Hírek
Megkezdődött az Uniós csúcs
Az Európai Unió állam és kormányfő találkoznak Brüsszelben. A 25-ök a tervek szerint új gazdasági programot fogadnak el Európának, amelynek központjában a növekedés és a munkahely teremtés áll. Óriási vita várható arról a bizottsági irányelvről, amely teljesen megnyitná az unió munkaerő és szolgáltatási piacát. Ezt a tervet azonban az európai munkavállalók szövetsége, és több nagy tagállam, például Németország és Franciaország is ellenzi. Magyarországot Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, valamint a külügyminiszter és a pénzügyminiszter képviselik.
Kevesebb a baleset, de még mindig sok az ittas sofőr
Harmad annyi baleset történt idén március 20-ig Fejér megyében, mint a tavalyi év hasonló időszakában. A rendszeres ellenőrzéseknek köszönhetően sikerült jelentősen visszaszorítani az ittasan balesetet okozók számát is. Ennek ellenére a megye rendőrei továbbra is folyamatosan ellenőrzik a gépkocsivezetőket. Március 24-étől 30-ig országos közlekedési akció is indul, melynek fő célja az ittas gépjárművezetők kiszűrése.
Képviselők: dr. Szelier András - Felsőváros nyugati része
Magyar kezdeményezések az EU-csúcson
Mátyás és Beatrix reneszánsz esküvője elevenedik meg a Városház téren
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata új nyári nagyrendezvénnyel színesíti a város turisztikai kínálatát – jelentette be mai sajtótájékoztatóján Hrabovszky Ákos, a turisztikai bizottság elnöke. A rendezvényre mintegy 12,5 millió forintot különítettek el, az összegből olyan történelmi múltat felidéző programsorozatot szerveznek, amelynek keretében Mátyás és Beatrix reneszánsz királyi esküvője elevenedik meg a Városház téren 2005 június 25-26-án.
Továbbjutott a Cornexi az EHF Kupában
Részletes programok a Víz Világnapjára
Az ENSZ 47. közgyűlése 1993–ban március 22–ét a Víz Világnapjává nyilvánította. A 2005-ös év ENSZ által ajánlott szlogenje: „Víz az életért”. Fejér megyei vízhez kapcsolódó szervezetek immár 11 éve közösen igyekeznek felhívni a figyelmet a víz életünkben betöltött szerepére, a környezetvédelmi szempontok fontosságára. Az idei évben is ezek a szándékok vezérelték a Fejérvíz Rt-t, amikor összeállították programjukat.
Utazás kiállítás - Székesfehérvár önálló standon képviseltette magát
A rekorderedményekkel záruló 2004-es turisztikai év után rekordszámú kiállítót hozott az idei Utazás kiállítás. A rendezvényen, 46 ország 861 kiállítója vett részt. Idén Jordánia és Békés megye a kiállítás díszvendége. Tavaly meghaladta a nyolcmilliót, és ezzel rekordot ért el a külföldi turisták által hazánkban töltött éjszakák száma. Székesfehérvár és Fejér megye is képviseltette magát a kiállításon: részletes tudósítást itt talál az eseményről!
Az év hokimeccse - ma este eldől, hogy ki lesz a bajnok
Az év hokimeccse lesz ma este Székesfehérváron az Alba Volán FeVita otthonában. Ma este eldől, hogy ki is lesz a magyar bajnok, ugyanis a Dunaújváros és az Alba Volán is három mérkőzést nyert eddig. A Borsodi Jégkorong Liga döntőjének kezdetekor két nyert meccsel elhúztak az újvárosiak, azonban a Volán képes volt fordítani, méghozzá úgy, hogy pénteken 5-1-re legyőzte az Acélbikákat, így 3-3 lett a rájátszás állása. Ma este azonban 3x20 perc alatt kiderül, hogy ki is akaszthatja a nyakába az aranyérmet...
Mobiltelefonból pénztárca az EU támogatásával
A mobiltelefonnal megvásárolható termékek és szolgáltatások körének kiterjesztését is tartalmazzák az Európai Unió új irányelvei. A bizottságnak az e-pénzről szóló ajánlása alapján az emberek mobiltelefonnal fizethetnek majd az italautomatáknál, vásárolhatnak színház- és mozijegyet, s az úgynevezett m-kereskedelembe bevont termékek, szolgáltatások köre egyre bővül.
Európai kampány indult a kultúra támogatásának növelésére
Két európai szervezet kampányt indított annak érdekében, hogy 2007-től a jelenlegi 7-ről 70 centre emelkedjen az unióban az egy főre jutó kulturális kiadás. A KultúrPont Iroda tájékoztatása szerint a kezdeményezés célja, hogy 2007-től évente 315 millió eurót (mintegy 80 milliárd forintot) költsenek kulturális célokra a közös büdzséből. Ez állampolgáronként 70 centet jelentene, mellyel megtízszereződne a jelenlegi átlagösszeg.
Órának képzelte magát - zaklatás a Prohászka utcában
Súlyos baleset történt a Deák Ferenc utcában - életveszélyesen sérült a sofőr
Súlyosan megsérült annak az autónak a vezetője, aki egy betonoszlopnak ütközött Székesfehérváron vasárnap hajnalban. A baleset nem sokkal hajnali négy előtt történt, a Prohászka Ottokár utcában, a Vasvári Pál Gimnázium előtt. Egy Rover személygépkocsi a Deák Ferenc utca felé haladva a jobbra ívelő útkanyarulatban megcsúszott, és a jobb oldali útpadkára lehaladva egy beton oszlopnak ütközött.
Könnyed Albacomp győzelem a MAFC-Újbuda ellen szombaton
A Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén az Albacomp a MAFC-Újbuda csapatát fogadta szombaton este. A fehérváriak könnyed, közönségszórakoztató produkcióval szinte lekopírozták előző napi játékukat, és magabiztos 38 pontos győzelmet arattak. A mérkőzés visszavágóját március 23.-án, szerdán a Gabányi László Sportcsarnokban játssza a két gárda. Albacomp - MAFC-Újbuda 105-68