Hírek
Farsangi Fúvós Fieszta a Székesfehérvári Ifjúsági Fúvószenekarral és St. Martinnal az Arévban
R. Szabó Ágnes az FMRFK szóvivője kapta az év szóvivője díjat
A Magyar Távirati Iroda a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjét, R. Szabó Ágnest választotta a 2004-es év szóvivőjének. A címet és a díjat a közvélemény hiteles tájékoztatását szolgáló, az újságírók tevékenységét segítő kiváló munkájáért az MTI újságíróinak jelölése alapján ítélték oda a sajtóreferensnek.
Európa 2010-re a legversenyképesebb tudásalapú gazdaság lesz
2010-re Európa a világ legversenyképesebb tudásalapú gazdasága kell hogy legyen. Az úgynevezett lisszaboni stratégiáról, az információs társadalom fejlődéséről tartott budapesti konferencián a kibővített Európai Unió adta lehetőségekről tárgyaltak az európai miniszterek. Többek között az információs társadalom megvalósítását célzó e-Europe és e-Europe+ akcióterv értékeléséről és végrehajtásáról hangzottak el előadások.
Évente 3-4 milliárd euró az uniótól
Magyarország uniós támogatása a kohéziós politikán keresztül 2007-2013 között évente három-négymilliárd euróra növekedhet - hangoztatta a Nemzeti Fejlesztési Hivatal politikai államtitkára. Baráth Etele hozzátette: az összesen huszonnégymilliárd eurós támogatás már közelíti az ország GDP-jének négy százalékát, ami az uniós előírások szerint a maximális támogatottsági szint lehet. Jelenlegi számítások szerint 2007-2013 között Magyarország kohéziós támogatottsága az ötödik legkedvezményezettebb lehet a huszonöt tagország között.
EU: alaptalan a keleti munkaerőtől való félelem
Megalapozatlanok az EU-tagállamoknak az újonnan csatlakozó országokból érkező munkavállalók tömeges beáramlásával kapcsolatos félelmei; a fiatal és a magasan képzett munkaerő elszívásának veszélyei ezzel szemben igen nagyok - derül ki egy csütörtökön Brüsszelben ismertetett felmérésből.
Használatra készen a befedett strandmedence (új képgaléria)
Bory Jenő Múzsájára emlékezünk
Boryné Komócsin Ilona emlékkiállítás látható március 13-ig a Kossuth utcai Vörösmarty Teremben. A tárlatot Szűcs Erzsébet művészettörténész rendezte.
Több mint 13 milliárd volt tavaly az Albacomp nettó árbevétele
Újabb elmaradt mérkőzés
A pályák állapota miatt ma sem tudott edzőmérkőzést játszani a Videoton. Az ellenfél az NBIII-as Felcsút lett volna.
A Debrecen a Videoton példáját követné...
A Videoton 1984-1985-ös, egészen az UEFA-kupa döntőjéig tartó menetelése óta idén először szurkolhatunk magyar együttesnek tavasszal is a nemzetközi porondon. Csütörtökön a harmadik forduló tizenhat párharcának első mérkőzéseire kerül sor a labdarúgó UEFA Kupában, az egyetlen még versenyben lévő magyar együttes, a Debreceni VSC-MegaForce a belga FC Bruges otthonában lép pályára.
Újabb tíz lakást ad az önkormányzat a rendőrcsaládoknak
Rendszerinformatikai központot épít Fehérváron az IBM
Komplex rendszerinformatikai központot épít ki Székesfehérváron az IBM - tudta meg a Napi Gazdaság. A munkaerő-toborzással megbízott Gamax Kft. HR-vezetője, Homonnay Tamás megerősítette, hogy magasan kvalifikált, angolul kiválóan beszélő számítógépes szakembereket, rendszerinformatikusokat keresnek székesfehérvári munkahelyre.
Program pályakezdő munkanélkülieknek
A Vállalkozói Központ Közalapítvány pályakezdők elhelyezkedését elősegítő programot indított február elején. Az ingyenes, egy hónapig tartó tréning most ismételten meghirdetésre kerül. A program segíteni, támogatni kívánja Székesfehérvár városát foglalkoztatási nehézségek leküzdésében. Figyelemmel kíséri a város munkaerőhelyzetét és javaslatokat dolgoz ki a foglalkoztatás feltételeinek javítására.
Kilenc cég érdeklődik a Parmalat székesfehérvári gyára iránt
A Parmalat székesfehérvári gyárának megvásárlására jelentkező 9 érdeklődő szerdától tekintheti meg a társaság üzleti dokumentációját. A vállalatvezetés a csütörtökre jelzett hitelezői találkozót későbbre halasztotta, és csődeljárási kérelmének elutasítása ellen fellebbezést nyújtott be. A székesfehérvári Parmalat igazgatója, Cristiano Villani által aláírt közleményben az áll, hogy a benyújtott vételi ajánlatoknak egyebek mellett tartalmazniuk kell a munkahelyek megtartására vonatkozó elképzeléseket, a foglalkoztatási irányelveket, és a vállalat rekonstrukciójának terveit is.
Két buszbaleset Fejér megyében
Két buszbaleset is történt kedden este Fejér megyében. Az egyik baleset a 62-es főúton, Seregélyes külterületén történt, ahol eddig tisztázatlan körülmények között ütközött össze két kamion, egy Skoda típusú személyautó és egy busz. A balesetnek egy halottja és egy súlyos sérültje volt. Balinkánál pedig gázvezetéket és villanyoszlopot sodort el a busz.