Hírek

/ 2005.04.05. 06:26:56 |

Elindult a Párbeszéd a vidékért honlap 

 Elindult a Párbeszéd a vidékért civil és szakmai kezdeményezés honlapja. Az oldalon megtalálható a programtanács névsora, és kérdéseket, hozzászólásokat lehet tenni az albizottságokhoz. Glatz Ferenc akadémikus március 4-én egy holland-magyar vidékfejlesztési konferencián tette közzé Párbeszéd a vidékért című felhívását. A Föld- és Vízgazdálkodási Nemzeti Stratégiai Bizottság elnökének nyílt dokumentumához időközben szakmai és civil szervezetek csatlakoztak, és Glatz Ferenc kezdeményezése a kormányzat támogatását is élvezi.

/ 2005.04.04. 21:44:32 |

Meghalt a szeretet és béke pápája - szerdán délben megáll a városban az élet

 "Mi székesfehérváriak is tudtuk, sejtettük, hogy amitől legjobban tartottunk, egyszer bekövetkezik. 2005. április 2-án elhunyt a XX. század történelmének egyik legnagyobb-, de mindenképpen meghatározó alakja, II. János Pál pápa. A szeretet, a béke pápája, akiért válságos napjaiban imádkoztak katolikusok, keresztyének, mohamedánok és zsidók egyaránt." Warvasovszky Tihamér polgármester tisztelettel kéri a város közintézményeinek vezetőit, hogy Székesfehérvár együttérzésének jeléül a gyász fekete zászlaját helyezzék el épületeik homlokzatán. Április 6-án szerdán 12 órakor pedig egy perces néma tiszteletadással emlékezzenek közösségeink, II. János Pál pápa emléke előtt.
/ 2005.04.04. 15:35:09 |

Pénteken temetik II. János Pált - a kormány gyásznappá nyilvánította a temetés napját

 A magyar kormány gyásznappá nyilvánítja II. János Pál pápa temetésének napját, április 8-át - jelentette be a miniszterelnök napirend előtti felszólalásában a parlamentben hétfőn. Gyurcsány Ferenc a katolikus egyház vezetőjére emlékezve kezdeményezte, hogy az Országgyűlés határozatban emlékezzen meg II. János Pálról. "II. János Pál halálával a XX. század egyik legnagyobb humanistája távozott el közülünk, egy olyan ember, aki értette a szegénység, a nyomorúság, a kitaszítottság ezer hangon megszólaló nyelvét, aki képes volt lehajolni és megbocsátani"

/ 2005.04.04. 15:31:54 |

Tartozások az építőiparban - nem fizet a kivitelező az alvállalkozónak

 Közel félszáz építőipari vállalkozás került csőd szélére, mert a napokban két székesfehérvári társasház, a Budai kapu és az Aranysziget építésénél is pénzügyi elszámolási problémák adódtak - értesült a Napi Gazdaság. A székesfehérvári Budai kapu társasház generál-kivitelezője, a Zsalu '93 Kft. nem fizetett több alvállalkozójának, ezért azok felszámolást kezdeményeztek ellene. Az alvállalkozók a Budai kapu beruházóját, az E.R.D. Building Kft.-t is felkeresték, melynek illetékesei megígérték, hogy a területen tovább dolgozó cégeknek ezentúl ők fizetnek.

/ 2005.04.04. 14:55:56 |

Átalakulóban a városi szakképzés - minőségi fordulatot várnak a TISZK-től

 A Gróf Széchenyi István Szakközépiskola fontos szerepet vállal Székesfehérvár szakképzésének átformálásában. Az iskola bázisintézménye lesz a megvalósuló Térségi Integrált Szakképző Központnak és akkreditált felsőfokú szakképzést is indít: villamosmérnök-asszisztens és gépipari-mérnökasszisztens képzések lesznek. Dominó Csaba igazgató-helyettes szerint a TISZK átformálja majd Fehérvár szakképzését, és serkentheti a beruházásokat is, mivel a minőségi középfokú szakemberképzést szolgálja, azt a területet, amelyet eddig hiányolt a munkaadók többsége az oktatási palettáról. 

/ 2005.04.04. 07:56:53 |

A közép-dunántúli régió a legkedveltebb befektetési célpont Magyarországon

 A multinacionális vállalatok idén jelentős befektetéseket hajtanak végre az autó- és autóalkatrész-, elektronikai-alkatrész-, üveg- és gyógyszeriparban - tájékoztatták a Napi Gazdaságot a gazdasági árcánál. A cikk szerint ezek mellett komoly beruházói érdeklődés tapasztalható a vegyiparban. A befektetések kedvelt célpontja idén is a közép-dunántúli régió, amelynek egyes területein már most sincs szabad munkaerő - írja a napilap.

/ 2005.04.04. 07:17:46 |

943-an már biztosan fészket rakhatnak - 2408 beadott kérelem két hónap alatt

 Az elmúlt két hónapban eddig 72 ezren érdeklődtek a Fészekrakóprogram iránt. A piacvezető bankok több mint 2 ezer kérelmet fogadtak be, és ezek közül 943 szerződés aláírása már megtörtént. Idén április elején jelenik meg a lakbértámogatásra kiírt, valamint a panelprogram pályázata. A kormány két hónappal ezelőtt, február 1-jén indította el a Fészekrakóprogramot, amellyel a családok otthonteremtését kívánta megoldani. A kezdeményezés elsődleges célja az, hogy a fiatalok állami garanciavállalással, önerő nélkül is vásárolhassanak lakást.

/ 2005.04.04. 06:59:32 |

Nyáron kezdődik a Felsővárosban a csatornázás - teljes lesz a rendszer a városrészben

 Jelentős munkák kezdődnek a Felsővárosban, ahol 4,5 km csatorna építése indulhat el a nyár folyamán. Rockenbauer Lajos a terület önkormányzati képviselője elmondta, hogy 324 család életét érintik a munkálatok. A március 24-i közgyűlés a felsővárosi tervek közül az A változatot fogadta el, ami biztossá teszi az utcák burkolatának rendbetételét is. Szennyvízcsatorna épül a Kertalja utcában és Kertalja közben, az Attila utcában(a Koppány u és a Kertalja között), a Vajda soron, Kecskeméti utcában, a Gödör utcában és a Pörös utcában.
/ 2005.04.03. 13:09:43 |

A pápa emlékére szólnak a harangok Magyarországon

 A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia kéri, hogy április 3-án, vasárnap délben a déli harangszó után szólaljon meg a harang minden hazai katolikus templomban, és a szentatya temetéséig legalább naponta egy alkalommal szóljon minden hazai katolikus templom harangja a pápa emlékére. A püspökök kérik, hogy a templomokban minden szentmise végén egy Miatyánkot, egy Üdvözlégyet és egy Dicsőséget imádkozzanak II. János Pál pápáért.

/ 2005.04.03. 11:38:48 |

Döntetlent játszott a Fehérvár FC a Debrecen ellen

 Az Arany Ászok Liga 19. fordulójában a Debreceni VSC csapatát fogadta a Sóstói-stadionban. Izgalmas, jó iramú összecsapáson igazságos pontosztozkodás született, annak ellenére, hogy a vendégek helyenként kapujához szegezték a fehérváriakat. Csertői Aurél a mérkőzés utáni nyilatkozata: "Nagyon jó iramú mérkőzést játszottunk, de a Debrecen sajnos a mi fegyverünkkel lőtte a góljait. Pontrúgások után kaptunk gólokat, jóllehet mi szerettünk volna ugyanebből eredményesek lenni."

/ 2005.04.03. 11:34:30 |

A kormányfő is részvétét nyilvánította ki a pápa halála alkalmából

 A Magyar Köztársaság kormánya nevében tisztelettel és mély szomorúsággal hajtok fejet II. János Pál pápa halálakor - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök rövid sajtónyilatkozatában vasárnap Budapesten. "II. János Pál pápa halálával a XX. század egyik legnagyobb humanistája távozott el közülünk. Egy olyan ember, aki értette a szegénység, nyomorúság, kitaszítottság ezer hangon megszólaló nyelvét" - mondta a miniszterelnök. II. János Pál pápa olyan ember volt, aki képes volt megbocsátani, aki a bűn és igazság dolgában soha nem tévesztett - mondta. Gyurcsány Ferenc kijelentette: "eltávozott egy államfő is, egy modern, nagyformátumú államférfi".

/ 2005.04.02. 22:55:15 |

Elhunyt II. János Pál pápa

Nyolcvanöt éves korában elhunyt II. János Pál. A több hónapja betegeskedő, az utóbbi időben több kórházi kezelésen is átesett egyházfő állapota csütörtökön fordult válságosra. A pápán még februárban hajtottak végre gégemetszést légzési nehézségei miatt. Azóta az egyházfő táplálása folyamatos gondot jelentett.

/ 2005.04.02. 13:57:52 |

Magyar zászlóval ingyenes a belépés

A magyar zászlóval érkező szurkolók számára ingyenes az április 8-i, Hollandia elleni jégkorong-világbajnoki felkészülési mérkőzés Székesfehérváron. A találkozó 20 órakor kezdődik, és a rendezők arra is ügyeltek, hogy így átérhetnek a jégcsarnokba azok a nézők, akik megtekintik a 18 órára kiírt Cornexi-Alcoa-HSB Holding - Ferencváros női kézilabda EHF Kupa-elődöntő első találkozóját. A jegyek a nem magyar zászlóval érkezőknek 300, 600 és 1000 forintba kerülnek. A két hokicsapat április 9-én 17 órakor a vadonatúj kaposvári arénában is megmérkőzik.

/ 2005.04.02. 11:26:19 |

10 baleset, 17 ittas sofőr a héten - márciusban nem történt halál a megye útjain

 Tíz balesettel, és tizenhét ittas sofőrrel zárták Fejér megye rendőrei a hónapot. Március utolsó heti közlekedési statisztikájában nem szerepel halálos baleset-ugyanúgy, ahogy az egész haviban sem. Március 25-e és április elseje között hat súlyos, míg négy könnyű kimenetelű közlekedési baleset történt. Heten 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedtek, míg kilencen könnyebben sérültek Fejér megye közútjain.

/ 2005.04.02. 07:48:35 |

Tegnap óta működik a viharjelző a Velencei-tavon és a Balatonon is

 Péntektől meghosszabbított üzemidőben működik a viharjelző szolgálat a Balatonon és a Velencei-tavon. Az egyébként május elejétől szeptember végéig működő viharjelzés időtartamát azért hosszabbították meg, mert a tapasztalatok szerint az elő- és utószezonban is fokozott veszélyhelyzetben vannak a vízi turizmus résztvevői – tudta meg a közrádió. Kép az összes balatoni viharjelző állomásról.