Hírek
Győzelmmel rajtolt a Volán
Kövér Gábor 3, míg Kovács és Sille 1-1 találatával 5-1-re győzött az Alba Volán-FeVita jégkorong csapata a bajnokság nyitó fordulójában az FTC elleni hazai mérkőzésen. Az idény eleji formát mutató csapatból sérülés miatt hiányzott Palkovics és Ondrejcik, míg egészségi állapota miatt Ocskay Gábor nem léphetett jégre. A székesfehérvári gárda kedden 19 órától az UTE-t fogadja.
Mától hallgatják meg az Európai Bizottság új tagjait
Ma kezdődik az Európai Bizottság új tagjainak meghallgatása Strassbourgban, az Unió parlamentjében. A Bruxinfo által közölt menetrend szerint elsőként Vladimir Spidla volt cseh kormányfő mutatkozik be, aki a foglalkoztatási és szociális ügyek felelőse lesz a november elsején hivatalba lépő testületben. A magyar jelölt, Kovács László - aki az európai energetikai ügyekkel foglalkozik majd - várhatóan csütörtökön ad számot programjáról az európai képviselőknek.
Székesfehérváron ülésezett az Ipari Parkok Fejlesztési Tanácsa
Székesfehérváron tartotta Plenáris ülését az Ipari Parkok Fejlesztési Tanácsa. A júliusban alakult szervezet célja, hogy segítse az ipari parkok fejlesztését. Új szakaszba érkezett az ipari parkok fejlődése. A 165 projektből már 145 rendelkezik azokkal az infrastruktúrákkal, amik lehetővé teszik az uniós normáknak megfelelő telephely létesítését. Ez nemcsak a külföldi befektetők, hanem a magyar cégek versenyképessége miatt is fontos -mondta Pongorné dr. Csákvári Marianna helyettes államtitkár, a testület elnöke.
Tíz éves gyereknél volt a kábítószer?
Ma kezdődik a móri mészárlás tárgyalása
A pákozdi győzelemre emlékeztek vasárnap
Ismét várja a magyar tehetségeket az EU ifjúsági zenekara
Magyar fiatalok második alkalommal jelentkezhetnek az Európai Unió Ifjúsági Zenekarába. A száznegyven fős "válogatott" számos világhírű karmesterrel és szólistával dolgozhat együtt a 2005-2006-os évadban. A magyarországi tagtoborzást és a meghallgatásokat a KultúrPont Iroda szervezi, melyekre november 3-ig lehet jelentkezni. Az első megmérettetések várhatóan decemberben lesznek, a döntőt 2005 februárjában rendezik Budapesten.
Több ezren voltak szombaton a Fehérvári Vigasságokon
Egész napos sokadalommal köszöntötték az őszt a székesfehérváriak a Városház téren és a Fő utcán. A város főtrén felállított nagyszínpadon egész napos programokkal várták a kicsiket és nagyokat, de a fő program mégiscsak a Nemzetközi Fúvós Fesztivál gálaműsora volt, ahol öt ország fúvós együttese kápráztatta el a közönséget. Az este a hideg ellenére forró hangulatban telt el, a latin zenét játszó Coco loco együttes utcabálján.
Tornagyőztes az Albacomp
Első helyen végzett az Albacomp kosárlabda csapata a csütörtöktől-szombatig tartó felkészülési tornán Kecskeméten. A torna legjobb játékosa a fehérvári Younger lett, míg az All Star csapatba két Albacompos is bekerült. Az első mérkőzésen a fehérváriak a PVSK-tól 79-75-re kikaptak, majd pénteken a Szolnokot 102-63-ra, szombaton a házigazda Univer KSE-t 87-78-ra verte Farkas Sándor együttese.
Egyéniben arany, csapatban ezüst az öttusa Eb női döntőjében
Két érmet szereztek a magyarok a nők hagyományos versenyében a bulgáriai Albenában zajló öttusa Európa-bajnokságon: győzött Füri Csilla, s második lett a Füri, Szatmári Adrienn, Máthé Vivien összeállítású válogatott. Egyéniben a két székesfehérvári, Szathmári a 10., Máthé a 24. lett. Ma a férfiak döntőjét rendezik Horváth Viktor és Horváth András, illetve Fülep Sándor és Marosi Ádám részvételével.
Második győzelmét aratta az FC Fehérvár
Magabiztos, 4-1-s győzelmet aratott az FC Fehérvár labdarúgócsapata a Bp. Honvéd ellen hazai pályán. A hazaiaknál Hercegfalvi, Tóth, Szabó, Kriston szerzett gólt, a vendégek találatát Kuttor öngólja jelentette. Az FC Fehérvár győzelmével a 11. helyre jött fel. Az FC Fehérvár tehát meggyőző fölénnyel győzte le a Bp. Honvéd együttesét. Csertői Aurél csapata győzelmével a 11. helyre jött fel. A fehérváriak szombaton Győrbe látogatnak.
Győzött a Cornexi-Alcoa és az ARKSE is
A Cornexi-Alcoa női és az Alba Regia KSE férfi kézilabdacsapata egyaránt győzött a bajnokság harmadik fordulójában. A hölgyek a Kőbánya-Spartacus otthonában 31-24-re, a férfiak hazai pályán a Pénzügyőr ellen 38-28-ra diadalmaskodtak. A Cornexi-Alcoa győzelmével továbbra is 100%-os és a Győr mögött a második helyen áll.
Zenei és vizuális pályázat a Méhkasaulától - Idén is lesz Enter fesztivál
Vasárnap rajtol a jégkorong bajnokság
Az Alba Volán-FeVita - FTC mérkőzéssel vasárnap 18 órától megkezdődik a 2004-05-ös bajnoki szezon. A Borsodi Liga néven futó bajnokságban hat csapat: az Alba Volán-FeVita, a DAC-Invitel, az FTC, az UTE, a Győr és a Miskolc szerepel. A bajnokság egyértelmű esélyese a székesfehérvári gárda, ám a dunaújvárosiak új svéd edzőjükkel és igazolt játékosaikkal borsot törhetnek Kangyalék orra alá. Az UTE és az FTC a bronzéremért, míg a Győr és a Miskolc az 5. helyért küzd majd várhatóan.
Budapesten játszik a Cornexi-Alcoa
A Kőbánya-Spartacus otthonában lép pályára a Cornexi-ALcoa női kézilabdacsapata ma 16 órától a bajnokság harmadik fordulójában. A székesfehérváriak eddig 100%-os teljesítménnyel a harmadik helyen állnak, míg a fővárosi gárda 1 győzelmet és 1 vereséget könyvelhet el. A talákozó esélyese a Cornexi-ALcoa. Sajnos Kenyeres Fanni keze a szerdai edzésen eltörött, így egy hónapig nem léphet pályára.