 2005.05.18. 10:13:31 |

Debrcenben elődöntőzik ma az Albacomp

 Nem más a tét, mint a döntőbe jutás... Az Albacomp kosárlabda csapata a bajnokság legjobb négy együttese között a Debreceni Vadkakasokkal küzd a finálés tagságért. A három győzelemig tartó párharc helyzeti előnyt élvező csapata a Debrecen, hiszen a sorozat a cívisvárosban rajtol. A fehérváriak legközelebb szombaton lépnek pályára hazai környezetben.

/ 2005.05.18. 08:16:03 |

14 traffipax dolgozott az utakon - véget ért a pünkösdi akció

 Fejér megye rendőrei a hosszú hétvégén fokozott közúti ellenőrzést tartottak a tranzit utakon. A megállított gépkocsivezetők közül szabálysértés miatt 61 főt feljelentettek, 389 sofőrnek csekket adtak, míg 101 személyt figyelmeztettek. A hétvégi akcióban 14 sebességmérő műszerrel összesen 141 rendőr vett részt, akiknek munkáját 17 polgárőr segítette. Az ellenőrzések során több száz járművet állítottak meg.
/ 2005.05.18. 07:25:51 |

Kémia, földrajz és ének-zene érettségi szerdán

 Szerdán délelőtt kémia, délután a földrajz és az ének-zene írásbelikkal folytatódik a kétszinű érettségi. A kémia írásbeli vizsgák reggel 9 órakor. A tételeket ezúttal is kora reggel a közigazgatási hivatalokban kellett átvenniük az intézményvezetőknek. A diákok délután három órától adnak számot tudásukról földrajzból és ének-zenéből.

/ 2005.05.18. 06:41:40 |

Bővíti székesfehérvári raktárbázisát a Lidl

 A német diszkontlánc a közelmúltban Veszprémben és Pécsett is területet vásárolt. A folyamatosan bővülő hazai hálózat kiszolgálása érdekében 8 ezer négyzetméterrel bővíti tavaly elkészült, 30 ezer négyzetméteres székesfehérvári logisztikai központját a Lidl Magyarország Kft. az Alba Ipari Zónában. A cég jelenleg 22 egységet működtet Magyarországon, de a korábbi tervek szerint legalább 100 áruházból áll majd a hálózat.
/ 2005.05.18. 00:52:51 |

Veni, VIDI, Vici - Interjú Szabó Józseffel az 1984-85-ös UEFA-Kupa sorozat gólkirályával

 Húsz évvel ezelőtt volt egy csapat, amely remek teljesítményével beírta magát Európa futballtörténelmébe. Ez a kijelentés sok labdarúgó együttesre is igaz lehet, azonban az 1984-85-ös UEFA-Kupa sorozatában egy magyar csapat igazán kitűnt a vetélytársak közül. A Videoton SC labdarúgói egészen a döntőig meneteltek, ahol aztán a földkerekség legeredményesebb együttese, a Real Madrid diadalmaskodott. A spanyolok győzelme ellenére a Videoton az ezüstéremmel is a csúcsra ért. A fehérvári sikerkovácsok teljesítményét azóta egyetlen magyar alakulat sem tudta megközelíteni. Visszatekintő sorozatunkban a húsz évvel ezelőtti időszakról most Szabó József beszél, aki a sorozat gólkirályi címét is elnyerte hét találattal.

/ 2005.05.17. 18:59:24 |

Salétrom-ömlés a Videoton Ipari Parkban üzemben

 Száz liter salétromsav folyt ki egy székesfehérvári üzemben, de senki sem sérült meg - jelentette a Magyar Rádió tudósítója. A baleset a Videoton ipari parkban történt: egy cső megrepedt és a maró vegyület egy csarnokba ömlött. Az üzemben dolgozók a vállalati tűzoltók segítségével időben elhagyták az épületet, ezért nem sérült meg senki. A fehérvári tűzoltók megkezdték a sav semlegesítését.

/ 2005.05.17. 12:52:40 |

Polgármesteri elismerés a közlekedésbiztonsági verseny résztvevőinek

 Fejér megye csapata a harmadik helyért járó serleget hozta el a nemrégiben Gyulán megrendezett középiskolások közlekedésbiztonsági kupáján. Papp Károly rendőrfőkapitány, Székesfehérvár polgármestere, valamint a Fejér Megyei Balesetmegelőzési Bizottság elnöke is gratulált ma a középiskolásoknak. A közlekedésbiztonsági verseny döntőjén Fejér megyét a Váci Mihály Szakközépiskola csapata képviselte.

/ 1970.01.01. 01:00:00 |

/ 2005.05.17. 09:24:36 |

Beatles és sör - Aba napok már 14. alkalommal

 Idén 14. alkalommal kerül megrendezésre az Aba napok május 20-22 között. A falu hagyományosan nagyszabású fesztivált rendez és erre a három napra megduplázza lakosságát. Az idei zenei felhozatallal sem kell szégyenkezniük. A hazai alternatív zenei élet éllovasai mellet vendégül látják a Bikini együttest, illetve a Cseh Bealtes Revival együttest, akik ugyanolyan hangszerrel és ugyanolyan öltönyben lépnek fel mint liverpooli elődjeik a 60-as években.

/ 2005.05.17. 08:12:27 |

Kedden a fizika és a rajz érettségi kezdődik

 Ma délelőtt fizika, délután pedig rajz és vizuális kultúra írásbelikkel folytatódik az érettségi. A vizsgák a tervezettnél egy órával később kezdődnek, fizikából középszinten 9550, emelt szinten 1006 diák maturál reggel kilenctől, rajzból pedig délután három órától középszinten 1637, emelt szinten 17 diák adhat számot tudásáról. A középszintű matematika vizsgát május 28-án, szombaton ismétlik meg. A BME Vizsgaközpont és a veszprémi Pannon Vizsgaközpont ezért az erre a napra hirdetett nyelvvizsga írásbelijét eltolta június 4-re azoknak, akik matematikából ismét megírják érettségijüket.

/ 2005.05.17. 07:52:50 |

Drágábbak lesznek a földhivatali szolgáltatások péntektől

 Péntektől drasztikusan drágulnak egyes számítógépes adatbázisból lekérdezhető ingatlan-nyilvántartási adatok, illetve a Takarnet rendszer díjai, pedig a piac éppen az ellenkezőjét, díjcsökkenést várt -írja a Napi Gazdaság. A jövőben egy nem hiteles tulajdoni lap számítógépes adatbázisból való lekérdezések díja 625 forintról több mint háromszorosára, 2000 forintra emelkedik, amihez hozzájön még a találati díj is – döntött a földművelésügyi minisztérium. Ha ugyanezt az adatot egy előfizető nem a földhivatalnál, hanem elektronikusan adatkapcsolaton, a Takarnet rendszerén keresztül kéri, akkor az eddigi 1025 forintos alapdíj helyett ennek két és félszeresét, vagyis 2510 forintot kell fizetnie.

/ 2005.05.17. 02:28:10 |

Vidám vetélkedőre várja a jelentkezéseket a Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár

 A Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár vidám vetélkedőt hirdet a Nagy Könyvhöz kapcsolódó programsorozata keretében. A vetélkedő időpontja: 2005. május 28. szombat 15 óra, helyszíne pedig a könyvtár olvasóterme.  A vetélkedőre 4 fős csapatok jelentkezhetnek egy irodalmi totó kitöltésével, és beküldésével. A csapatok összeállításánál előnyt jelent a többgenerációs összetétel, pl. szülők-gyerekek, tanár-diákok stb. A totó megjelent a Fejér Megyei Hírlap május 13-i, pénteki számában, megtalálható a megyei könyvtárban, és kitölthető a könyvtár honlapján, a www.vmmk.hu oldalon.

/ 2005.05.17. 00:37:22 |

Internethasználat az EU-ban: Magyarország az utolsók között

 Magyarországon a lakosság 28, a vállalatok 78 százaléka használta rendszeresen az internetet az elmúlt év elején, hazánk mindkét adattal az Európai Unió sereghajtói közé tartozik - derül ki a pénteken Brüsszelben közzétett huszonöt országos statisztikából. A lakosság körében a legnépszerűbb Svédországban (82 százalék), Dániában (76) és Finnországban (70) volt az internet, míg legkevesebben Görögországban (20 százalék), Magyarországon (28) és Litvániában (29) dolgoztak, vagy töltötték szabadidejüket a világhálón.