Hírek

/ 2005.05.13. 09:20:12 |

Május 20-ig elektronikusan is bevallható az szja az ügyfélkapun keresztül

 Május 20-án lejár a személyi jövedelemadó és vállalkozások áfabevallási határideje. Az szja-t már elektronikusan is bevallhatják azok, akik regisztrálnak a Kormányzati Portálon található ügyfélkapun. Április 1-je óta működik a Kormányzati Portálon az az ügyfélkapu, amelyen keresztül az állampolgárok elérhetik a magyar közigazgatás elektronikus szolgáltatásait. Indulása óta több mint négyezren regisztrálták magukat, ebből 2380-an okmányirodában, 47-en pedig elektronikus aláírással intézték a regisztrációt. Az ideiglenes regisztrációval rendelkezők száma 1670

/ 2005.05.13. 09:10:41 |

A fűtési szezon kezdetéig elkészülnek az egycsatornás gyűjtőkémények felújításával

 Folytatódik Székesfehérváron az egycsatornács gyűjtőkémények felújítása: hat épület esetében pedig már nyílt közbeszerzési eljárást indított az önkormányzat – válaszolta kérdésünkre Pénzes Mihály a Városfejlesztési Bizottság elnöke. Arról van szó, hogy hat társasház nyújtott be pályázatot, amit a közgyűlés is támogatott, majd a pályázatokat eljuttatta a város a Belügyminisztériumhoz, ott elbírálták és megkaptuk az állami támogatást is. Felújítják a kéményeket a Koch László utca 12-18 alatt, a Mátyás Király körút 10-16, Prohászka Ottokár út 18-32, Szabadságharcos út 43-47, Széchenyi út 9-11 és a Virág Benedek utca 5-9 alatt.

/ 2005.05.12. 17:29:24 |

A nemi szerepek képi közhelyei - Göbölyös Luca kiállítása a Deák Gyüjteményben

 A VI. Kortárs Művészeti Fesztivál keretein belül mutatják be Göbölyös Luca fotó és képzőművész képeit a Városi Képtár Deák Gyűjteményében. A vendég művész a kilencvenes évek közepétől kiemelkedő képviselője a nőművészetnek. Kiállításai mindig egy szokatlan témával foglalkoznak és képeit sok esetben interaktív installációkká alakítja. A kiállítást május 13-án 18 órakor nyitja meg Dr. András Edit művészettörténész.
/ 2005.05.12. 15:00:52 |

Június 10-ig jelentkezhetnek az ifjú hölgyek a Fehérvár Szépe versenyre

 Székesfehérváron idén harmadik alkalommal rendezik meg a Fehérvár Szépe szépségversenyt. A tavalyi évben megrendezett versenyt élénk érdeklődés övezte, a döntőnek otthont adó ARÉV sportcsarnok zsúfolásig megtelt. Az idei jelentkezési határidő 2005 június 10. A szervezők azoknak az ifjú hölgyeknek a jelentkezését várják, akik 2005 augusztus 31-ig betöltik a 17. életévüket és Fejér megyei lakhellyel rendelkeznek. A jelentkezők számától függően az idén az elődöntők is nyilvánosak lesznek. A jelentkezéseket a MAGMA FITT Központban elhelyezett gyűjtődobozba várják, személyesen, vagy postán lehet leadni, cím: 8000 Székesfehérvár, Balatoni út 17.

/ 2005.05.12. 12:17:11 |

Megkezdődött az Alba Média Fesztivál - hírek és hírességek a Kodolányin

 "...A médiával nem ér fel sem pénz, sem gazdagság, sem hadsereg" -idézte fel Warvasovszky Tihamér polgármester egy ismeretlen amerikai szerző gondolatát az I. Alba Média Fesztivál megnyitóján. A Kodolányi János Főiskola részéről Győrffy Miklós tanszékvezető reményét fejezte ki, hogy tradíció lesz a rendezvényből, amely nem jött volna létre, ha a KJF két egykori hallgatója, Azurák Csaba és Pusztay András nem hívja Fehérvárra a magyar média kiválóságait.

/ 2005.05.12. 11:14:23 |

Javában tart a Borlakoma a város főterén

 Szerdán megkezdődött a Borlakoma a Városház téren. A velencei, etyeki és móri borászok szeretettel várnak mindenkit a város főterére. A borok mellett mézkülönlegességek is megtalálhatóak a téren - Galambos Gyula majd 50 fajta mézet kínál kóstolásra, mellette pedig finom kecskesajtokat "vonultattak" fel. A szervezők arra is gondoltak, hogy ha valaki megéhezik, ezért töltöttkáposzta is van a Városház téren. (Képgaléria a szerda délutáni Borlakomáról)
/ 2005.05.12. 07:42:25 |

Szerdán ünnepelte 50. születésnapját az Árpád Úti Óvoda

 Szerdán délután ünnepelte fennállásának 50. évfordulóját az Árpád Úti Óvoda. Feketéné Nagy Gabriella elmondta, hogy jelenleg 163 gyermek jár az intézménybe és hét csoport működik. Az Árpád Úti Óvodáabn van a város egyetlen logopédiai csoportja is. A megnyitón a város polgármestere Warvasovszky Tihamér is köszöntötte az intézmény jelenlegi és egykori dolgozóit - beszédében megemlítette, hogy tisztában van azzal, hogy szeretnék felújítani az intézményt, éppen ezért saját polgármesteri keretéből 400 000 forinttal járult hozzá a költségekhez. (Képgaléria a születésnapi ünnepségről)

/ 2005.05.12. 06:51:04 |

Érvénytelen a középszintű matematika érettségi - ma angolból vizsgáznak a diákok

 Az oktatási miniszter megsemmisítette a középszintű matematika írásbeli érettségi eredményét. Akik felvételiznek, azoknak május 28-án kötelező a vizsga megismétlése, a többiek választhatják az utolsó év osztályzatát is. A döntést a nyomozóiroda visszajelzése támasztotta alá. Eszerint a vizsga előtti napon, 23 órától az interneten néhány száz helyen hozzá lehetett férni a középszintű matektételekhez, éjjel kettőtől pedig fájlcserélő programokban keringtek az információk. Számos iskola is azt jelezte, hogy diákjaik egy része láthatta előre a tételsort.

/ 2005.05.12. 00:49:05 |

Veni, VIDI, Vici - interjúnk Burcsa Győzővel

 Húsz évvel ezelőtt volt egy csapat, amely remek teljesítményével beírta magát Európa futballtörténelmébe. Ez a kijelentés sok labdarúgó együttesre is igaz lehet, azonban az 1984-85-ös UEFA-Kupa sorozatában egy magyar csapat igazán kitűnt a vetélytársak közül. A Videoton SC labdarúgói egészen a döntőig meneteltek, ahol aztán a földkerekség legeredményesebb együttese, a Real Madrid diadalmaskodott. A spanyolok győzelme ellenére a Videoton az ezüstéremmel is a csúcsra ért. A fehérvári sikerkovácsok teljesítményét azóta egyetlen magyar alakulat sem tudta megközelíteni. Visszatekintő sorozatunkban most Burcsa Győző emlékszik vissza a sikerre.

/ 2005.05.11. 19:25:00 |

Megalakult a Székesfehérvári Többcélú Kistérségi Társulás

Szerda délután a társulási megállapodás ünnepélyes aláírásával megalakult a Székesfehérvár Többcélú Kistérségi Társulás. Az erről szóló, kistérségi együttműködést ösztönző kormányrendeletnek megfelelően minden résztvevő képviselőtestület meghozta a csatlakozásról szóló határozatot. Az együttműködő 18 település polgármestere és jegyzője ez alapján írta alá a társulási megállapodást. Székesfehérvár polgármestere kiemelte, a döntés 137 ezer ember életét érinti.

/ 2005.05.11. 09:41:22 |

A Magyar Kupa döntőjét rendezik ma a Sóstói Stadionban

 Ma 20 órától a székesfehérvári Sóstói Stadionban kerül sor a labdarúgó Magyar Kupa döntőjére, amelynek két résztvevője a címvédő Ferencváros, illetve a Matáv FC Sopron. A találkozót élőben közvetíti a Duna Televízió és a Petőfi Rádió. Az idei finálé szereplői közül a ferencvárosiak legutóbb tavaly nyertek, míg a soproniak először jutottak a döntőbe.

/ 2005.05.11. 09:34:57 |

Két súlyos baleset Fejér megye útjain

Fejér megye közútjain az elmúlt 24 óra során két súlyos és egy könnyű kimenetelű közlekedési baleset történt. Súlyos életveszélyes sérüléssel szállították kórházba egy idős asszonyt, akit a Palotai úton gázolt el egy Yamaha vezetője figyelmetlenségből. A 63-as főút belsőbárándi bekötőjénél történt baleset következtében egy Suzuki vezetője súlyosan, a vele ütköző Toyota vezetője és jobb oldali utasa könnyen sérült.

/ 2005.05.11. 08:32:54 |

Ma kezdődik a Borlakoma a Városház téren

 Május 11-e és 13-a között a Velencei Borrend szervezésében idén is megrendezik a Királyi borlakomát. A Városház térre telepített kioszkokból velencei, etyeki és móri borokat kóstolhatnak meg az arra járók, de lesz számos kísérő kulturális program is az elkövetkezendő három napban. A program célja, hogy megismertesse Fejér megye borait és a "kultúrált" borfogyasztást népszerűsítse városunk lakóival...
/ 1970.01.01. 01:00:00 |

/ 2005.05.10. 20:27:31 |

Szépített az Albacomp - magabiztos győzelem az ARÉV Sportcsarnokban

 Magabiztos, 15 pontos győzelmet aratott hazai pályán az Albacomp csapata a férfi kosárlabda-bajnokság negyeddöntőjének harmadik mérkőzésén a Szolnok ellen. A fehérvári csapat így szépített az összetettben, az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása 2-1 az Olaj javára. A negyedik mérkőzést pénteken 18 órakor rendezik meg a szolnoki sportcsarnokban.