Hírek
Ma tárgyalja a Közgyűlés a város költségvetését - közbeszerzésekről is döntenek
Csütörtökön reggel nyolc órától tartja Közgyűlését Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata. Kétségtelen, hogy az egyik legfontosabb napirendi pont a költségvetés tárgyalása lesz, de napirenden szerepel a Hiemer-Font-Caraffa épülettömb belső freskóinak és stukkóinak a felújításához szükséges pályázat önrész biztosítása és a Közgyűlés egy másik napirendi pont alapján megindíthatja az első ütem rekonstrukciójának közbeszerzését is. Ugyancsak a csütörtöki Közgyűlés határoz majd a Tóvárosi Bölcsőde teljes- és a Deák Ferenc Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakiskola konyhájának felújításának közbeszerzéséről.
Magyar befizetési mérleg és pályázati tevékenység az EU-ban
A magyar nemzeti hozzájárulás az Európai Unió költségvetéséhez 106,7 milliárd forint, miközben a magyar államkincstár számláján 171,4 milliárd forint uniós támogatást írtak jóvá 2004-ben, amelynek egy része nem államháztartási bevétel - közölte EU Ügyekért Felelős Tárca Nélküli Minisztérium. A pályázati tevékenység objektív megítélését segítve a Nemzeti Fejlesztési Hivatal vállalta, hogy eddigi adatközlését kiegészítve a jövőben a szakértők igényei által indokoltnak tartott adatsorokat is közli honlapján, rendszeresen frissítve azokat.
Polgármesteri látogatás a hármasikreknél - városi ajándék a három testvérnek
Fejér megyei roma gyermekeknek hirdetnek irodalmi és rajzpályázatot
Fejér megyében élő roma gyermekek számára hirdet irodalmi és rajzpályázatot a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága. A rajzpályázatra a 3-6, 7-10 és 11-14 éves korosztály jelentkezhet. A „Vigyázz az úton!” címet viselő rajpályázatra a műveket 2005. június 30.-ig kell eljuttatnia a gyerekeknek névvel és címmel a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Közbiztonsági Szervek Közlekedésrendészeti Osztályára. A „Biztonságos közlekedés” címet viselő irodalmi pályázatra 3-10 oldal terjedelmű műveket várnak (A/4 méretű gépelt oldal). A pályázaton a12-18 éves korosztály vehet részt, a beküldési határidő 2005. június 30. Az eredményhirdetés mindkét pályázat esetében 2005. szeptemberében lesz.
Meghosszabbított nyitva tartás a postán - adóbevallás, felvételi jelentkezés
Az egyéni vállalkozások adóbevallásának, valamint a felsőoktatási felvételi jelentkezés határideje miatt tovább tart nyitva kedden a posta. Meghosszabbított nyitva tartási idővel és megerősített szolgálattal várja hivatalaiban a Magyar Posta az ügyfeleket február 15-én egyebek mellett az egyéni vállalkozások, az eva hatálya alá tartozó egyéni vállalkozók adóbevallásának beadási határideje miatt - közölte a Magyar Posta. A felsőoktatási felvételi jelentkezés időszaka is február 15-én éjfélkor zárul le. Becslések szerint kedden éjfélig mintegy három-négymillió adóbevallást és jelentkezési lapot adnak postára, nagyobb hányadukat az utolsó napon.
Duplájára emelkedik mától a tulajdoni lap másolat díja
A hiteles tulajdoni lap másolatok kikérése keddtől 4000 forintra emelkedik. A költségvetési törvény értelmében február 15-étől a hiteles tulajdoni lap másolat kikérésének díja 4000 forintra emelkedik. Az ingatlanügyekért is felelős Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium ezen változtatáson kívül az idén felülvizsgálja más, a közigazgatási eljárásról szóló törvény alapján hozzá tartozó adatszolgáltatási tevékenységeit is.
Két játékost is elküldtek az Albacompból
Gintaras Stulgát azután szerződtette az Albacomp, hogy kiderült, Bencze Zolira hosszú kihagyás vár. A litván óriás főleg védekezésben tudta segíteni a csapatot, most, hogy Bencze felépült és remélhetőleg fokozatosan nő játékpercei száma, centerposzton nem kívánta megtartani légiósát a vezetőség. Ales Primcet a nem elég ponterősen játszó Citskovskis helyére igazolta a csapat, próbajátékán a MAFC, majd első bajnokiján a Zalaegerszeg ellen is ígéretesen szerepelt.
A miniszterelnök beszédével kezdődött a parlament tavaszi ülésszaka
Váltsunk irányt és sebességet - ezt kéri a miniszterelnök az országtól. Gyurcsány Ferenc azt mondta: új Magyarországot kell építenünk új politikával, ha kell, új politikusokkal. Kijelentette: már tisztán látja Magyarország felemelkedését. Ugyanakkor nem elégedett. Hét kiemelt fejlesztési irányt javasol: informatika és távközlés, egészségipar, üzleti szolgáltató- és logisztikai központok, járműipar, turizmus, környezetipar, szórakoztatóipar. (A kormányzati portál írása az évértékelő beszédről)
Több mint 1600 lakásban nem volt fűtés vasárnap este a József Attila utcában
Székesfehérváron nem fagyott meg senki a múlt héten - százan éjszakáztak az utcán -17 fokban
Az országban több tízen fagytak meg az elmúlt hét fagyos napjain. Szerencsére Székesfehérváron nem fagyott meg senki az utcán és nem kellett fagyásos sérüléssel otthontalanokat kórházba szállítani -tájékoztatta az önkormányzat honlapját Zsabka Attila a Kríziskezelő vezetője. A hajléktalanszálló éjjeli menedékhelyére a befogadóképességhez képest több mint kétszer annyi ember húzódott be. A városban egyébként több helyen sátrakban vészelték át a hajléktalanok a hideget, akik több mint 100-an vannak, ugyanis nem akarnak bemenni a szállóba, így a kríziskezelő szociális munkásai látják el őket a túléléshez szükséges eszközökkel és élelemmel.
Együttműködési megállapodás a civilek és az Önkormányzat között
Új igazgató, megújuló épület - maroshegyi kultúrközpont lesz a Gárdonyi Géza Művelődési Ház
Veszélyes ezért nem ajánlatos korcsolyázni a Velencei-tó jegén
EHF kupa - egy gólos Cornexi vereség Trondheimben
Byasen IL - Cornexi-Alcoa-HSB Holding: 28-27 (15:15) Egy góllal kapott ki a Cornexi a norvég bajnokság második helyezettjétől az EHF kupa vasárnapi találkozóján. Az első mérkőzésen elért eredmény bíztató, visszavágó február 19-én szombaton 17.00 órától a Köfém Sportcsarnokban.