Hírek
Közgyűlés után - polgármesteri tájékoztató a döntésekről
Székesfehérvár és Komárom közötti gyorsforgalmi út - június 7-én kiderül
A Helsinki 5/c nemzetközi útvonal döntéselőkészítő tanulmánya június 7-re készül el, tartalmát akkor hozzák nyilvánosságra Budapesten. Ez a sztráda, valamint a Komárom és Székesfehérvár között építendő gyorsforgalmi út egyaránt őrizni hivatott a közép-dunántúli régió különleges EU-s rangját olvasható a Piac és Profitban. Az Európai Unió 25 tagországa régióinak GDP átlagát tekintve a Közép-Dunántúl - a maga 401 településével, 1,1 millió polgárával, 100 ezer vállalkozásával - 52 százalékot teljesít. A vállalkozásokról pedig azt is érdemes tudni, hogy a 90 százalék 10 főnél kevesebbet foglalkoztat, 8 százalék dolgozik a 10 és 50 fővel, s a maradék 2 százalék a ténylegesen nagy cég, igaz, ők adják a termelési érték 70 százalékát.
Jó előjelek egy szép balatoni nyárra
Kiváló a Balaton vízminősége, a tó vízszintje 35 centiméterrel haladja meg a tavalyi értéket - állapította meg csütörtöki ülésén a Balaton Tárcaközi Bizottság. A testület üléséről a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium tájékoztatta az MTI-t. A bizottság foglalkozott azzal is, hogy még a nyári turista szezon előtt bevezetik a számos kedvezményre jogosító Balaton-kártyát. A testület tagjai megtárgyalták a tóban felszaporodott busa állomány csökkentésének megoldásait, az orvhalászat elleni lehetséges intézkedéseket.
Sikeres lobbytevékenység - évről-évre több állami pénz a városban
Lakbértámogatás, útfelújítások - ülésezik a városi képviselőtestület
Március 24-én reggel 8 órától ülésezik Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése. A kormányrendelethez elsők között csatlakozott Fehérvár azzal, hogy a képviselőtestület elfogadta a nem állami tulajdonban lévő bérlakásokban élők lakbértámogatásáról szóló rendelet megalkotását. A rendelet április 1-el lép hatályba. Fehérvár 222 millió forint értékű munka elvégzésére pályázik egységes hálózatot alkotó utcák felújítására a központi költségvetésből, számos nagy forgalmú út, többek között a Berényi út, Sarló utca, Gáz utca, Móri út, Mátyás király körút rendbetételére nyílhat ezzel lehetőség. A mai közgyűlésen újabb előrelépés történt az autóbuszpályaudvar rekonstrukció ügyében is.
Lakásából tűnt el a 45 éves székesfehérvári férfi
Egy hétig minden megállított autóst megszondáztatnak
Minden megállított autóst megszondáztatnak a rendőrök mától a hónap végéig. Az országos közlekedésbiztonsági akció célja az alkoholfogyasztás megelőzése. Hasonlót egyébként minden évben tartanak a rendőrök a húsvéti ünnepek idején. 2005. első két hónapjában az összbalesetek számánál minden tizedik, addig március első húsz napjában minden ötödik balesetnél volt jelen az ittasság, mint mellék ok. Fejér megye rendőrei az országos akciótól az ittas járművezetések számának visszaszorítását remélik és azt, hogy tovább csökkenthetik a megyében történő balesetek számát.
Cseh Tamás énekli Bereményi Géza verseit a Szabadművelődés Házában
Kettős győzelemmel jutott tovább az Albacomp
Kettős győzelemmel jutott tovább az Albacomp a férfi kosárlabda Magyar Kupában. A székesfehérvári csapat a sorozat nyolcaddöntőjének visszavágóján 84-71-re nyert a MAFC otthonában, így összesítésben 189-139-cel Farkas Sándor együttese folytathatja a legjobb nyolc között, csakúgy, mint a Szombathely, amely a Sopron vendégeként diadalmaskodott 86-73-ra.
"Székesfehérvár Megaprojekt 2007-2013" - közös gondolkodásra szólít a város
Egy fehérvári operátor viszontagságai - A kísérlet (I. rész)
Horgosi Imre, a www.munkasmeltosag.fw.hu honlap létrehozójának célkitűzése, hogy volt cége semmisítse meg az elbocsátását és vegyék vissza eredeti munkakörébe. A székesfehérvári Horgosi Imre 8 évig dolgozott a fehérvári multicégnél, elbocsátását racionalizálással, létszámleépítéssel indokolta a vállalat. Különös olvasatot ad az ügynek, hogy a felmondását három héttel az után vehette át, hogy a Vasasszövetség szakszervezet közbenjárásával elérte: a cég a 12 órás munkaidőben dolgozó alkalmazottaknak is kiadja az őket törvény szerint megillető szabadságot.
Sárga csekken fizetjük áprilistól az okmányirodai illetéket
Április 1-jétől az okmányirodákban kizárólag készpénzátutalási megbízáson lehet befizetni az illetéket. A fizetés módja az illetékbélyegek gyakori hamisítása miatt változik. A változás kizárólag az okmányirodai eljárási illetékre vonatkozik, a gépjármű átírási illetékét, valamint a más hatóságnál kezdeményezett eljárás illetékét április elseje után is illetékbélyeggel kell megfizetni.
EU-csúcs: igen a stabilitási reformra - nem fenyeget büntetés
Jóváhagyták az Európai Unió tagországainak vezetői kedden Brüsszelben a stabilitási és növekedési paktum reformját, amelyben a tagállamok pénzügyminiszterei már vasárnap megegyeztek. A módosítás értelmében az eurót sajátként használó országok gazdasági nehézségek esetén az eddiginél szélesebb teret kaphatnak átmeneti államháztartási nehézségeik rendezésére, anélkül, hogy szabálysértési eljárással sújtanák őket, de a fellendülési időszakokat jobban fel kell használniuk a költségvetési deficit csökkentésére.
Ma tart közgyűlést Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata
Március 24-én tartja ülését Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése. A nyílt napirendi pontok között tárgyal a testület a nem önkormányzati vagy állami tulajdonban levő bérlakásokban élők lakbértámogatásáról, „a Hiemer – Font – Caraffa épülettömb I. ütemének felújítása” című pályázatról és közbeszerzési eljárás indul a Bánáti, Zágrábi utcákban és a Felsőváros területén szennyvízcsatorna építésére. (a honlapon naponta többször friss tudosítást olvashatnak a közgylésen történtekről)
Sorsoltak az EHF Kupában - a Fernecváros lesz a Cornexi ellenfele
Az EHF bécsi központjában kedden délelőtt megtartották a női kézilabda EHF Kupa elődöntőjének sorsolását. A Cornexi-Alcoa-HSB Holding csapata a Ferencvárossal mérkőzhet a döntőbe jutásért. Szabó Edina elmondta, hogy -" A Ferencváros méltó ellenfél, talán a legerősebb csapat, akit kaphattunk. Rövid időn belül többször is megmérkőzünk velük és mind egyformán fontos találkozó lesz. Egy kicsit sajnálom, hogy nem a Lipcsét kaptuk, mivel ezek az utazások jó hangulatban telnek és összerázzák a csapatot"